Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Nagy mulasztást kellett elkövetnie annak, aki a 2002-es Pepsi Sziget forgatagában meg akarta nézni a bolgár bábosokat, vagyis a Plovdivi Állami Bábszínház Hamlet című produkcióját, mert a báb-Hamlet és báb-Ophelia este kilenckor, a brit Pulp együttesel egy időben lépett színpadra. Utána lassú levezetésként következhetett egy kis technóba ojtott magyar népzene a TÁP Színház előadásában. És mint kiderült, Shakespeare klasszikus Hamletjének sem kell feltétlenül annyira tragikusnak lennie, mint az elsőre gondolnánk…

 

 „Nekünk a vérünkben ez van: a magyar muzsika” – a budapesti TÁP Színház Vajdai Vilmos rendezésben színre vitt Etchno című előadásnak mottója volt ez, s nem is csak a 2002-es Pepsi Szigeten (mert akkoriban még ez volt a fesztivál neve…), hanem szerte az országban, és annak határain is túl, akárhol megfordultak produkciójukkal; Tokai Tibor és Gergely Attila koreográfiájával. Ha jól számolom, hát alig vonult le az előző előadás közönsége a rendezvény Színház- és Táncsátrának nézőteréről, s nagyjából egy szűk fél órával, vagy talán még annál is kevesebb, alig tíz-tizenöt perccel a bolgár bábszínház után léptek fel a kék külső színpadon, szombaton, augusztus 3-án, a tárgyesztendei Sziget negyedik napján.

A TÁP Színház alkotógárdája abból a felismerésből indult ki, hogy a „techno egy, a mai modern fiatalok által világszerte ismert kortárs zenei stílus”, amelynek ritmusvilága „modern, mégis hasonlóságot mutat a magyar népzenével”. Aznap este Tokai Tibor és az Ürömi-Öröm Néptáncműhely, Vatai Tamás, Gergely Attila, Kovács Dániel, Zicsi Liess Dani és Faludy Eszter táncolt Merétei Tamás díszletei előtt. A két említett zenei műfaj közös pontjait, hasonlóságait „megragadva a TÁP Színház a komputerizált világ zenéjét a magyar néptáncok világával” kapcsolta össze produkciójában, s így egyfajta sajátos kísérlet volt ez „a népi hagyományok felélesztésére, életben tartására, megismertetésére a legmodernebb zenei műfajon keresztül – a régi hagyomány és a legmodernebb zene találkozása a közös ponton, a ritmuson.”

 

A nagy mulasztás

 

A bolgárok kiválóan megtanulták, tudják és csinálják, művelik azt, amiről mi mindig csak beszélünk, de nagyon messze járunk a gyakorlati megvalósításától – s ezért van az is, hogy a magyar publikum meglepődik, meglepetéssel fogadja, ha komolyabb, úgymond „felnőttesebb” drámai műveket visznek színre bábszínházak: a bábozás sohasem volt csakis és kizárólag a gyermekek szórakoztatására hivatott színházi forma. Dehogyis! A bábdarabok a ma már történelmi időkben elsősorban a felnőtteknek készültek, véresek és tragikusak, drámaiak voltak, vitézek kaszabolták bennük a csatatéren az ellent, katonák gyilkolták az alávalót a vásárokban és piactereken, ahol a vándortársulatok felállították kocsijukat, szekerüket, és bemutatták produkciójukat.

