A szerbiai / vajdasági önkormányzati berendezéseben még mindig fellelhetőek egy régmúlt társadalmi rendszernek a csökevénye, amit helyi közösségnek hívnak. A régi szocialista rendszerben ez a megoldás az önkormányzati rendszer további decentralizálását szolgálta, tevékenységeit pedig legnagyobb részt az önkéntesen kiszavazott polgári hozzájárulásból fedezték. Ez nem egy helyen infrastrukturális és közművesítési fejlődéshez vezetett, vagy a kultúra, oktatási intézmények és sport egyesületek támogatását szolgálta. Azonban a miloševići és az azt követő központosított rendszerben ez a megoldás már idejét múlta. Ehhez párosult a lakosok egyre fokozottabb elszegényedése és ez miatt az önkéntes helyi hozzájárulás elmaradása. Gyakorlatilag oda került a helyi közösségek intézménye, hogy se vagyonuk, se hatáskörük, se pénzük nincsen a mindennapi feladatok elvégzésére. Ki lettek szolgáltatva az önkormányzatok vezetésének, hiszen azok csöpögtetnek költségvetési eszközöket a helyi közösségek fenntartására, a helyi közösség titkárának fizetésére és a programjukba tervezett tevékenységek végrehajtására. Mindez hatalmas aránytalanságokhoz vezetett, és így a a több ezres lélekszámot számláló településeknek koldulniuk kell a mindenkori önkormányzati/városi vezetésnél a zöld felületek karbantartásáért, utcai világításért, csatornahálózatért, víz, gáz,temetkezési stb. szolgáltatásokért. Ellenben megmaradt az az illúzió, hogy az ott élők döntenek valamiről, mert lehetőségük van megválasztani a helyi közösségek tanácsát/ helyi kormányt, amelynek az elnökét polgármesternek szoktak nevezni.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége többek között ezért is vette be programjába a szubszidiaritás elvén működő települési önkormányzatok bevezetését Szerbiában, amire Szerbia 2003-ban az erre vonatkozó Európai Önkormányzati Charta ratifikálásával kötelezte magát. A második nyomós ok pedig az, hogy a települési önkormányzatok rendszerével mindazon magyar többségű települések, amelyek most mesterséges módon be lettek olvasztva a szerb többségű önkormányzatokba, önállóak lennének és az ott élő magyarság önállóan dönthetne mire költenék a saját pénzüket, saját iskolájukról, óvodájukról, zenedéjéről, kultúrházáról, közművesítésről, beruházásokról, munkahelyek teremtéséről. Ez volna az a rendszerbeli megoldás és igazi közösségi erő ami itt tudná tartani az embereket.
De elnézést kérünk a kis kitérőért! Eredetileg a jelenlegi állapotokról szeretnénk írni, ezért ott folytatjuk. Tehát, a fent körülírt módon működő helyi közösségekben négy évente választásokat szoktak tartani, ami általában igen alacsony részvételi arány mellett zajlik. Elvileg ezek polgári listákon való jelölésen keresztül, illetve egyének jelölésével, többségi és egykörös választási rendszerben valósulnak meg. A pártoknak nem szabadna indulni ezeken a választásokon, de tudva levő egy-egy lista vagy jelölt mögött ki bújik meg. A pártoknak is jól jönnek ezek a választások mert egy-egy jelöltet ki tudnak próbálni, tesztelni tudják a jelöltek/pártok népszerűségét. Meg az a kis „infrastruktúra”, ami a helyi közösségek működtetésével jár, az is jól jön a nagyobb jelentőségű (önkormányzati) választásoknál. Tehát, inkább politikai presztízs jellege van mint igazi súlya. De, és itt jön a de! – a délvidéki magyarság esetében, amely leginkább vidéki településekben él, egy ilyen alkalom akár nagyobb súllyal is bírhat. Pláne akkor ha az komoly járulékos károkat okoz a közösség életében.
Mint például az a jelenség ami itt a Délvidéken a „nagy magyar-haladó összeborulás” után tapasztalható. Ugyanis, a felsőbb szintek mintáját követve, ahol kiválóra sikeredett a szerecsen mosdatása, mára már a magyar többségű falvakban, településeken is a Szerb Haladó Párt veszi át a hatalmat és a délvidéki magyar pártok egyre inkább kiszorulnak. A haladók között egyre több délvidéki magyart lehet találni, és egyre inkább észlelhető a délvidéki magyarság hatványozott „bedarálása” a haladók szavazóbázisába. Igaz, láttunk már ilyet egy másik korszakban, de ezek most brutálisabb módszereket használnak és könnyen megtörténhet, hogy egyeseket kellemetlen meglepetés fog érni.
Ilyen szempontból teljesen érthető az az idegesség ami a Tisza-menti magyar többségű önkormányzatokban tapasztalható a haladók és a VMSZ között. Jelenleg Zenta van az események középpontjában, ahol október 8-án helyi közösségi választások lesznek. A VMSZ-esek felvonultatták az összes nehézágyújukat, de a haladók is igyekeznek a győzelemre. Harmadik félként pedig megjelentek a Községi képviselő-testületben lévő ellenzéki pártok/szervezetek (VMDK-MM-DS-MPSZ-PKZ). Ilyen erőviszonyok között már tétje is lett a választásoknak. Vajon marad-e minden a régiben, vagy a szerb koalíciós partner „megveri” a magyar koalíciós partnerét? Netán elkezdődik a községben uralkodó hatalmi koalíció lebontása? Az ellenzéki pártok/szervezetek erősödése?
