John F. Kennedy elnök 1961. május 25-én jelentette be, hogy Amerika még az évtized vége előtt embert küld a Holdra és biztonságosan vissza is hozza onnan. A híres kongresszusi beszéd a hidegháború és az űrverseny lényeges pillanata volt. A merész kijelentés hátterében ugyanis nem volt még meg a technika, amellyel a Hold elérhető lett volna.
A sietséget az indokolta, hogy a szovjeteknek előbb sikerült több feladatot is végrehajtaniuk. Az első Szputnyik, majd az első ember a világűrben Jurij Gagarin személyében arra sarkallta az amerikaiakat, hogy ők már a Holdat célozzák meg. A szovjeteknek is volt Holdprogramjuk, 1967-re tűzték ki a küldetést, de náluk szokás volt még a legjobb mérnökeiket is munkatáborba küldeni, ahelyett, hogy hagyták volna őket nyugodtan dolgozni, így nem csoda, hogy le is maradtak az űrversenyben és a Holdra mindeddig nem sikerült eljutniuk.
Bezzeg Amerika nem átallotta a náci Németországból megszerezni a legjobb mérnököket, akik a II. világháború után Amerikában csináltak karriert. Élükön olyan zsenivel, mint Wernher von Braun, akinek vezetésével megépült a Saturn rakétacsalád. A Saturn V óriásrakéta, ami a Holdra vitte az embert, sok más érdekesség mellett azzal is beírta magát a történelembe, hogy indításakor a valaha ember alkotta legnagyobb zajt produkálta. Mikor Kennedy megtette bejelentését, senkinek fogalma sem volt a kivitelezésről. Ötletek már természetesen léteztek, csak éppen nem voltak realisztikusak. A szovjetek tudtukon kívül segítséget nyújtottak. Jurij Kondratyuk szovjet rakétakutató írta le egy 1914-es tanulmányában az ötletet, amelyre támaszkodva az amerikai mérnökök sikerrel dolgozták ki a megoldást. A holdkomp alkalmazása megoldhatóvá tette, hogy a Holdra le is tudjanak szállni, majd onnan elindulni. Tulajdonképpen ez utóbbi, a Hold elhagyása volt az egész Holdprogram műszaki kulcskérdése.
Az Apollo-program szerencsétlenül indult, az Apollo-1 első tesztrepülésen tűz ütött ki és mindhárom űrhajós életét vesztette. A következő küldetések azonban sikeresen alakultak, fokozatosan közelítettek a Holdhoz, majd az Apollo-11 le is szállt 1969. július 20-án. Ezzel Amerika megnyerte az űrversenyt és még Kennedy ígéretét is sikerült betartani a dátummal, bár ő akkor már rég nem volt életben. Az Apollo-program még öt sikerrel végződő küldetést teljesített, tehát összesen 6 alkalommal és 12 ember járt a Holdon. A kétszemélyes holdkompok közül 1972 decemberében ért Holdat az utolsó. Ezután a programot törölték, a tervezett három további Apollo már nem indult el. Az USA összesen 19, 5 milliárd dollárt költött az emberiség legnagyobb vállalkozására, de ez még mindig kevesebb volt, mint a háttérben folyó vietnami háború összköltsége.
Mindegyik küldetésnek megvolt a maga érdekessége, az Apollo-13 bár szerencsétlenül járt, nem történt haláleset. A második Holdraszállás rakétájába belecsapott a villám, a következő tudott először színes mozgóképet készíteni, majd többnapossá vált a Holdon tartózkodás, „bevetették” a holdjárót, éjszakai indítás is történt, az utolsó személyzet tagjai között pedig volt egy geológus is. Ez azért érdekes, mert előtte csak berepülő pilótákból lehetett űrhajós.
Az Apollo-program után a Skylab űrállomás fejlesztése kapott főszerepet, aztán a Nemzetközi Űrállomás következett, ami már a két nagyhatalom együttműködésével épült meg.
George W. Bush amerikai elnök 2004-ben meghirdette a visszatérést a Holdra, de ezt a programot Barack Obama elnök 2010-ben törölte. Az amerikai cél immár a Marsra való eljutás a 2030-as években.
Tito és Kennedy találkozója 1963-ban a Fehér Házban (Fotó: Pinterest)
Az Apollo-programhoz ugyan nincs köze, de közzétesszük ezt a fotót is, mivel éppen ma van 125 éve, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia Kumrovec nevű falujában 1892. május 25-én (noha a pontos dátum nem bizonyos) egy horvát-szlovén vegyes házasságból megszületett Josip Broz, akit John F. Kennedy 1963-ban fogadott a Fehér Házban.
Képünkön balról jobbra: Jovanka Broz, Jacqueline Kennedy, Tito és az amerikai elnök a Fehér Ház parkjában.
