Az alvás világnapja minden évben a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken van, idén március 17-én. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára az életminőség szempontjából.

Az alvás bizony sok időt elvesz az életünkből, nagyjából az egyharmadát. Sokan úgy gondolják, haszontalan időveszteség, amíg tétlenül heverünk, ám az alvás nagyon is aktív folyamat: „újratölti a rendszert”, életünk létfontosságú és nélkülözhetetlen része, a szervezet legfontosabb regenerációs folyamata, egészségünk egyik legfontosabb alapja.

Súlyos alváshiány a szervezet leromlásához vezet, az immunrendszer meggyengül, állatkísérletekben pedig bebizonyosodott, hogy az alvásmegvonás egy idő után halált okoz.

Az alvásbetegségek kutatása, gyógyítása az elmúlt évtizedekben került csak az életmód alakításának kiemelt körébe. Agyvérzés, cukorbetegség, elhízás, csontritkulás, szívbetegségek, memóriazavar – csak néhány, amiről nem is gondolnánk, hogy köze van az alváshoz. Már egy hétnyi kialvatlanság nyomot hagy a szervezetünkben, hosszabb távon pedig a gének módosulását is megfigyelték, nyilván nem pozitív irányban. Nemcsak agyunk teljesítményét, hanem a korát is befolyásolja a kevés alvás: átlagosan két évvel öregebbnek mutatkozik egy olyan személy agya, aki folyamatos kialvatlansággal küzd.

A tökéletes alvásidő igénye hét óra körül van, de egyénenként változó és sem a kevesebbet sem a többet nem szabad elítélni. Mai rohanó világunkban általános „betegség” a kialvatlanság: a népesség közel fele küzd valamilyen alvászavarral.

A XVII. századig az emberek nem is úgy aludtak, mint ma, hanem két részletben: sötétedés után aludtak egyet, majd fent bóklásztak egy-két órát és azután aludtak tovább. Még az imakönyvekben is voltak imádságok kimondottan a két alvás közötti időre. Aztán megjelent a városokban a közvilágítás, élet divatba jött az éjszakai, így megváltozott az alvásrend is. Bizonyára ma is vannak, akik jobban működnek a több fázisos alvással: például Nikola Tesla és Margaret Thatcher is részletekben szeretett aludni.

Az ember az egyetlen emlős, amelyik képes kihagyni vagy késleltetni az alvását: az állatok, ha elálmosodnak, önkéntelenül is elalszanak. Azért az állatvilágban is számos érdekességet produkál az alvás: az köztudott, hogy a halak alvás közben is úsznak. De azt talán kevesen tudják, hogy az albatroszok képesek repülés közben aludni: nem is akárhogy, 40 km/óra sebességgel!

Legtöbbet a barna denevér alszik: egy napból csak négy órát van ébren és még hosszú téli álmot is alszik. Az óriástatu és az oposszum ugyancsak jó alvók, napi 18 órát töltenek életükből nyugalomban. A koalák sem sok időt fecsérelnek a külvilágra, ha tudnának alvás közben enni, biztosan fel sem ébrednének.

Aztán ott van a másik véglet, a mániákus nemalvók: például az elefántok 2-3 órával beérik, a szamarak és a lovak sem pazarolnak életükből 3 óránál többet naponta alvásra, de a csúcstartó bizonyára a zsiráf, neki mindössze napi 10 perc is elég. Ha nagyon álmos, akkor is csak legfeljebb 2 órát alszik.

A tengeri vidrák alvás közben háton úsznak és fogják egymás kezét, így nem tudnak elsodródni egymástól. A lovak, zebrák, elefántok legendásan állva pihennek, de az igazán mély alváshoz bizony ők is lefekszenek. A leghosszabb ideig alvó állatot talán a British Museumban sikerült megfigyelni: egy egyiptomi csigafajta egyik példánya mély alvásba merült, s a múzeum munkatársa azt hitte, hogy a ház üres és felcímkézte a halottak közé 1846-ban. Aztán négy évvel később észrevették, hogy a címkén nyomok vannak. Vízbe tették a csigaházat, a lakó pedig felébredt és előmászott.