Pokróccal és szúnyogriasztóval felfegyverkezve indulunk évről évre a Tanyaszínház hozzánk legközelebb eső előadására. A keménymag akár többször is megnézi ugyanazt a darabot, de azt hiszem, nem is a színháznak, hanem a hangulatnak, az út porának, a szabad égboltnak és az elmúlt 40 év minden egyes megtett lépésének együttesen van valamilyen lebilincselő hatása arra a sok ezer emberre, aki elzarándokol Kavillóra vagy a turnéállomásokra. Magyar Öcsivel beszélgettem a végre megépült és igazi bázissal rendelkező Tanyaszínházról.
Jó nagy kalap kell 65 millió forinthoz! Ennyiből fejezitek be 40 év után minden tanyaszínházas álmát, az állandó otthont Kavillón, ahol megszületnek az előadások. Hogy néz majd ki a Tanya? Lesz-e valami új elnevezése?
‒ Semmilyen fantáziadús új neve nem lesz, Tanyaszínház művésztelep lesz, miért is neveznénk másképp? Lehet, hogy legvégül Tanya Színház lesz. Amilyen tendenciát mutat a fehér pestis és az elvándorlás, a végén még magunk maradunk a színházunkkal.
Az építkezés története, hogy az eredeti tervek szerint már 2012-ben el kellett volna készülni mindazzal, ami most épül. Végül nem a szerb, hanem a magyar kormány támogatásával, de befejezhetjük, amit elterveztünk, és ezt köszönjük is szépen.
Amikor 25 évesek voltunk, azt mertem mondani, hogy lesz egy fészke annak a Tanyaszínháznak, ahová 15 évesen mentem ki először: kerékpár, sátrak, hideg víz. Aztán múltak az évek, és úgy éreztem, nem biztos, hogy hosszú életű lehet mindez, ha nem lesz egy fészkünk. Úgy gondolom, az álom valósággá válik, valódi zarándokhellyé lesz az új művésztelep, amely lassan tíz éve épülget, és ahová elzarándokolhatnak a vajdasági magyarok, a színházkedvelők. Tervezünk persze programbővítést is, miután megépült minden, akkor alakul majd ki a művésztelep egész éves arculata, de annyi biztos, hogy sok minden lesz Kavillón év közben is.
A Tanyaszínház nemcsak egy színház, amelyet szeretünk, de egyfajta kifutópálya is a fiatal színészeknek, egy kemény gyakorlótér, ahol sokan először találkoznak ekkora közönséggel. Kikből áll most a társulat? Mi csalta ide a fiatalokat?
‒ A Tanyaszínház csapatát mindig is a fiatalok képezték, csak én lettem a 15 éves Öcsiből Öcsi bácsi. Ez egy olyan perpetuum mobile jellegű történet, folyamatosan friss vérrel töltődik a Tanyaszínház csapata. A mostani gárda is nagyon lelkes, és tűri, hogy párhuzamosan zajlanak a próbák és az építkezés. Nem tudnám megmondani, hogy ez a csapat jobb-e, vagy sem, mint azok, akik 1978-ban útra keltek a szamaras fogattal, a legfontosabb az, hogy sikerült átlopni a 21. századba ezt a vándorszínházat, amely Európában egyedülálló. A hagyományokat megőriztük, de fejlődni is szeretnénk. Miért ne legyen egy művésztelep, miért ne lenne több helyszín, évi több előadás is? Én így tanultam a megboldogult Soltis Lajos tanáromtól, hogy a határ a csillagos ég. A keményfejűségem, csökönyösségem és optimizmusom oda vezetett, hogy most tényleg megszületik ez a csoda. Hangsúlyozom, hogy ez nem az én érdemem, hanem azé a 300 emberé, aki eddig is csinálta, azé a félmillió emberé, aki megnézte az előadásokat, és a támogatóké.
Molière A képzelt beteg című előadását Radoslav Milenković rendezésében ezeken az állomásokon láthatják
Látjuk, hogy múzeum is készül a Tanyaszínházban. Kik azok, akiknek mindenképpen ott a helyük az elmúlt 40 évet bemutató kiállítás képei, emlékei között. Kik voltak a tartóoszlopok? Említenél három-négy nevet?
‒ Én mondok három-négy nevet, de ez így igazságtalanság a részemről. Mert nem szabad válogatni a 300 ember közül… De Hernyák György, Kovács Frigyes, Földi László ott voltak az induláskor, Soltis Lajos 14 éven át húzta a szekeret a szamarakkal, Bakos Árpád hosszú éveken át zenét szerzett, Huszta Dani engem is megelőzött, a 11. előadását játszotta, de mi van a többiekkel? Kapásból kiemelhetek neveket, de mind a 300 ember fontos tégla ebben az építményben.
