Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

A 2003-as Sziget Fesztivál eseményeinek felidézésében odáig jutottunk legutóbb (lásd még: Szigeti históriák – 2003, Magyar Szó, Üveggolyó, 2009. november 9.), hogy miután a rendezvény utolsó utáni napján, tehát a zárónap estéjén, de már éjfél után kiraboltak bennünket, több mint fél napunk ment el arra, hogy feljelentést tegyünk a rendőrségen. Így hát csak valamikor késő este érkeztünk haza Zentára. A történet folytatását a nem sokkal később, a zEtna webmagazin számára készült In memoriam 1CL03334 című novellámban meséltem el… – Találat a honlapon: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/29/sziget2.html. (Az elbeszélés címében található igencsak kacifántos betű- és számsor pedig a rablásban eltűnt szerkesztőségi digitális fényképezőgépünk gyári számával azonos.)

 

Késő este volt mire hazaértük, de azért annyi energia még szorult belénk, hogy felbontsuk Szilárd söreit. Néhány héttel korábban, a Könyökkanyar szegedi bemutatójának másnapján hozott Zoli hat üveg Holsteint a szegedi Tescóból. Szilárd rátelefonált vagy mi, és nagyon kérte, hozzon neki, s úgy tűnt, a megrendelőnek ez valamiért nagyon fontos. Azt mondja Zoli erre, hogy persze, rendben, elhozza Zentára és itt hagyja nálunk. No mármost, Szilárdnak annyira azonban mégsem volt fontos ez a hat üveg Holstein, hogy el is jöjjön érte hozzánk. S hát én sem vagyok ám fából… Hetekig kerülgettem, nem nyúltam hozzá, még ha valami, minőségében összehasonlíthatatlanul gyengébb hazai söröket kellett is helyette innom.

Most tehát mindannyian egybehangzóan úgy döntöttünk, hogy egyrészt rászolgáltunk, másrészt pedig őrizgetni sem lehet tovább, mert lejár még itt nekem a spájzban a szavatossági ideje… Mazowiecki barátom megkért, hogy nálunk alhasson, mert az érdekes fejével nem mert hazamenni, nem mert a szülei szeme elé kerülni. Szia Apa, szia Anya! Inkább úgy gondolta, jobban teszi, ha egy éjszakát nálunk alszik, reggel pedig átugrik ide a szomszédba, Öcsihez, leborotváltatni a koponyáját. Meséltem is neki, hogy amikor nekem csináltunk néhány évvel ezelőtt valami különlegesen érdekes fejdíszt, anyám kórházba került, amikor meglátott. A sztori persze így kissé eltúlzott, de lényegét tekintve: igaz… Ne részletezzük.

 

Pókember a hálószobámban

 

Mazowieckit ekkor már Spidermannek is szólítottuk, ugyanis miután egyik hajnalon fél koponyáját Meki nagy ügyesen leborotválta, kárpótlásul, amiért a másik fele megmaradt, s igen érdekes külsejével gazdagította így a Sziget amúgy is tarka forgatagát, kapott a kopasz részére egy hennatetoválást: egy pókot.

No, a nagy sörözgetés közepette bekapcsoltam a számítógépet, mondom, nézzük, írt-e nekünk valaki valami fontosat, amíg mi odavoltunk. Szerencsére ezúttal nem jártam úgy, mint májusban, a görögországi nyaralás után. Akkor arra értem haza, hogy egy levelünk sincs, ugyanis az internetes szolgáltatónk időközben felszámolta a címünket. Hát, hiszen mi az neki? Csak egy szimpla „delete”, oszt mán ahun ment az egész… Próbáltam én akkor is leszedni az időközben érkezett e-maileket, de sikertelenül. Egy ideig még abban reménykedtem, hogy csak a jelszóval van valami probléma, de be kell vallanom, ez a reménykedés csak arra volt jó, hogy nyugtatgassam magam, ugyanis a gép pontosan úgy reagált mindenre, mint amikor – ha csak egy gépelési, tudniillik betűhiba miatt is – nem létező felhasználónevet ad meg az ember. Láttam már ilyet, értettem is, hogy épp mi történik, csak azt nem tudtam, hogy miért.

Másnap természetesen bementem a szolgáltató irodájába, de nem sok reménnyel. Mondom a tulajnak, hogy mi bánt, ő meg csak röhögött:

– Persze, hogy nem tudtad leszedni a leveleidet.

Azt hiszem, nem is kérdeztem semmit, csak egy kérdő, felelősségre vonó pillantás volt az, amire az újabb választ vártam:

– Nincs „szpray” nevű felhasználónk!!! – mondta olyan jólesően az állatkám, mintha akkor bújt volna ki a tojásból.

A marhája!