Az, hogy ma már nem is csak a laikus publikum vélekedik úgy, hogy a bábszínház csak a gyerekeknek szólhat (hanem sok esetben a szakmai közönség is…), csak a 20. századnak egy olyan hozadéka (torzulása…), amely szoros összefüggésben áll a technikai kultúra térnyerésével és elterjedésével. Nálunk. Vajdaságban és a Magyarországon is… Nézem most a Sziget nagyszínpadának szombati programját, s látom ám, hogy bizony elég nagyot kellett mulasztania annak, aki a bolgár bábszínházat látni akarta a 2002-es fesztiválon. Ez határozottan egy brit nap volt a nagyszínpad zenei kínálatában: délután fél ötkor kezdett a Herbaliser, majd hattól játszott a Stereo MC’s, és csak a magyar előadók idősávjába furakodott be fél nyolctól a hazai Anima Sound System. Este kilenctől – tehát a Plovdivi Állami Bábszínház produkciójával egy időben – a Pulp zenekar játszott. Az együttesről tudni kell: „Jarvis Cocker és zenekara, a Pulp immáron több mint 20 esztendeje létezik, azonban igazán ismertté csak a kilencvenes évek közepére váltak. A sheffieldi illetőségű társaság az 1994–95-ös évek »britpop« hullámának segítségével került az első vonalba, a Suede, a Blur és az Oasis mellé. Legismertebb dalaik a Common People, a Disco 2000 vagy a Babies, amelyek mai napig nagy kedvencei az angol popzenéért rajongó fiataloknak.

A fent említett zenekarok közül talán a Pulp az, amely a legtöbb zenei stílust ötvözi. A hetvenes évek folkja vagy David Bowie és a Roxy Music nevével fémjelzett glam ugyanúgy megtalálható repertoárjukban, mint a pop, a rock és a diszkó néhány jól ismert eleme. A frontember, Jarvis Cocker, egy egész nemzedéknek szolgál öltözködési és viselkedési példaként.”

 

Túlzás nélkül

 

„Legutóbbi lemezük We Love Life címmel tavaly ősszel látott napvilágot, amelyről éppen a napokban került a boltokba a legfrissebb kislemez, a Bad Cover Version. A Szigetre a friss anyagukkal érkeznek, aminek produceri munkálataiban a legendás Scott Walker segédkezett. A nagy britpop zenekarok közül most már csak a Blur hiányzik a Sziget »listájáról« (hiszen a Suede és az Oasis már járt nálunk), talán jövőre őket is láthatjuk majd.” Minden elszánt rajongótól elnézést kell kérnem, de most nem fogok koncertkritikát írni a fellépésükről, ugyanis én a bolgár bábszínházat választottam aznap este…

És nehogy azt higgye bárki is, hogy magam voltam ezzel az elhatározásommal, vagy, hogy csak néhány eszement fanatikus ténfergett ott augusztus 3-án este a színházi sátor környékén. A Szigetnek már szinte a kezdetektől fogva nagyon izgalmas színházi programja volt (és van!…), de nagyjából az ezredforduló előtti néhány esztendőtől számítva már nemcsak kiemelkedő, nemcsak világszínvonalú produkciókat láthat a fesztivál közönsége, hanem olyan színházi különlegességekkel is megismerkedhet, amelyek a maguk módján egyediek, hihetetlenek, lenyűgözőek, olykor a világörökség részét képezik, és vagy most láthatjuk őket először a Kárpát-medencében, vagy ha már jártak is tájainkon, jó, ha minden évszázadban eljutnak egyszer-egyszer… S ne feltételezze azt se bárki, hogy a legkisebb túlzás is van ezekben a sorokban, ebben az értékelésben.

 

Telt ház előtt

 

Panajot Dobrev, Viktor Bojcsev, Rumen Karamanov és Dimitar Nikolov pedig telt ház előtt játszott aznap este a Sziget színházi sátrában. Kis késéssel érkeztünk, alig néhány perccel a kezdés előtt, és már alig tudtunk befurakodni a nézőtérre, leülnünk is csak a füvön sikerült, törökülésben… Ahogy már meséltem is a bábszínház helyének és szerepének értékeléséről, az 1946-ban alakult Plovdivi Állami Bábszínház is egyaránt játszik felnőtteknek és gyerekeknek szóló produkciókat is. William Shakespeare Hamletje a tolmácsolásukban – Szabij Szabev rendezésében –, az amerikai Richard Armor műveinek felhasználásával egyfajta görbe tükörben mutatta be a közismert történetet. A marionettekkel és más, improvizált bábokkal játszott előadás mégsem volt híján a tragikus elemeknek, sem a végkifejletnek, csak hát hozzáállásában és megközelítési módjában a szatíra a megszokottnál nagyobb szerepet kapott. És ez a fajta szabad feldolgozás nagyon is előnyére vált a produkciónak…

