Kategória: Szubjektív

Nem lepődtünk meg például azon, hogy a Szerbiában élő magyarság lélekszáma a legsötétebb becsléseknél is nagyobb arányban csökkent, csupán aggaszt bennünket, akik elfogadjuk, sőt a családunkat is úgy irányítottuk, hogy ez a hazánk, itt akarunk élni, tanulni, dolgozni. Nem „büszke őrkutyákként”, hanem egyenlő polgárként és független közösségként, megbecsült munkából, megértésben és nyugalomban. Nem a maroknyira zsugorodott magyarságot magáénak akaró elit mindent eluraló patronátusa alatt, amely a „szülőföldön maradás és boldogulás“ meg az elvbarátok ölébe lapátolt sokszázezer euró hamiskás fényében nem érez felelősséget a népesség ilyen drasztikus csökkenése miatt. Honnan is érezne, amikor sziklaszilárdan és teljes mellszélességgel áll amögött a hatalmi törekvés mögött, amely a kisebbségi közösségek felhígításában és ütemes elszórványosításában máris jelentős „eredményeket“ mutathat fel?

A tragikus eseményeket követően tömeges megmozdulások kezdődtek az ország nagyvárosaiban. A május 13-án megtartott fővárosi erőszakellenes tüntetés a DW tudósítója szerint a legtömegesebb megmozdulás volt a Milošević-rezsim megdöntése óta Szerbiában, bár a hatalomhű sajtó csupán „maroknyi gyűlölködőről” beszélt. A megmozdulások folytatódnak, ugyanakkor a hatalmon lévő párt május 26-ára „minden idők legnagyobb” ellentüntetését szervezi „Szerbia szabadságszerető, demokratikus értékeinek védelmében”. A „spontán megmozdulásra” óriási erőbevetéssel verbuválják, szervezik és különféle eszközökkel próbálják rávenni a lakosságot. A tervek szerint a helyi kvóták alapján, a pártszimpatizánsokon túl jobbára közvállalatokban, állami és közintézményekben összegyűjtött részvevőket 2000 autóbusszal (!) fogják a helyszínre szállítani. Az N1 értesülései szerint az újbelgrádi iskolák igazgatóinak például intézményenként 5-5 részvevőt kell biztosítaniuk.

Lábra tud-e Szerbia állni az után, hogy megtörtént a vračari iskolai vérengzés, amikor egy fővárosi elitiskola falain belül, saját diákjai körében fordult tragédiába az a régóta erjedő folyamat, melyet észlelni lehetett a társadalomban, de megállítani vagy legalább lassítani nem tudtuk, sőt, mintha tudatosan gerjesztettük volna a mindent eluraló mellébeszéléssel, a látszatintézkedésekkel és a szabadságbarátnak hazudott, de éppen a mások szabadságába gázoló álságos pótcselekvésekkel, a felelősség áthárításával és a következmények elmismásolásával?

A gyászban az is mélységesen elgondolkodtató, hogy a szörnyűség helyszínén nyilatkozó diákok arcán nem látszott valódi döbbenet. Némi tétova meglepettség mögött lezser félmosoly bujkált a tekintetekben, és már a szörnyű bűntény másnapján a tettessel rokonszenvező csoportok alakultak a közösségi oldalakon. Hovatovább, valódi lendületet vettek a hasonló esetek: már a következő napon egy másik belgrádi iskola harmadikos diákjánál is találtak listát, amelyen a tervezett áldozatok neve szerepelt, szintén Belgrádban egy diáklány konyhakéssel megsebesítette egyik iskolatársát és a védelmére siető tanárnőt, Obrenovacon pedig a valódihoz megtévesztésig hasonló műanyag pisztollyal hadonászott egy tanuló. Mladenovacon egy nappal később szintén az iskolaudvarban kezdődött egy újabb mészárlás, amelynek eddig legalább nyolc halálos áldozata és tucatnyi sérültje van.