A Watergate-botrány informátora 2005. május 31-én fedte fel kilétét. A Vanity Fair magazin hasábjain jelent meg nyilatkozata: “Én vagyok az a fickó, akit Deep Throat-ként ismernek.” W. Mark Felt 1972 májusától 1973 júniusáig a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) második embere volt, információival folyamatosan segítette a Washington Post újságíróit, akik az ügyben nyomoztak. A Watergate-ügy már csak azért is érdekes mind a mai napig, mert a Donald Trump stábjának orosz kapcsolatai után nyomozó FBI hasonló akadályoztatások közepette próbálja kideríteni az igazságot – és közben valakik hasonló módon szivárogtatják ki az információkat, mint az amerikai történelem mindeddig legpiszkosabb elnöki botránya során.
Deep Throat (Mély Torok): Mark Felt, az FBI egykori igazgatóhelyettese, aki folyamatosan kiszivárogtatta a nyomozás eredményeit a Washington Post két fiatal riporterének (Fotó: Wikimedia)
A Watergate-botrány kiszivárogtatója 35 év után fedte fel kilétét, azelőtt csak annyit lehetett róla tudni, hogy férfi, dohányzik és szereti a skót whiskey-t. Sok találgatás és összeesküvés-elmélet az ő nevét is felhozta évtizedek alatt, de nem ő volt a fő „gyanúsított”. Igazi személyével csak hárman voltak tisztában, Bob Woodward, Carl Bernstein és főszerkesztőjük, Benjamin Bradlee a Washingon Postnál. Olyan jól őrizték a titkot, hogy az valóban nem derült ki, amíg Mark Felt nem akarta. Az informátort csakis halála után akarták leleplezni.
A botrány 1972-ben, a washingtoni Watergate épületbe való betöréssel kezdődött. A Republikánus Párt emberei az ellenzéki Demokrata Párt választási kampánystábjában akartak elhelyezni lehallgató berendezéseket. A nyomozás során Richard Nixon republikánus elnök közvetlen munkatársaira terelődött a gyanú. Miután Nixon egyre fékevesztettebben kezdte leplezni az ügyet, ő maga is belekeveredett és a botrány hosszú hónapok nyilvános kongresszusi meghallgatásaihoz, végül pedig az elnök lemondásához vezetett 1974-ben.
Bob Woodward és Carl Bernstein: A Washington Post két sztárriportere az általuk írt könyv (Az elnök minden embere) bemutatóján (Fotó: brookings.edu)
A Washington Post két újságírója Bob Woodward és Carl Bernstein tárta fel a történéseket egy bizonyos informátor segítségével. Az elnököt három vádpontban bűnösnek találta a leváltási eljárásban (impeachment) alkotmány szerinti ügyészként fellépő Képviselőház: ezek a hatalommal való visszaélés, igazságszolgáltatás akadályozása és idézések átvételének elmulasztása voltak. Nixon nem várta meg, hogy a Szenátus – mint ilyen ügyekben a bíróság szerepét játszó testület – ítéletet hozzon: 1974 augusztusában lemondott mint az első amerikai elnök, aki így távozott hivatalából. Utóda, Gerald Ford elnöki kegyelemben részesítette.
Nixon elnök vélhetőleg azzal haragította magára az FBI második emberét, hogy nem őt nevezte ki a szervezet élére, amikor J. Edgar Hoover korábbi igazgató 1972 májusában meghalt. Minden ajánlás ellenére Nixon nem őt, hanem L. Patrick Gray igazságügyi államtitkárt helyezte az FBI igazgatói székébe. Mark Felt innentől, bár ő vezette a nyomozást a Watergate-ügyben, a bizalmas információkat kiszivárogtatta a Washington Postnak.
Nixon később, amikor már „biztonságban volt”, pert indított az állam ellen a Fehér Házban lefoglalt hangfelvételek miatt. Kérte, hogy azok ne kerüljenek nyilvánosságra, mert személyes tulajdonát képezik, és erre hivatkozva kártérítést követelt. Nixon 1994-ben meghalt, de a bíróság 2000-ben jogosnak ítélte követelését és 18 millió dollár kártérítést ítélt meg a családnak.
Mark Felt a saját családja előtt is csak 2002-ben fedte fel magát, majd lánya biztatására 2005-ben szánta rá magát arra, hogy a család egy barátjának engedélyt adjon: írja meg a sztorit a Vanity Fair magazin számára. Sokan tekintettek rá árulóként, míg mások hősnek tartották, akinek sikerült lelepleznie egy korrupt kormányzatot. Felt 2008-ban halt meg, kilencvenöt éves korában.
