Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Das ist eine Ficao. Fítyó. Vagy Fićo… Ha értenék az autókhoz, talán kapásból meg tudnám mondani, hogy melyik márkára melyik szín jellemző, s melyik árnyalatban készült csak kisebb széria – limited edition –, így azonban, hogy a bogárhátún és talán a százegyesen kívül szinte alig ismerek fel bármit is, szinte mindent el lehet hitetni velem. Abban sem kételkedem hát, hogy Moszkvicsból bizony alig készült mályvaszín változat. Cseh Tamás mesélt erről nekünk az idei Sziget Fesztiválon, igencsak sajátos módon, habár fontosnak tartotta hozzátenni még azt is, hogy „eltört a szívem, hazudnak itt”. Egy évad a pokolban, harminckilenc esztendő távlatából…

 

„Gondold meg, hogy a szabadsággal egyáltalán nem összeférhetetlen, ha nézetedet megváltoztatod, és ha arra hallgatsz, aki jó tanácsot ad. Hiszen tevékenységednek akkor is a te törekvésed, ítéleted, sőt a te értelmed az irányítója mindvégig!”
(Marcus Aurelius)

 

Köztünk járt Cseh Tamás. Köztünk járt az idei Sziget Fesztivál nulladik napján. Köztünk sétálgatott a Világzenei Nagyszínpad környékén, majd az összkomfortos sátrunk előtt, a titokban becsempészett, és a házirend szerint egyébként is tiltott, tehát így már illegális gázfőzőnkön készített kávénk mellé telepedett törökülésben, enyhén hátradőlve, a karján támaszkodva, mondhatni, meghívatta magát. S mintha beszélt volna arról is, hogy épp Antoine-t és Désirét keresi, mert valahogy elvesztették egymást, elkeveredtek egymástól Európa legnagyobb fesztiváljának forgatagában. Talán a vízipipánkba (Dilajla lehetett a neve, ha jól emlékszem…), esetleg a cigarettánkba is beleszívott, hiába tiltotta tőle az orvos… Tiltották ettől a doktorok… Rémisztgette az orvosok hada… S tudtuk jól, hogy nem lenne neki szabad sem rágyújtania, sem a miénkből slukkot csennie, mégis engedtük, nem is tudnám ma már megmondani, hogy miért. Talán emberségből, talán tiszteletből, talán figyelmetlenségből, talán csak ösztönösen. Mint ahogy életében is annyiszor. Talán gyengeségből. Emberi gyengeségből. Sajnálatos módon. De szívesen láttuk, szeretettel fogadtuk ott a sátor előtt leterített gyékényen, a bogarak között, akiknek az életterébe erre az egy hétre kérdezetlenül is befurakodtunk, skrupulusok nélkül, mintha mi sem lenne ennél természetesebb az életünkben, a fa alatt, amely napközben árnyékot nem adott, pénteken pedig az esőtől sem védett meg bennünket…

 

Moszkvicsban ritka a mályvaszín

 

Szívesen láttuk hát Cseh Tamást, ott a sátrunknál az idei Sziget Fesztivál nulladik napján. Mert vannak emberek, akiktől nem szívesen búcsúzkodunk. S ilyen volt ő is. Inkább maradjon még, igyon meg még egy feketét, még egy bögrényit, mielőtt továbbmenne, mielőtt másokhoz is odaülne, odatelepedne, kvázi Antione-t és Désirét keresve. Aztán pedig koncertre megyünk, nem főzünk már több kávét, sem teát… Búcsúszó helyett pedig csak kezet nyújtottunk egymásnak, és dúdoltunk is talán, ki tudná azt ma már megmondani, honnan ismert sorokat, dalfoszlányokat, emlékezetből; titokzatos leveleket akármelyikünk vélt vagy valós nővéréhez címezve, oh, Arthur – mint holmi frontátvonulás (ilyenben, sajnos, volt részünk bőven…) –, oh, „Arthur, Arthur, / tűrd fel a gallért, / mondd csak, hogy ízlett ez az évad a pokolban?” De ha már – ma már – erre a kérdésre sincs válasz, talán érdemes lett volna Koncz Zsuzsának udvarolni… Még annak idején, mindent a maga korában, a megfelelő pillanatban… „Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer, / az lenne találka az igaz szerelemmel, / úgy vagyok ezzel, tudod, / én mindig lehetetlent akarok. // Csak Koncz Zsuzsával és senki mással, / így lesz a dolgok állapotával / elégedett az én szívem, / Koncz Zsuzsa és más senki sem” – énekelte Cseh Tamás 1971-ben. Csak mellesleg teszem hozzá: abban az évben, amelyiknek a végén – talán épp ez a beteljesületlen szerelem helyett – én (is…) megszülettem.

