Strasbourgban nem volt vita
A nemzeti kisebbségek helyzetével foglalkozó európai parlamenti frakcióközi munkacsoport október 27-én Strasbourgban megvitatta a szerbiai kisebbségek helyzetét, valamint az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásának egyik korábbi előfeltételét jelentő kisebbségi akciótervét – írja a pénteki Magyar Szó.
Az írás a félretájékoztatás (egyik) iskolapéldája. Az olvasóban ugyanis azt a téves benyomást kelti, hogy az Európai Parlamentben (EP) valamiféle vita folyt a szerbiai nemzeti kisebbségek státusáról.
Valójában azonban az EP hagyományos-nemzeti-kisebbségi, nemzeti-közösségi és nyelvi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának (röviden: Nemzeti Kisebbségügyi Intergroupnak) az ülésén semmilyen vita nem volt a szerbiai nemzeti kisebbségek helyzetéről. Sőt: ilyet nem is terveztek! A cikk szövegéből is kitűnik, hogy a meghívott szerbiai vendégek „előadást tartottak, s mutatták be ezt a cselekvési tervet”. Ezt általában monologizálásnak szokták nevezni.
Az összejövetellel kapcsolatban ez a kérdés is felvetődik: Hol voltak a többi szerbiai nemzeti kisebbség képviselői, miért nem hívták meg őket is?
Az Intergroup kétórásra (a tolmácsolás lassítását beleszámítva: nettó egyórásra) szabott ülésén minden az előre megírt forgatókönyv szerint, az elnöklő Gál Kinga EP-képviselő (Fidesz/Európai Néppárt) vezényletével történt.
Lényegi vita, de még csak párbeszéd sem alakulhatott ki a szerbiai nemzetiségek helyzetéről, mivel az ülésen Szerbiából csak a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) és a hatalomban kollaboráló Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői vettek részt.
A sajtó meg sem említi, hogy az ülésen résztvevő Balczó Zoltán (Jobbik), a független képviselők (parlamenti procedurális jogokkal nem rendelkező – a szerk. megj.) csoportjához (franicául: Non-inscrits, NI, angolul: Non-attached, NA) tartozó EP-képviselő mindössze kettő(!) percet kapott a felszólalásra.
Balczó felszólalásában elmondta: „Úgy érzi, hogy kellően plurális a határon túli magyar közösség a Vajdaságban is”. Feltette a kérdést, miért nincsenek ott a többi vajdasági magyar párt és civil szervezet képviselői, hogy „elmondják, ők hogyan látják a kisebbségek helyzetét, a magyar kisebbség helyzetét”:
–A [szerb kormányt képviselő] miniszterasszony azt mondta, hogy a kisebbségekkel való foglalkozás és a cselekvési terv egy sikertörténet. Ez a valóságban fog kiderülni, ha az őshonos magyar népesség úgy érzi majd a lakóhelyén, hogy otthon van, ha arányos részvételük lesz tartományi, községi, közigazgatási szinten és közvállalatokban, s a magyar nyelvet hivatalos használhatják.
–És már csak egyetlen fölvetésem van. Amikor a 2015. évi eredményjelentést tárgyaltuk Szerbia csatlakozása kapcsán, már akkor fölmerült, hogy a nemzeti tanácsokról szólójogszabályt alkotmányosan már 2014-ben létre kellet volna hozni, és ha jól tudom, most már 2017-re van kitolva, vajon mi ennek az oka? – kérdezte Balczó EP-képviselő.
Választ persze nem kapott Balczó.
A három vajdasági képviselőnek az a dicstelen szerep jutott, hogy magasztalják a szerb kisebbségi cselekvési programot. Annak ellenére, hogy nem tartalmazza a vajdasági magyarok helyzetének rendezését szolgáló legtöbb követelményt, amelyeket a másik négy magyar párt és kilenc civil szervezet fogalmazott meg 2012. szeptember 27-én A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei című dokumentumban.
A strasbourgi út tehát csak arra volt alkalmas, hogy „objektíve hozzájáruljon a szerbiai kisebbségi politika alapvetően beolvasztáspárti irányvonalának nemzetközi elfogadtatásához”. Ehhez kellett a magyar trojka.