Nincsenek már a subában a szabad ég alatt éjszakázó pásztorok, helyüket egy új juhásznemzedék vette át. Közöttük vannak olyan birkatenyésztők, akik a nagyszülők, szülők példáját követik, de léteznek szép számmal első generációs juhászok is – a 46 éves péterrévei Nagy „Zsárik” István is a család első igazi juhásza. – Fehér Rózsa riportja

Az aflatoxin „csak” egy probléma a sok közül

Az ősszel már cikkezett arról a sajtó, hogy aflatoxinnal szennyezett az egyébként is silány kukoricatermés, mégsem érkezett reakció erre az illetékes állami szervektől. Félő volt, hogy a takarmány szennyezettsége miatt az aflatoxin megjelenik majd a tejben is. Az elmúlt hetekben arról szóltak a hírek, hogy a nagy tejgyárak visszautasítják a helyi termelőket, arra hivatkozva, hogy nem megfelelő minőségű a tej. – Tómó Margaréta riportja

A jóváhagyásra (remélhetőleg) nem kell újabb 10 évet várni

Közel 10 éves tárgyalás után Szerbia Ausztráliával aláírta a szociális biztonságról szóló megállapodást. Nikola Selaković munkaügyi és szociális miniszter és Daniel Emery, Ausztrália nagykövete látta el kézjegyével a dokumentumot, amely mindkét ország állampolgárai számára lehetővé teszi, hogy jogot szerezzenek a társadalombiztosítási ellátásokra függetlenül attól, hogy hol élnek. Nem kell attól félniük, hogy ha egyik országból a másikba költöznek, megtagadják a nyugdíjjogosultságukat. Könnyebben gyakorolhatják társadalombiztosítási jogaikat, és élhetnek a jogaikkal Szerbia területén. Selaković miniszter szerint 150–200 ezer szerb állampolgár él és dolgozik Ausztráliában. Szerinte ez volt az alapja a két ország közötti megállapodás megkötésének. – Takács Magda írása teljes terjedelmében a Családi Kör 2023. február 2-ai számában olvasható.

A lap további témáiról bővebben a kép alatt:

Öregapád, aki fújja az ábécét
És egy vajdasági iskola azzal a – példamutatónak gondolt – határozatával került a médiahírekbe, hogy betiltották a mobiltelefonok használatát a tanórákon, a diákoktól elveszik, és az osztályfőnököknél teszik letétbe a készülékeket. Abban, hogy a Facebookon (ön)képzett polihisztorok ujjongtak a hír hallatán, nincs semmi meglepő, hiszen mindennek örülnek, ami negatív, s amivel gátolhatják a változást. A szomorú az, hogy ezt a szülők és a pedagógusok nagy része is vastapssal fogadta. – Bence Erika jegyzete a Camera Obscurában

Karácsonyi ajándékot vitt az „ébredező maci”
1917. január 28-án a Lyonban (Franciaország) található hadifogolytáborban szóltak Tóth János közlegénynek – aki fogságba esése előtt a szabadkai 86. gyalogezred III. zászlóaljában szolgált az olaszországi fronton, Isonzónál –, hogy jelentkezzen az irodán, mert levele érkezett. – Balla Lajos írása

A saját szemetünkben úszunk
Február elseje a Tisza élővilágának emléknapja, február másodika pedig a vizes élőhelyek világnapja. A temérdek környezetvédelmi probléma és kihívás mellett érdemes szót ejteni arról is, hogy milyen katasztrofális állapotban vannak a vizes élőhelyek Szerbiában. – Tómó Margaréta vezércikke

HINTASZÉK: Nyugdíjas olvasóink kérdezték – Takács Magda válaszolt

OKTATÁS: Tűrt, tiltott vagy támogatott? – Lehet-e a mobiltelefon ellenség helyett szövetségese a pedagógusnak? – Fehér Rózsa riportja

JEGYZET: Utána az özönvíz? – Both Mihály kommentárja

RIPORT: A csodásan sokszínű természet – Tómó Margaréta riportja

A LÉLEK EREJÉVEL: Napjaink egyik nagy hitvallója: George Pell bíboros – Harmath Károly OFM írása

NAGYVILÁG: Háborúban állunk Oroszországgal – vagy mégsem? – Kocsányos Pálma jegyzete

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A befolyásolás keretei és elvei – Wilhelm József jegyzete

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Kötészetből jeles! – Szabó Palócz Attila írása

SZÉLJEGYZETEK MINDENNAPJAINKRÓL: Emlékőrző születésnapi köszöntő – Káich Katalin írása

IRODALOM: Bartha György levél- és képsorozata

KÉPHISTÓRIÁK: Új szereplőgárdával forgatják újra a Harry Potter-filmeket – Szabó Palócz Attila írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Sír a baba?

EGÉSZSÉGÜNK: Lázas volt, most meg hullik a haja? Nincs ok a pánikra!

HOROGRA AKADVA: Hát, jó! – Huzsvár József cikke

SPORT: A cirkusz folytatódik – Németh János kommentárja

KONYHA: Képviselőfánk – avagy égetett tészta, és rizs sokféleképpen

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, szamuráj sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

Hallgassa meg lapszemlénket élőszóban, podcast csatornánkon:

Lapszemle