Van az úgy néha, hogy a legunalmasabbnak tűnő napirendi pontok mögött húzódnak meg a legérdekesebb történetek.
A magyarkanizsai képviselő-testület csütörtöki, május 25-i ülésének egyik napirendi pontja a József Attila Könyvtár alapszabályának kiegészítése volt. A kiegészítés érdemi része gyakorlatilag két mondat: „A József Attila Könyvtár Magyarkanizsa 2001. július 31-i Alapszabályának (a továbbiakban: Alapszabály) 18. szakasza 1. bekezdése az alábbiakra módosul:
„felsőfokú végzettség társadalmi és humán tudományokban, informatikában, vagy bölcsészeti tudományokban szerzett másodfokú egyetemi végzettséggel (mesterfokozat, felsőfokú szakképzés, vagy akadémiai szakképzés), illetve legalább négyéves alapfokú egyetemi képzéssel rendelkezik.”
A hatodik bekezdés után hozzáadásra kerül a hetedik bekezdés, amely így szól:
„egy idegen nyelv ismerete.”
Magyarkanizsán tehát 16 év után úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a könyvtár alapszabályát. Nagy eset. Van ez a napirendi pont annyira tökéletesen semmitmondó, hogy ne is figyeljen rá senki.
Na de, miért szánták rá végül magukat az illetékesek erre a lépésre?
A kiegészítésből látszik, hogy gyakorlatilag csak az igazgatói tisztség betöltéséhez szükséges feltételeket módosították, az alapszabály többi része érintetlen maradt. Az okot tehát nyilván a (potenciális) igazgató személye körül kell keresni.
A József Attila Könyvtár igazgatóbizottsága még 2016 november 28-i dátummal írta ki pályázatát az igazgatói tisztségre (ami ugyanakkor csak 16 nappal később, december 14-én jelent meg a Magyar Szóban!). Az akkori kiírást összehasonlítva a mostani alapszabály-kiegészítéssel egyébként világosan látszik, hogy mi volt a kiegészítés lényege: a feltételek közé bekerült az informatikai, illetve a bölcsészeti egyetemi végzettség is, tehát ezentúl ilyen szakképzettséggel is lehet majd jelentkezni az igazgatói tisztségre.
A tavaly kiírt pályázatra ketten jelentkeztek: Bús Csaba informatikus és Túri Gábor fordító. Mivel az informatikusi végzettség nem felelt meg az akkori pályázati feltételeknek, így Bús Csabát kizárták. Maradt (volna) Túri Gábor egyedüli jelöltként, így őt kellett volna kinevezni az intézmény élére, viszont az ő pályázati anyaga esetében az igazgatóbizottság „hiányosságot” állapított meg, ezért a pályázatát elvetette.
Döntéséről az igazgatóbizottság kiadott egy végzést, melynek indoklása szerint „Túri Gábor magyarkanizsai lakos jelentkezése hiányos, mivel a jelentkező nem mellékelt megfelelő bizonyítékot arról, hogy rendelkezik három éves munkaviszonnyal a kultúra területén, mivel a reprezentatív egyesületben betöltött tagsága nem tekinthető a kultúra területén betöltött munkaviszonynak”. Ezen a ponton egy kicsit kénytelenek vagyunk nyelvészkedni, az igazgatóbizottság ugyanis mindkét nyelven (magyarul, szerbül) kiadta végzését, és a szerb nyelvű végzés következetesen a „radno iskustvo” (azaz munkatapasztalat) kifejezést használja, és nem a „radni odnos” (azaz munkaviszony) kifejezést – márpedig a kettő nem ugyanaz. Ráadásul a Magyar Szóban megjelent pályázati kiírás is következetesen a „szakmai tapasztalat” kifejezést használja – azaz nem kér munkaviszonyt.
Túri Gábor ezért nem adta fel, a törvényes határon belül különleges kifogással élt az illetékes szervnél, a Községi Tanácsnál. Időközben azonban már 2017 januárja lett, és mivel a könyvtár megbízott igazgatójának mandátuma lejárt, annak mandátumát további 6 hónapra meghosszabbították.
Csak ezt követően bírálta el a Községi Tanács Túri Gábor beadványát. Helyt adott neki, és visszautalta az ügyet a könyvtár igazgatóbizottságának. Maga Túri Gábor pedig kiegészítő anyagot adott át az igazgatóbizottságnak, melyben tételesen bizonyítja, hogy a Szerbiai Műfordítók Egyesülete reprezentatív egyesületnek számít, így az általa kiadott igazolás közokiratnak számít, amit a törvény értelmében mindenki köteles elfogadni. Egy csomó minisztériumi és egyéb forrással igazolta és támasztotta alá, hogy a „radni odnos” és a „radno iskustvo” nem azonos fogalmak, és hogy ez utóbbi megszerezhető munkaviszonyon kívül is (tiszteletdíjasan, önkéntesként, szabadúszóként stb.). A közigazgatási eljárásról szóló törvény konkrét cikkelyeinek az idézésével mutatott rá egy rakás szabálytalanságra, amelyet az igazgatóbizottság elkövetett az eljárás során.
Az igazgatóbizottság ebben a helyzetben salamoni döntést hozott. Nem csinált semmit! Egyszerűen várta, hogy múljon az idő. Időközben már április lett, és 66 nappal az utolsó eljárási cselekmény után Túri Gábor felszólította a Községi Tanácsot – ismét csak a vonatkozó törvényes előírásokra, az alapító okiratra és az alapszabályra hivatkozva –, hogy döntsön. Vagy az egyetlen jelölt, azaz Túri Gábor kinevezését terjeszti a képviselő-testület elé, vagy pedig beszámol a képviselő-testületnek, hogy miért nem javasolja kinevezni a jelöltet. A Községi Tanács pedig meghozta ugyanazt a salamoni döntést, mint a könyvtár igazgatóbizottsága. Szintén nem csinált semmit!
Pontosabban igen, hisz ezzel már elérkeztünk május 25-éhez, történetünk elejéhez, a magyarkanizsai képviselő-testület legutóbbi üléséhez, amelyen megszavazták a könyvtár alapszabályának módosítását.
Melynek értelmében most már – végre! – informatikus is pályázhat az igazgatói tisztségre.
Igaz, hogy menet közben volt egy-két „baki”, de végül csak sikerült kibekkelni ezt a hat hónapot, hogy végre majd ki lehessen írni az új pályázatot, a módosított alapszabály értelmében.
Ha a kedves olvasónak sikerült végigverekednie magát ezen a történeten, akkor most nyilván jogosan merül fel benne a kérdés: de hát mi a baj Túri Gáborral? Miért nem lehetett őt kinevezni?
Nyilván ezt kérdezi ő is. És a nyilvánosság is.
Várjuk az illetékesek válaszát.