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2010. december 6-i számában

 

A Plovdivi Állami Bábszínház Hamlet című produkciójának műsorfüzete

KIRÁLY: „Bort billikomba! ez asztalra itt. / S ha majd talál elsőre, másodikra, / Vagy harmadízben Hamlet jól felel: / Ágyú dörögjön minden várfokon; / Hamlet javáért iszik a király.” (Arany János fordítása, a szerző felvétele)

KIRÁLYNÉ: „Tikkad, mert kövér – / Ne, Hamlet, a kendőm; töröld meg arcod; / Ez a királyné áldomása, Hamlet: / Szerencsédért iszik.” KIRÁLY: „Gertrud, ne igyál.” KIRÁLYNÉ: „Iszom, bocsásson meg, uram király.” (Arany János fordítása, a szerző felvétele)

FORTINBRAS: „Itt koncolás volt. Ah, kevély halál! / Mi dáridó készűl örök honodban, / Hogy egy lövéssel ennyi fejedelmet / Ily véresen levertél?”

KIRÁLY: „Ó, rút az én bünöm, s az égre bűzlik! / Az eredendő átok űl azon: / Vérgyilkolás! Könyörögni nem tudok; / S bár lenne hozzá kedv, mint akarat van, / Vétkem legyőzi a hév szándokot; / És mint kinek két sürgős dolga van, / Itt állva veszteg, hogy melyikbe fogjak, / Mindkettőt elhagyom. Mit! volna bár / Ez átkozott kéz kétszer ennyi vastag / A bátya-vértől: nincs elég eső / Az üdv egében, hogy fehérre mossa, / Mint a fehér hó? Mért van irgalom, / Ha nem, hogy a bünt rontsa meg csupán?”

KIRÁLY: „Hogy van Hamlet öcsénk?” HAMLET: „Felségesen, mákúgyse, a kaméleon kosztján: levegőt eszem, ígéret töltelékkel. Kappant se hizlalnak így.” KIRÁLY: „Semmi közöm e felelettel, Hamlet; ez nem az én mondásom.” HAMLET: „Nem ám, de az enyém se már.”

POLONIUS: „Te meg olvass e könyvből: / Leplezze a szinlett foglalkozás, / Mért vagy magadban. Nem hiába mondják – / Sok példa van rá –, hogy ájtatos arccal, / Kegyes gyakorlattal, becúkorozzuk / Magát az ördögöt.”

HAMLET: „Uram, ön játszott egyszer az egyetemen, mondja?” POLONIUS: „Igen, bizony, fönség; s jó színésznek tartottak.” HAMLET: „S mi volt a szerepe?” POLONIUS: „Julius Caesar; megöltek a Capitoliumon; Brutus ölt meg.” HAMLET: „Na, ugyan brutális szerep volt tőle, megölni egy ily capitális borjút.”

LAERTES: „A vér megbocsát, / Melynek leginkább szítna gerjedelme / Bosszúra mostan; ámde a becsűlet / Még visszatartja béke-jobbomat, / Míglen korosb és közbecsűletű / Bajmesterek szavát, itéletét / Birandom, hogy nincs vérfolt nevemen. / Addig legyen barátság e barátság, / Mit felajánlasz; én elfogadom, / Nem is töröm meg.”

HAMLET: „A célod én leszek, bizony, Laertes; / Mint legsötétebb éjen csillagok, / Lövellnek át tudatlanságomon / Mesterfogásid.”

Magyar Szó, 2010. december 6.