Talán jellemzőnek is mondhatjuk a korra, az adott történelmi pillanatra, hogy Cseh Tamásnak ez a dala épp kiadatlan maradt, hiába szólongatta, becézgette Zsuzsát – Zsuzsit imígyen: „Reflektorfényben ott áll a kedves, / talán lehajlik egy szürke emberhez / és akkor talán, az emberek, / szeretni fognak engemet. / Szeretni fognak engemet, / s vállukra vesznek az emberek! // [Zsuzsi!…] // Ingmar Bergmannal és senki mással, / Brigitte Bardot-val, Illyés Gyulával / éghet csak együtt a szívem, / Lukács György és más semmi sem” – énekelte hát, talán mondani sem kell, viszonzatlanul, Cseh Tamás. Mert ha talán – a feltételes mód sokszori és alapos hangsúlyozásával – nem is volt ő oly nagy ravasz, mint Shakespeare William, e kies hazában mégis párját ritkította… Még ha esténként nem is volt mindig okos a csevegés…

Ugyanebben a velem egyidős kiadatlan anyagában hangzott el sajátos, rá oly jellemzően sokat sejtető búcsúzkodása is:

„Viszlát, szomszédom Cseh Tamás,
vettem egy autót és elmegyek.
Viszlát, szomszédom Cseh Tamás,
kézben a bőrönd, már zárom az ajtót.

A rendszám CF 2000, egy kézfogás,
Moszkvicsban ritka a mályvaszín.
Hát, viszlát, még egy baráti kézfogás,
aztán megyek, az autóm lent vár,
az ég áldja Önt!

Hát viszlát, nem főzünk már teát,
esténként nincs okos csevegés.
Hát viszlát, jó szomszéd Cseh Tamás,
eltört a szívem, hazudnak itt.

Hazug a szájuk, ne higgyen a nőknek,
szomszédom cse ta, szomszédom Cseh Tamás.

Hát viszlát, szomszédom Cseh Tamás,
vettem egy autót és elmegyek.
Viszlát, szomszédom Cseh Tamás,
kézben a bőrönd, már zárom az ajtót.

A rendszám CF 2000,
Moszkvicsban ritka a mályvaszín.
Hát viszlát, még egy baráti kézfogás,
aztán megyek, az autóm lent vár,
az ég áldja Önt!

Hát viszlát, nem főzünk már teát,
esténként nincs okos csevegés.
Hát viszlát, jó szomszéd Cseh Tamás,
eltört a szívem, hazudnak itt.

Hazug a szájuk, kérem, ne higgyen,
szomszédom cse ta, szomszédom Cseh Tamás.”

