Szerbia kötötte a legtöbb hasznos szerződést a pekingi csúcstalálkozón – jelentette be Aleksandar Vučić kormányfő. A tudósítások szerint 68 ország és nemzetközi szervezet képviselői vannak jelen az Egy öv(ezet), egy út elnevezésű kínai csúcstalálkozón, akik mind szeretnének jó nagy szeletet hasítani a bejelentett 124 milliárd dolláros kínai beruházáscsomagból. Összesen 270 ilyen szerződés köttetik a csúcson, a kínai elnök szerint ezek a beruházások hozzájárulnak majd az Új selyemút kiépítéséhez.
Vučić kormányfő különösen komoly erőfeszítéseket tesz a helyszínen, például javasolta, hogy a következő ilyen konferencia házigazdája Belgrád legyen, ugyanakkor reményének adott hangot, hogy az év végéig elkezdődhet a jelenleg brüsszeli stop alatt lévő Belgrád-Budapest gyorsvasút építése is, de emellett a belgrádi reptérre vonatkozóan is kínai koncesszióban reménykedik, emellett az Ikarbus és a bori bányamedence jövőjéről is tárgyal.
Mivel a lakosság többsége most nagyobbrészt kapkodja a fejét, foglaljuk össze, miről is van szó, mi ez a selyemút és kinek lehet ebből haszna. A gazdasági szakértők szerint ennek a gigaprojektumnak egy fő célja van. Ahogy az Index részletes elemzése kifejti, „arról van szó, hogy kínai cégek kínai hitelből külföldi országokban építenének vasutat, gázvezetéket, kikötőt és utakat, hogy azokon keresztül kínai árukat szállítsanak az érintett országokba, illetve az érintett országokból nyersanyagokat és egyéb, a termelésükhöz szükséges árukat hozzanak haza. Ezzel az adott országok Kínával szembeni gazdasági függése is nőne, amivel Peking befolyása is”.
Az elemzés emlékeztet rá, hogy már évezredekkel ezelőtt, az első selyemút létrehozásakor is a világpolitika egyik vastörvénye volt, hogy az egyes nagyhatalmak nem igazán szoktak teljesen önzetlenül, bármiféle hátsó szándék vagy önös érdek nélkül jelentősebb gazdasági segítséget nyújtani másoknak. Erre közelebbi példát is említ: az Egyesült Államok sem azért finanszírozta a Marshall-segéllyel Nyugat-Európa újraépítését, és a szovjetek sem azért adták olcsón az olajt annak idején Magyarországnak, mert a szegény dolgozó népen akartak segíteni, hanem mert komoly geopolitikai célokat szolgált.
Kína esetében ezek az érdekek a következők: gazdaságuk erősen lassul, aminek egyik fő oka, hogy nagyon jelentősen függ az exporttól, így a nyugati fogyasztás visszaesése rendesen megtépázta. Amíg jól ment nekik, elképesztő pénzeket költöttek infrastrukturális és ingatlanfejlesztésekre, emiatt hatalmas acél- és építőiparuk épült ki, viszont mivel a gazdasági lassulással csökken a beruházási kedv is, ezeknek a cégeknek otthon most nem nagyon van mit csinálniuk. Ám hiába lankad a beruházási kedv, azért nyersanyagból még mindig elég sok kell nekik, és bár most ezekhez elég olcsón lehet hozzájutni a világpiacon, ez nem biztos, hogy huzamosabb ideig így marad.
Mint írják, a 2013-ban Új selyemút néven meghirdetett, és azóta folyamatosan bővített és farigcsált, mára Egy öv(ezet), egy út néven emlegetett kínai stratégia valójában ezekre a kihívásokra próbál választ adni. Ráadásul teszi mindezt egy csomagban, a béke és fejlődés üzenetével, a kínaiak által folyamatosan szajkózott „win-win” ígéretével, tehát azzal, hogy a dologgal mindenki jól jár.
A gyakorlatban arról van szó, hogy vasúti beruházásokkal, autópályákkal, optikai kábelekkel, kikötőfejlesztésekkel, gáz- és olajvezeték-építésekkel szorosabbra fűzzék az összeköttetést Kína és Közép-Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika között, az eurázsiai fejlesztések pedig a túloldalon egészen Madridig elérnének. Ez a hálózat a világ több mint 60 országát, a globális GDP 40 százalékát, az emberiség kétharmadát hozná közelebb egymáshoz. Nem véletlen, hogy sokan már a kínai Marshall-segélyként emlegetik a dolgot.
Közben a kínaiak azt ígérik, hogy az üzletből mindenki jól jár, a kicsik is. Igazából pedig arról van szó, hogy ha ez a gigaprojektum megvalósul, akkor az eddigi nyugati világtól függő, onnan irányított globális gazdaság helyett kapni fogunk egy Kínától függő, keletről irányított gazdaságot.
