Az elmúlt években már hozzászokhattunk a kormányfő, Vučić és az államelnök, Nikolić minden alapot nélkülöző szenzációs bejelentéseihez, de úgy tűnik, a kormány tagjai sem akarnak lemaradni a meghökkentő nyilatkozatok terén. A napokban így tett az oktatási miniszter is:
Ministar prosvete Mladen Šarčević najavio je da će se u školama sankcionisati neprimereno odevanje učenika i učenica, kao i nastavnika i nastavnica. (szabad fordítás: Mladen Šarčević miniszter bejelentette, hogy az iskolákban szankcionálni fogják a tanulók és tanulólányok, valamint a tanárok és tanárnők nem megfelelő [nem példamutató] öltözékét).
„Škole će biti ocenjivane i po spoljašnjem izgledu – da li je uređena zgrada, da li su deca disciplinovana, da li su čestito obučena”, kazao je Šarčević (szabad fordítás: Az iskolákat a külalakjuk – mennyire rendezett az épület –, valamint a gyermekek fegyelmezettsége, erkölcsös öltözéke szerint is értékelni fogjuk – mondta Šarčević).
Utánanéztem, van-e jogi alapja ezeknek a kijelentéseknek. Megkerestem az iskolák (saját maguk által elkészített) házirendjét, etikai, viselkedési meg ki tudja még, milyen kódexét. Ráadásként egyes iskolák „szépek szerettek volna lenni” a minisztérium előtt, ami abban nyilvánult meg, hogy gyorsan-frissen elfogadtak egy új kódexet (szabályzatot), amely a diákok és tanárok öltözködését szabályozza. Vizsgálódásom közben ráakadtam olyan iskolára is, amely a házirend mellett megalkotta a tanulók, tanárok és szülők viselkedési kódexét (némelyik szabályzatát), van olyan szabályzata is, amely az iskolai erőszakkal kapcsolatos, de az öltözködést is szabályzattal szabályozza.
Mindjárt felvetődik a kérdés: Ha már nem elegendő a házirend, és mindenre kódexet, szabályzatot, szabályokat kell az iskoláknak megfogalmazniuk, akkor ezek javítani fognak-e a jelenlegi helyzeten? Nagyon szkeptikus vagyok, mert az eddigi tapasztalataim alapján ki merem jelenteni, hogy minél több dokumentummal szeretnék szabályozni a témába vágó – mondjuk – problémákat, annál több lesz a kiskapu, annál több kibúvási lehetőség adódik a tanulónak, tanároknak, szülőknek.
Mivel a minisztérium előírásai csak a „nem megfelelő”, „erkölcstelen” stb. jelzőkkel illetik a szerintük elítélendőt, hogy azok alatt mit kell érteni, rábízzák az iskolákra. Igen ám, de a legtöbb iskola a saját szabályaiba az idézőjelbe helyezett fogalmakat építette be, nem kívánt az értelmezésükkel foglalkozni. De van néhány kivétel is, így már némely iskolában meg is jelent a kötelező iskolaköpeny, illetve tiltottá vált a farmer, szűk nadrág, miniszoknya és -ruha stb. Nem tudom, emlékeznek-e még a középkorúak a kötelező iskolaköpenyre? Megkockáztatom: mindenki utálta. Most azzal igazolják a bevezetését, hogy a nyugati elit iskolákban kötelező, mert az a közösséghez való tartozást szimbolizálja. Nem veszik észre, hogy az egyenruha nem egyenlő a köpennyel. Azt sem látják, hogy ezek az egyenruhák több évtizedes hagyománnyal rendelkeznek, de az egyenruha állandóan (a divatnak megfelelően) megújul, és olyan anyagból készül, amely divatos, minőségi és strapabíró – azaz egyáltalán nem olcsó –, illetve amelyet a szülőknek általában kétévenként meg kell vásárolniuk. Szerintem hiába írja az adott szabályzat azt, hogy a köpenyt az iskolának kell biztosítania, ha az állami intézmények a költségvetésből kapják a pénzt, amely a meglevő költségek lefedésére sem elegendő, akkor egy ilyen kétévente ismétlődő nagy kiadást miből fognak fedezni?