 

Četa

 

Tavaly tavasszal, amikor a magyar könnyűzenei élet – jelenleg ismert – aktuális válogatott legjobbjai elkezdtek dolgozni az egy évvel később megjelent, Eszembe jutottál című cédé anyagán, Cseh Tamás még élt, és úgy tervezték, hogy ő is közreműködik majd a kiadványon. Az első ötletelésekben még személyesen részt is vett, tanácsokat adott, segített, ahol kellett, ahol kérték, vagy ahol a szükségét érezte. Az eredeti elképzelés szerint fiatal, de már ismert, köztük befutott zenészek készítettek volna feldolgozásokat régi dalaiból, és úgy tervezték, hogy ő maga is szerepet vállal majd a felvételeken. 2009. augusztus 7-én azonban minden megváltozott…

A lemez készítőinek Cseh Tamás halála után újra kellett értékelniük terveiket, elképzeléseiket. „Volt, aki már jó előre sopánkodott, hogy ha Cseh Tamást feldolgozzák, akkor pont a lényeg vész el. Intimitás, meg ilyenek. Hát, ez jó nagy marhaság. Kodály Zoltán is daljátékot, meg kórusművet írt az intim magyar népdalokból és senki sem bánta, sőt a fél világ rácsodálkozott, hogy jé, a népköltészetnek dallama is van. Akinek nem kenyere a gitár mellé dudorászás, annak talán fel sem tűnt eddig, hogy nemcsak a Bereményi-szövegeknek és Cseh Tamás fantasztikus előadásmódjának köszönhetően remekek ezek a dalok, hanem a zenéjük miatt is” – olvashattuk a New Noise című magazinnak az idei Sziget Fesztiválra megjelent, és a rendezvényen ingyenesen terjesztett augusztus-szeptemberi kettősszámában. A zeneszerző halála után ősszel folytatódott a munka a Fonó és az Etnofon kiadók patronálásával, a vállalkozó zenészek számára pedig Marton László Távolodó készített egy „ajánlott dalok listája”-jellegű összeállítást, amelyikhez az előadók a későbbiekben vagy tartották magukat, vagy nem. 🙂

Péterdi Péter, Cseh Tamás egykori zenei rendezőjének ötlete volt, hogy vegyék elő a régi felvételt, amit a zeneszerző immár harminckilenc esztendővel ezelőtt elénekelt egynéhány fellépésen, élőben, valaki pedig egy kezdetleges kazettás recorderrel, diktafonnal (vagy talán még orsós magnót használhatott?…) meg is örökítette az örökkévalóságnak, és hangszereljék újra. A modern, kortárs digitális technikával már szinte minden és mindennek az ellenkezője is lehetséges… Vagy legalábbis megoldható. Így történt, hogy a múlt század hetvenes éveiben rögzített hangsáv alá keverték a vágószoftverben a billentyűs-, a gitár-, a fuvola- és a vokálszólamokat. „Ez, ugye, most készült, mégis sikerült hitelesen megidézni a hetvenes évek levegőjét. A koncertet is ez a szám zárja majd, a kivetítőn egy képsorozattal, a színpadon pedig a nyolcvan résztvevő zenésszel. Fejet hajtva Cseh Tamás előtt” – mondta el a Népszabadság 2010. augusztus 10-i számának adott interjúban Marton László Távolodó.

Így került hát elő ismét, sok-sok esztendő múltával a Szomszédom cse ta című zeneszám, amelynek hangsávját a ma már igencsak távoli 1971-ben rögzítették, a franc se tudná már megmondani milyen kezdetleges technikával, de az interneten régtől fogva hallható egy digitalizált, mégis sistergős, kifejezetten rossz minőségű élő felvételen. (Bárkinek ajánlhatom a http://www.cseh-tamas.hu/index.php?menuid=mh_0&itemid=mh_7&contentid=mch_7_1 címen… Ugyanitt a Koncz Zsuzsához címzett szerelmi vallomás is meghallgatható…) És ez lett az Eszembe jutottál című album záródala is.