Akkor váltottam szolgáltatót, pontosabban csak visszatértem egy másikhoz, amelyiknél korábban már volt e-mail címem. Amikor annak idején ezt a most, májusban – távollétemben – megszüntetett címet megnyitottam, emezt a régit sem számoltam fel, ugyanis még oda is érkeztek bizonyos hírlevelek, egyebek. Később meg, amikor már teljesen átálltam az újra, ezt a régi címet csak anyagtárolónak használtam: amikor hazaküldtem valamit a szerkesztőségből az itthoni címre, akkor mindig erre irányítottam a küldeményt, hogy időközben a rendes levelezést ne zavarjam meg, főleg ha nagyobb felbontású, így hát nagyobb fájlméretű fotókról, esetleg zipcsomagokról volt szó… Aztán, amikor nagyon fölszaporodtak ezen a régi címen a levelek (mondom, főként képekről és szoftverekről volt szó…), egy-egy betárcsázós éjszakát rászántam arra, hogy leszedjem onnan a hazaküldött anyagokat.

 

Go to HEL

 

Persze Farkas Henriknek is megadtam az új címem (amelyik igazából a régi volt…), így hát most, amikor a Szigetről hazaérve leszedtem a leveleimet, nem véletlenül érkezett tőle pont ide a HEL-hírlevél.

 

„Subject: HEL közlemény
Date: Tue, 05 Aug 2003 16:57:34 +0200
From: Farkas Henrik farkashe@goliat.eik.bme.hu
To: Farkas Henrik /goliat farkashe@goliat.eik.bme.hu

 

A védelmi felülvizsgálat eredményéről

 

HEL közlemény 2003-08-05

Befejeződött a védelmi felülvizsgálat első szakasza, és sajtóhírek szerint augusztus 6-án a kormány tárgyalja a haderőreform koncepcióját.

A HEL örül annak, hogy az utolsó sorkatona behívásának ideje ismét előbbre jött, a jelen tervezet szerint 2004-ben az utolsó sorkatona is leszerel.

A HEL javasolja, hogy már most tűzzenek ki legvégső határidőt az utolsó sorozásra, és rögzítsék a szelekció szempontjait. A további bizonytalanság csökkentésére hozzák nyilvánosságra, mely csoportokat nem fenyegeti már a behívás.

A HEL fenntartja korábbi javaslatait (sorkatonai illetmény felemelése, szerződéses feltételek könnyítése), amelyek az önkéntességre való gyors, zökkenőmentes és méltányos áttérést szorgalmazták. Ismételten javasoljuk: a szerződésesektől ne követeljenek előzetes sorkatonai szolgálatot, hiszen rövidesen már az sem lehet sorkatona, aki szeretne!

 

Farkas Henrik ügyvezető

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

www.hel.hu”

 

Ahogy gyorsan elolvastam a levelet, ugyanazok az ellenérzések ötlöttek fel bennem, amelyek eredetileg – s az élmény frissessége miatt még élénken éltek bennem – a Szigetes katonai jelenlét kapcsán fogalmazódtak meg.

 

Úton az Erőszakellenes Fórum felé

 

Ott, együltő helyemben egy gyors válaszlevelet kanyarítottam:

 

„Kedves Henrik!

Érdeklődéssel olvasom közleményed!

Van azonban egy észrevételem, vagy ötletem, vagy nevezd, aminek akarod. Most ért véget a Sziget Fesztivál, s ezen a rengeteg embert, főleg fiatalt vonzó rendezvényen a Honvédség is jelen volt ágyúkkal meg mi mindennel. Szóval, amolyan önreklámozó kampányhelyszínnel. Igyekszik népszerűsíteni magát a hadsereg.

Nem gondolod, hogy a HEL-nek tiltakoznia kellene az ilyen Krisnás-jellegű katonai akciók ellen?

 

Üdv

palócz”

 

Henrik barátom sem halogatta sokáig a válaszadást, másnap már meg is érkezett az alábbi e-mailje:

 

„Kedves Attila!

Kösz az észrevételt. A HEL is kint volt a Szigeten, igaz, hogy csak az utolsó napon. Én régebben, két éve jártam kint, érdekes, hogy a fiatalokat a téma nem érdekelte, pedig jól beharangozott vita is volt!

A HEL mással nem foglalkozhat, mint hadkötelezettség, ezért pl. militarizmussal sem. Ezért ilyen ügyben nem tiltakozhatnánk. Sőt, hozzáteszem: a toborzóreklámok éppenhogy segítik az önkéntességre való áttérést.

Viszont, mint antimilitarista, én spec., éppenúgy, mint Te, nem örülök az ilyesminek. Van egy másik szervezet, ha megszűnik a sorozás, több energiám jut rá, az Erőszakellenes Fórum, majd abban lehet, hogy felvetjük az ilyen kérdéseket is.

Mindenesetre kösz az észrevételt, javaslatot.

