Az összefüggés nyilvánvaló. Akinek még nem, az „olvasson ide”!
A magyarkanizsai Fény civil szervezet a vezetésem alatti öt évben mintegy ötven műsort rendezett. A programok igen szerteágazóak voltak: a vajdasági magyarok kisebbségi jogait érintő kérdésektől kezdve sporttörténeti előadásokon át egészen a jeles kanizsai eseményekről való megemlékezésekig. Nagy figyelmet fordítottunk a környezetvédelmi problémákra is, más vajdasági és magyarországi egyesületekkel együttműködésben.
Az egyik legjelentősebb ilyen megmozdulásunk a Verespatakra tervezett cianidos technológiájú aranybánya környezeti veszélyeire figyelmeztető vándorkiállítás felállítása volt 2009 tavaszán a kanizsai József Attila Könyvtár előcsarnokában.
A megnyitó alkalmával az azóta elhunyt Erőss Zsolt hegymászó, a Hópárduc volt a vendégünk egy, a Himalájához kötődő élménybeszámoló erejéig. Még ugyanazon a héten ugyanott fogadtuk Fehér Illés zentai szakembert is, aki a Tisza vizét az elmúlt években ért valós szennyeződésekről tartott egy nívós előadást.
A kalandor a természet fenséges csodái iránti olthatatlan szenvedélyéről tett tanúbizonyságot, az elismert tudós ember azonban arra a felelősségre figyelmeztetett bennünket, amellyel az utódainknak tartozunk a Tisza folyó megmaradásáért. Maga a kiállítás pedig arra a katasztrófára utalt, amely a verespataki bánya zagytározójából fenyegetné a Tisza élővilágát, beleértve a partján élő embereket is.
Már akkor is kifejtettem azt a gondolatomat, hogy ha ez a lehető legrosszabb verzió bekövetkezne, akkor az Isten irgalmazzon nekünk. Viccesebben fogalmazva: Isztambulban egyes emberek azzal töltik az éjszakákat, hogy azt figyelik, milyen orosz hadihajók vonulnak át a Boszporuszon (forrás Orhan Pamuk). No, ha ne adj’ isten, bekövetkezne az a legrosszabb, amitől tartunk, akkor azzal a hírrel szaladnának a hatóság képviselőihez, hogy a szorosban forr a víz. Hogy mitől? Attól a rengeteg haltól, amely menekül a Fekete-tengerből.
Komolyra fordítva a szót. A Nagybánya melletti zagytározó kiömlése 2000 januárjában több millió hal pusztulását okozta a Tiszában és mellékfolyóiban, így elképzelni is szörnyű, hogy mekkora pusztítást vinne végbe az a baleset, ha az esővíz elmosná a nagyságrendekkel nagyobb (kb. 180-szor) verespataki víztározót. Ami előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezne, mert a tervezet csak a megépítését tartalmazza. Arról szó sem esik, hogy a bánya néhány évnyi működése után mi lesz a fölgyülemlett zagy sorsa.
Eddig a Tiszáról szól a történet, most jön a képbe a CETA. A verespataki aranybánya megnyitását egy kanadai cég szorgalmazta, amely már elkészítette a kivitelezési terveket, és fölvásárolta a lebontásra ítélt városkában a házakat. Csak a román kormány magyar környezetvédelmi miniszterének ellenállásán múlott eddig, hogy a cég nem kapta meg az építkezési engedélyt. Persze ez sem valami biztos pont, mert azóta már többször átalakították a kormányt. Szóval végig úgy éreztem az elmúlt években, hogy Damoklész kardjaként, stílszerűen egy damilon függ a fejünk fölött a veszedelem, de most már ez a vékony zsineg is veszélyben forog, jogászok által. Hogy nem ütik agyon!
Mivel a CETA lehetővé teszi az amerikai vállalatoknak, hogy egy nemzetek feletti (de szintén amerikai) bírósághoz forduljanak, ha szerintük jogsérelmet szenvednek európai ügyfeleik által. Sőt, beperelhetnek akár egy egész országot is (vagyis annak kormányát), ha úgy gondolják, hogy az illető kormány, azaz annak egy minisztériuma rájuk nézve kedvezőtlen döntést hozott, vagy anyagilag megkárosította őket.
Gondoljátok meg, feleim! Mi lesz ennek a vége?!
A legújabb mai hír az, hogy immár Vallónia, a belga tartomány is beadta a derekát, így a belga külügyminiszter is aláírta a szerződést, utolsóként az EU tagjai közül. Most már szervezhetik az ünnepi bulit, ahol piros szőnyeg lesz, és száraz pezsgő folyik. Közben pedig megtörténik az aktus. Csak még azt nem tudom, ki kinek tolja oda az aktáját. Egy aláírás erejéig.
Mi meg leshetjük, hogy mikor szakad a damil és vele együtt a part.