Cseh Tamás hivatalos honlapja

Cseh Tamás

Bevallom, kezdettől fogva kicsit furcsállottam, furcsálkodással fogadtam és kezeltem ezt a dalcímet… Mert mi, vajdasági magyarok, tudjuk jól, hogy a délszláv nyelvekben ennek a rövidítésből/rövidülésből származó betűsornak egészen más vonatkozása, jelentése (is…) van:

 

„četa (f, gen pl) čêta; 1. csapat neprijateljske čete ellenséges csapatok razbojnička ~ rablócsapat ~ seljaka parasztcsapat ukrcavanje četa a csapatok hajóra szállása □ četa mala ali odabrana kb. kicsi a bors, de erős 2. (mil) század mitraljeska ~ géppuskásszázad pešadijska ~ gyalogosszázad po četama századok szerint, századonként komandir čete századparancsnok

četadžija (m obs) 1. szabadharcos 2. <četovođa> csapatvezető, vezér” (Szerbhorvát–magyar szótár, főszerkesztő: Kovács Kálmán, Tartományi Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék, 1968.)

 

A fogalom esteleges ilyen értelmezési lehetőségeitől azonban mihamarabb el kellene határolódnunk, megtagadni még csak az eshetőségét is, hogy valaha is, bármikor is, bármilyen szinten is… Búcsú a fegyverektől, búcsú az egyenruháktól, búcsú az erőszaktól, ahogy Cseh Tamásnak a dalaiba kódolt, nagyon nemes pacifizmusa is jelképezi; „kézben a bőrönd, már zárom az ajtót”, meg hát Moszkvicsban aztán végképp igazán ritka a mályvaszín…

 

Főhajtás Cseh Tamás előtt

 

Az Eszembe jutottál című cédé anyagát mutatták be ötórás programjukban az idei Sziget Fesztivál nulladik napján, a rendezvény világzenei nagyszínpadán a Cseh Tamás emléke előtt tisztelgő művészek. Álljon itt most egy teljes névsorolvasás: Heaven Street Seven, Csík zenekar, Péterfy Bori & Love Band, PASO, Másik János, Napra, BIN-JIP, Kistehén zenekar, Lovasi András, Palya Bea, Balaton, Quimby, Beshodrom, Legát, Bognár Szilvia és Hercku Ágnes, Etnofon Zenei Társulás, Tóth Evelin és Lantos Zoltán. A fellépők közötti szünetben, holt időben, tehát az átállások ideje alatt pedig Lévay Balázs beszélgetett az előadókkal. Az egyes produkciókat valószínűleg lehet így vagy úgy értékelni, egyik jobban sikerült, a másik kevésbé, de talán felesleges is volna, meg hát mindenki számára egyéni, személyes ízlés függvényében is áll… A legfontosabb azonban, hogy ha fizikai valójában sajnálatos módon már nem is lehetett jelen, Cseh Tamás mégis ugyanúgy járt ott köztünk, a világzenei nagyszínpad környékén, mint sok-sok évvel ezelőtt Zentán, a Mojóban, és még számtalan más helyen, amikor gitárját a hóna alá csapta…

Mintha tényleg odatelepedett volna közénk a sátor előtt leterített gyékényre, mintha valóban azzal a kifogással szívott volna bele vízipipánkba vagy cigarettánkba, hogy épp Antoine-t és Désirét keresi, mert ebben az eszeveszett fesztiváli forgatagban elvesztették egymást, hiába szólítgatja őket, ehhez már túl messzire sodródtak egymástól. Amikor pedig búcsúzkodásképp még Koncz Zsuzsáról kérdeztük, csak kajánul somolygott a bajsza alatt… Jó vicc volt, talán túl jó is ahhoz, hogy akkor – valós időben – megjelenjen. Mint a Szomszédom cse ta című dal is, amely csak harminckilenc évvel a felvétel elkészítése után kerülhetett végre hanghordozóra.

Cseh Tamás azonban időközben már letudta a maga évadát ebben a földi pokolban, és egy sokkal jobb világba költözött…

De hazug az én szám is, mint bárki másé, így hát ne higgy nekem se, kedves szomszédom, Cseh Tamás…

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2010. augusztus 23-i számában