Az üzleti világban nincs kegyelem – szokták mondani a bizniszmenek, azonban az, amit a zentai cukorgyár dolgozóival és részvényeseivel műveltek, több mint vérlázító. Mint ismeretes, a gyárat a Miodrag Kostić tulajdonában levő MK Group vállalathoz tartozó tartozó Sunoko vette meg, amelynek élén a zentai cukorgyár korábbi igazgatója, Ljubiša Radenković áll. A Magyar Szó hétvégi írásából kiderül, hogy Kostić már régen, lehet még a megvásárláskor lemondott a gyárról és az ott dolgozókról, s egyáltalán nem érdekli, mi lesz a munkások sorsa. Ennek a biztos jele, hogy december óta a még bejelentett emberek nem kapják kézhez a minimálbért sem, igaz, be sem járnak dolgozni, mert az egykor jól menő cukorgyárat ma a tulajdonos raktárként használja.
Ahogy Gombos Zsolt, a szakszervezet elnöke elmondta, most a kiéheztetés taktikáját alkalmazza a tulajdonos, aki szeretné elkerülni, hogy bárkinek is felmondjon, mert abban az esetben végkielégítés kellene a cégnek fizetnie. Az első hullámban önként távozók munkaévenként 100 eurót kaptak, akik türelmesebbek voltak, azok jobban jártak, mivel minden munkaév után 300 eurót utaltak át a számlájukra, azok pedig, akik legtovább maradtak, nagyon úgy tűnik, hogy egyetlen egy dinárt sem kapnak majd.
Gombos a lapnak elmondta, hogy „a munkaügyi törvény lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy anélkül, hogy csődeljárást indítanának, évente három hónapot ne dolgozzanak. Idén januártól újból lehetett három hónapot kérni, ami a jövő hónap, azaz március végén jár le. Ekkor már végkép el kellene döntenie a cukorgyár tulajdonosának, hogy kéri-e a csődeljárás elindítását, vagy esetleg újraindítja a termelést, amire a több mint 400 millió dináros tartozás ismeretében egyre kevesebb a remény”.
A munkások tehetetlenek, hiszen sztrájkolni sem tudnak, mivel a gyár nem üzemel, tavaly sem indult be a répafeldolgozó kampány.
És akkor nézzük, hogyan is csapták be a cukorgyár mintegy 110 dolgozóját: először is úgy, hogy hónapokon át a minimálbért folyósították nekik, így ha megkapják a felmondást és munkanélküli segély folyósítanak nekik, a segély összege alacsony lesz, mivel már több mint három hónapja minimálbért kapnak. Ami pedig a cukorgyár eladását illeti, a korábbi olasz tulajdonos a cég tőkéjét áttette a csernyei Star Šećerbe, vagyis a Sunoko a csernyei céget és vele együtt a zentai gyárat vette meg, a zentai kisrészvényesek pedig hoppon maradtak, mivel a zentai cukorgyár részvényei egy lyukas garast sem érnek.
A munkások közül néhányan már külföldre mentek szerencsét próbálni, volt, aki családostul, volt, aki szeretteit hátrahagyva vágott neki az új munkának vagy a munkalehetőségek felkutatásának. Úgy tűnik, a tulajdonos taktikája győzelmet arat, és végül senkinek sem kell majd végkielégítést fizetnie.