Ha időd lesz, amikor Pesten jársz, keress már fel! Én most nemigen tudok kirándulni, a lakásom felújításával leszek elfoglalva mostanában.”

 

No, ennyit – akár kommentárként is – a gulyáságyúról.

 

***

 

„Évről évre javul a Sziget biztonsága

Az elmúlt évekhez képest rengeteget javult a Sziget biztonsága. A rendőrség és az In-Kal Security összefogásának köszönhetően idén semmilyen nagyobb kihágás nem történt a fesztiválon.

Lasz György, az In-Kal biztonsági szolgálat vezetője kérdésünkre elmondta: évről évre egyre jobb a fesztivál biztonsági rendszere. Ennek köszönhetően jóval kevesebb a lopás, a rendbontás. A sátorlopások száma az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent.

Egyre kevesebb a verekedés, egy-két pofonos esetet leszámítva nagyobb botrányokra, verekedésekre nem került sor – tette hozzá a biztonsági szakember. A bejáratoknál átkutatják a táskákat és elkobozzák a szúró- és vágóeszközöket. Lasz György elmondta azt is, hogy eddig nem volt példa arra, hogy valaki fegyvert akart volna bevinni.

A biztonságot megkönnyíti a már 3 éve működő Sensormatic rendszer. Az üzletekben már jól ismert kis csíptetőt a ruhára, táskára kell elhelyezni, amely a kijáratnál jelzi, ha idegen személy akarja eltulajdonítani az értéket. Szép Zsuzsa, az ADP-Sensormatic magyarországi vezetője összesen 2 olyan esetről tud, amikor a rendszer segítségével csípték el a tolvajt.

A Sziget-lakók körülbelül 80-90%-a veszi igénybe az áruvédelmi szolgálat kis csíptetőit.”

Becsuktam az újságot és félbehajtottam. Ott ültünk a Ferihegy 2-n, mint egy vert sereg. Megszólalni sem nagyon volt kedve egyikünknek sem. Áldott legyen a biztonsági rendszer!

Igaz, Sensormatic-rendszert nem használtunk, de akkor is! Azt hiszem, 1999-ben lehetett, amikor a nulladik napon megérkezve, a koraesti órákban felállítottuk a sátrunkat (akkoriban még kint táboroztunk a „pórnéppel”, a kijelölt sátorhelyeken…), s mint aki jól végezte dolgát, elindultunk, hogy körülnézzünk, hogyan épül a Sziget. Azt az előző években már láttuk, milyen szomorú látvány, amikor utolsó este, a programhelyszínek zárása után elkezdik lebontani a Szigetet, pedig még javában tart a buli, még javában tombolna a nép. Most ennek az ellenkezőjére voltunk kíváncsiak: amikor hivatalosan még nem kezdődött el semmi, amikor még jószerivel nem is állnak a programhelyszínek, még csak épülnek a vedeldék, s máris beindul a bulizás, az ereszdelahajamat… Jókora sétát tettünk, s arra érkeztünk vissza sátrunkhoz, hogy kirabolták azt, asszony pajtás táskáját vitték el az összes holmijával, olyannyira, hogy még egy szál tiszta alsóneműje sem maradt. No, jól kezdődik, depresszió már az első napon. Rendőrség, bejelentés, talált tárgyak osztálya, kórisme, miazma…

A holminak később csak egy elenyésző része került elő a Sziget egy hete alatt. Még szerencse, hogy ez épp egy olyan esztendő volt, amikor fellépők is voltunk, előadást játszottunk a színházi sátorban, s anyagi gondjaink enyhítésére megtehettem azt, hogy előre, még a fellépés előtt elkérjem a tiszteletdíj egy részét a szervezőktől, hogy a legfontosabb kellékeinket, segédeszközeinket legalább pótolhassuk. Szóval asszony pajtás is egész héten friss, új bugyikat hordott…

Ettől kezdve – és éppen emiatt! – pedig minden évben a Honvéd Üdülő kerítésén belül, a lezárt és az In-Kal által védett területen vertük fel a sátrainkat. S be kell vallanom, ez egészen jól is működött 2003-ig, nyugodtan ott hagyhattuk a sátrainkat, minden holmink, még az értékesebbek is érintetlenül és sértetlenül vártak vissza bennünket. Ez egy olyan terület, ahová nem léphet(ett) be bárki, hanem csak a megfelelő (sajtós-, avagy fellépői…) passokkal rendelkező személyek, közöttük mi, újságírók is. A bejáratoknál In-Kalosok ülnek, akik könyörtelenül ellenőrzik, hogy megvan-e mindenünk, ami a belépéshez kell, ami olykor kellemetlen is tud lenni, ha teszem azt, mint az idén Mazowiecki haverunk kétszer is, elveszíti a passát.

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2010. március 22-i számában