De nézzük a tiltottak sorát is. Miért is kell tiltani a farmert? A szűk nadrágot? A miniszoknya és -ruha alá nem lehet „helánkát” vagy vastag harisnyanadrágot felvenni? Mit is értünk dekoltázs alatt, s mekkora az „erkölcstelen”? Már csak azt hiányolom, hogy a tanároknak kötelezővé tegyék az öltönyt vagy szmokingot a csokornyakkendővel, illetve a tanárnőknek a magas nyakú kisestélyit!
Az így megfogalmazott tiltások s engedélyezések már az alapvető emberi és szabadságjogok szféráját is érintik. Habár nem vagyok jogász, de a tapasztalataim alapján megtanultam, hogy az alapvető szabadságokat és jogokat alkotmányos és törvényes rendeletekkel lehet csak korlátozni. Lehet, hogy az oktatási törvényekbe is beépítették a megfelelő/nem megfelelő, erkölcsös/erkölcstelen szavakat (és fogalmakat), de mindaddig, amíg ezek nincsenek konkretizálva, még csak számon sem lehet kérni őket, azaz szó sem lehet azok szankcionálásáról!
Mindennél fontosabb azonban egy kérdés: Vajon Szerbiában ez az oktatás legnagyobb problémája? Nem volna fontosabb olyan oktatási rendszert és programokat megalkotni, amelyek megfelelnek a kor kihívásainak? Nem kellene olyan oktatókat s nevelőket kitaníttatni, akiknek nemcsak pénzkereseti forrás a tanítás, hanem valódi hivatás? Sosem felejtem el, a múlt század nyolcvanas éveiben történt esetet, amikor egy kislány (habár csendes volt, a légynek sem ártott) három tantárgyból bukásra állt nyolcadik osztályban. Bejött hozzám az édesapja, és a következőket mondta: Igazgató úr! A tanárokkal együtt toljuk már át a nyolcadik osztályon, úgysem akar más lenni, csak tanítónő!
A végére még egy példa az életemből. 1969 és 1971 között fejeztem be a tanárképző főiskolát, ahol a módszertant tanító professzor a Koméniusz (hiába élt a XV. és XVII. században) által kidolgozott módszerekből levezetett iskolarendszert ismertette velünk, és a vizsgán elvárta azt, hogy a válaszaink is ehhez kapcsolódjanak. A Gordon-módszerről feltett kérdéseinkre választ sem akart adni, pedig akkor már nálunk is meg lehetett szerezni Thomas Gordon egy-két könyvét, a világban pedig egyre több iskola működött a módszere alapján. Utolsó vizsgám a fizika és a kémia tanításának módszertana volt, ahol a következő vizsgakérdést kaptam: Mondja el a tantervből szóról szóra a fizika és kémia tanításának céljait és feladatit! Erre a válaszom az volt, nem tudom. Persze ötöst kaptam. A szeptemberi vizsgaidőszakban újra vizsgázhattam, a kérdés pedig ugyanez volt. A válaszom is, de bővebben: Nem tudom, és nem is fogom megtanulni, mert ennek nincs értelme. Ekkor hetest kaptam, mást nem is kérdezett. Hogy mindenki értse, mit nem akartam megtanulni: a szocialista ember oktatása és képzése, az önigazgató szocializmus közösségének kialakítása stb. (a többi nem volt ennyire értelmetlen).
Állandóan arról beszélnek, hogy ki kell dolgozni az új oktatási rendszert. Ha már Szerbiában élünk, erre is úgy kell reagálni: Živi bili pa videli!
Mit akarunk?
Ezt:
vagy ezt?
