1933. február 27-én egy magános fiatalember, Marinus van der Lubbe bemászott a német parlament, a Reichstag épületébe és fel akarta gyújtani azt. Meglehetősen sokat kellett dolgoznia a célért, mert az épület nem bizonyult gyúlékonynak. Több helyen is tüzet rakott, hatvanszor is próbálkozott, de csak nem akart elindulni a tűzvész.
Végül a képviselői ülésterem volt a gyenge pont, mert fából készült az egész berendezés. A gyújtogató ráadásul rátatált néhány kartonpapírból készült képviselői plakátra és ezeket használta fel gyújtósként, szétszórva azt a termekben. Így sikerült végül térdre kényszerítenie az 1894-ben átadott épületet, Paul Wallot tervezését, amely az akkori Német Birodalom birodalmi gyűlésének székházaként működött.
A tűzoltók közben kiérkeztek, de a központi ülésterem feletti üvegkupola, a megnövekedett hő és nyomás miatt szétrobbant, az épület pedig az óriás lángok közepette teljesen kiégett.
Hindenburg birodalmi elnök egy hónappal korábban, január 30-án nevezte ki Adolf Hitlert Németország kancellárjává. Az ország választások elé nézett, zilált belpolitikai helyzetben volt. Van der Lubbe ebben a környezetben vitt véghez egy olyan tettet, amelyet Hitler könnyen felhasznált politikai céljai érdekében.
A tűzesetre hivatkozva Hitler azt próbálta bizonyítani, hogy kommunista összeesküvés zajlik Németországban. Kíméletlen hadjáratot indított a kommunisták ellen, letartóztatások, begyűjtések kezdődtek, kizárta őket a választásokról.
1933 szeptemberében kezdődött a lipcsei per, amelyben Lubbe mellett három bolgár kommunistát (köztük Dimitrovot) vádoltak a Reichstag elleni merénylettel, de végül a három bolgárt felmentették, Lubbe pedig kivégzésre ítéltetett. Olyan törvénnyel ítélték halálra, amelyet a tett elkövetése után hoztak: halálbüntetés ugyanis nem volt kiszabható kizárólag gyújtogatásért a tárgyalás időpontjában.
A történészek máig vitatkoznak azon, hogy Lubbe magányos elkövető volt-e, és a politikai pártok csak kihasználták tettét saját propagandájukhoz, vagy esetleg valamelyik oldal felbérelt elkövetője volt.
A tűzvész után a Reichstagot nem renoválták, a nemzetiszocializmus idején alig ült össze a birodalmi gyűlés, a II. világháború alatt tovább pusztult az épület.
A mai kupola „átláthatóvá” teszi a német hatalom székhelyét. (Fotó: Norman Foster tervezőcége)
Németország szétválása utána Nyugat-Berlinhez került, de nem fordítottak különösebb gondot rá. Az újraegyesítés, 1990 utáni időszak adott alkalmat egy nagyobb beruházásra: Norman Foster angol építész újította fel teljesen az épületet, és 1999-től újra itt ülésezik a parlament, melyet már Bundestagnak (Szövetségi Tanácsnak) hívnak, a Reichstag kifejezést gondosan kerülve.
Norman Foster az épület központi helyére ugyancsak egy üvegkupolát tervezett, ez azóta Berlin látványossága, kilátó és látogatóközpont is egyben. Az építészetben és a természetben is a kupolaívek a legnagyobb teherbíró képességgel rendelkező szerkezetek.