Az idei előadásról: izgalmas színháztörténeti legendák is szövődtek A képzelt beteg köré, miért éppen ezt játsszátok a 40. turnétokon?
– A Tanyaszínház nagyon sok mindennel foglalkozott a 40 év alatt, volt már Shakespeare, Molière, aktuálpolitika, volt Állatfarm is, széles a paletta. Azt gondolom, hogy egy színháznak mindig valamiről szólnia kell, még a Tanyaszínháznak is, nem elég csupán szórakoztatni. A képzelt beteg úgy jött, hogy akkor most visszatérünk a vígjátékhoz, nem piszkálunk, nem kritizálunk, legyen egy Molière-vígjáték. Hogyan látja ezt Radoslav Milenković a fiatal vajdasági magyar művészekkel közösen?
Mivel vártok majd bennünket a bemutatón? Hogy képzeljük el a megújult portát?
‒ Különböző rendezvényekkel készülünk a bemutatóra, itt lesznek a Török testvérek Adáról, a Juhász zenekar és a Bara party, emellett kürtőskalács, rostélyos és palacsinta várja majd a vendégeket, és remélhetőleg július 22-én megkondul az új harang, amelyet éppen most szállítok Kavillóba. Ez itt egy szenthely lesz, a színházat egyébként is templomnak tekintem, csak másféle nézeteket képvisel, mint az egyházaink. Elkészül egy múzeum, tájház, ahová a Tanyaszínház régi ereklyéi, emlékei kerülnek, rendbe raktuk a szálláshelyet, a nyihogót, amely egy nyitott csűr, az elé kerül egy konyha, ez több embert is ellát majd a jövőben, készült egy vendégház, négy szoba és egy irodahelyiség, a nézőtér tornya, ahonnan világítunk és hangosítunk, valamint a harangláb, amelyet szeretnénk felszentelni. Isten áldását kérjük erre a portára.
Van, aki több előadást is meg szokott nézni. Mennyi volt a maximum?
‒ Én 9-10 előadásról tudok, de ők fanatikus színházfüggők.
Már a világhálón is közvetítetek egy előadást. Igazi európai kuriózum az, ami itt történik. Milyen a visszhangja az internetes élő színháznak? Távolban élő vajdaságiak is nézik a közvetítést?
‒ Vannak visszajelzések, 1200-1300 ember látta interneten az előző évi produkciót, ez egy új dimenzió számunkra, ötödik éve tekinthetnek meg bennünket azok, akik nem tudnak hazajutni, vagy nem is tudják mi ez, és ilyen formában találkoznak először a Tanyaszínházzal. Az idei online közvetítést augusztus 12-én láthatják az internetezők.
Mennyiben ássák alá a pozitív jövőképet a hírek, melyek szerint a tartománytól nem kaptátok meg a pénzt?
‒ Az a produkcióra vonatkozik, egyelőre úgy fogalmaznám meg, hogy átbillent az anyaországi támogatásra a hangsúly. Itthon nem kapunk semmit, de a Bethlen Alap, az MNT segít, az önkormányzatokra is tudunk számítani. Meglátom, mit lehet lépni, mert voltak olyan vélemények is, hogy a Tanyaszínház ennek az országnak a színháza, és kötelessége lenne támogatni. Nem tudom, miért gondolják úgy, hogy a 40 éves vándorszínház felesleges dolog, ami félmillió embert megmozgatott, nem fontos. Úgy gondolom, hogy ha 40 évvel ezelőtt el lehetett indulni kerékpárral és csacsifogattal, és eddig eljutottunk, akkor mennünk kell tovább, azon leszünk, hogy a partnereink segítségével fennmaradjon a színház.
Ha egyszer egy óriási nagyot álmodnál, még ennél a mostani gyönyörű portánál is szebbet, az is beleférne, hogy legyen egy igazi Tanyaszínház, állandó tagokkal?
Nekem ez az álmom, hogy legyen egy igazi! Tanyaszínház, mert mi egy civil szervezet vagyunk, még azt a kritikát is megkaptuk, hogy ez nem profi és nem kőszínház. De mik a mércék? Ha más nem, akkor ez a kőszínház óvodája. Ilyenkor vissza szoktam kanyarodni oda, hogy melyik színház miről szól, mit tud nyújtani. Ennek a színháznak van egy saját anekdotája. Egy bánáti bácsi fogalmazta meg a Tanyaszínház lényegét: három ünnep van a faluban, karácsony, húsvét és Tanyaszínház.
Az interjú a Családi Kör 2017. július 20-i számában jelent meg. Vásárolja, olvassa és fizessen elő a Családi Körre!
