– Jó napot. Elektrovojvodina?

– Da, kažite.

– Meghibásodást sz…

– Kažite.

– Meghibásodást szeret…

– Kažite.

– Meghibásodást szeretnék…

– Daću vam kolegu…

* * *

– Jó napot. Egészségház?

– Dobar dan!

– Az érdekelne, hogy…

– Šta želite?

– Magyarul mondhatom?

– Kažite.

– Mađarski razumete?

– Ne.

 

Ezek a párbeszédek nyolc hónappal azután „valósultak meg”, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség összebútorozott a Szerb Haladó Párttal, s egy ideje közösen irányítják azt a várost, amelynek mintegy 80 százaléka magyar nemzetiségű.

Azóta nagyon sok „jó” dolog történt: végnapjait éli a cukorgyár, ami miatt több család költözött el a városból vagy maradt fizetés nélkül, folyamatosak a problémák a városi fűtés árával, minőségével, megfizettetésével, leváltották a szociális központ és a gyógyszertár igazgatóját…

A legutóbbi pedig az, hogy abban a városban, ahol VMSZ-es a polgármester (Ceglédi Rudolf), a közigazgatás vezetője (Sarnyai Rózsa Edit), a kkt alelnöke (Pataki Tibor), ott a legutóbbi képviselő testületi ülésen a haladó párti beterjesztő (Popov Danilo) vonta vissza a rendeletjavaslatát, mert a szerb szövegből érthetetlen magyar mondatokat alkottak a fordítók. Kell-e ennél nagyobb pofon a VMSZ-nek az általa agyondicsért, minden magyar lelkét a szívén viselő, Aleksandar Vučić vezette koalíciós partnertől? Nem kell, de még kapni fog, ebben mindenki biztos lehet, és az lehet, még ennél is fájóbb lesz.

Kétszáznegyven nap kellett, hogy a fenti párbeszédek megtörténjenek és a magyar nyelv a legfelső szinten, a város döntéshozó szervében megszégyenüljön.

Most már a vak is láthatja, és az is, aki nem akarja: ennek bizony a fele sem tréfa…

(Vendégszerzőnk: Surányi Zsolt)