Közép-európai idő szerint hajnali 3-kor kezdődik Donald Trump első igazi Unió-beszéde a Kongresszusban, amelynek során várhatóan hatalmas sikereivel fog dicsekedni és még nagyobb huszárvágásokat jelent majd be. Amiből annyi mindenesetre igaz, hogy „minden idők legnagyobb” adócsökkentését követelte ki a magafajta milliárodosoknak és milliomosoknak, valamint hogy Trump hatalomra lépése óta világszerte egyre kevésbé veszik komolyan Amerikát. Ez azonban nem hazai, hanem orosz és kínai cél volt, tehát sikerként is Vlagyimir Putyin meg Hszi Csin-ping könyvelheti el. A kérdés csak az, hogy ki kinek dolgozik.
Mindeközben egyre jobban szorul a hurok a Fehér Ház körül az orosz titkosszolgálatok választási beavatkozását feltérképező vizsgálat nyomán. Eddig Trump négy közvetlen munkatársát tartóztatták le, akik együttműködnek a rendkívüli ügyésszel, hogy netán elkerülhessék a potenciálisan sokéves börtönbüntetést. Éppen ez az a körülmény, ami legjobban fenyegeti Trumpot: olyannyira, hogy minden maradék csatlósát megpróbálja mozgósítani saját védelmére.
Az egyik ilyen, tavaly május óta tartó folyamat az igazságügyminisztérium „nem megbízható” vezetőinek kilövése. Sally Yates ügyvezető igazságügyminisztert már tíz nappal hatalomra lépése után menesztette Trump, mert a hölgy – hivatali kötelességből – figyelmeztette őt arra, hogy az újonnan kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadó ellen is vizsgálat folyik. A második kirúgott az orosz nyomozást elindító (republikánus) James Comey FBI-igazgató, aki nem volt hajlandó hűséget fogadni Trumpnak, márpedig az elnököt rettenetesen bőszíti az ellene folyó vizsgálat. Saját igazságügyminiszterét, Jeff Sessionst azért akarta többször is lemondatni, mert az kivonta magát az orosz ügyből, hiszen ő is többször hazudott kongresszusi meghallgatásai során arról, hogy találkozott-e beiktatás előtt az oroszokkal.
Többszöri nyomásgyakorlás és fenyegetés után hétfőn lemondott Andrew McCabe, az FBI igazgatóhelyettese, akire Trump azért haragudott meg, mert „megengedte”, hogy kirúgása napján még kormánygépen repüljön haza Kaliforniából volt főnöke. Comey-nak ugyanis úgy mondott fel az elnök, hogy az, úton lévén, csak a tévéből szerzett róla tudomást.
Az elnök két embere: balról Jeff Sessions igazságügyminiszter (aki hazudott az oroszokkal folytatott kapcsolatairól), jobbról Devin Nunes képviselő (aki vizsgálat-ügyben összejátszik az elnökkel) Középen a csatlósok oltalmára szoruló Donald Trump. (Fotók: Washington Post)
Beszállt a szalámitaktikázásba hétfő este a képviselőház hírszerző bizottságának republikánus többsége is: közzé akarnak tenni egy négyoldalas jegyzéket, amelyet Devin Nunes kaliforniai republikánus bizottságvezető fogalmazott szupertitkos minisztériumi jelentés alapján, és arról szól, hogy állítólag a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jogtalanul hallgatta le Carter Page-et, Trump egyik külpolitikai kampánytanácsadóját. Ez a legújabb próbálkozás arra, hogy megállítsák vagy ellehetetlenítsék a (mellesleg szintén republikánus) Robert Mueller különleges ügyész által vezetett vizsgálatot.
A következő „jelölt” az eltávolításra Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettes, aki Mueller közvetlen megbízója és főnöke: ha azt is kirúgják, Trump végre megszabadulhat a különleges ügyésztől is – pedig hát állítólag nincs miért félnie tőle, mert elnökjelöltként, ahogy váltig hangoztatja, nem játszott össze az oroszokkal. De akkor vajon miért dicsekedett az orosz küügyminiszternek Comey kirúgása napján, hogy azzal „mmegszüntette a feszültséget”?!
Az említett Carter Page-et mellesleg az orosz kémszolgálat amerikai emberei bizonyítottan beszervezték (egyikük beismerő vallomást tett, el is ítélték), és már hosszabb ideje együttműködik a hatóságokkal. Többek között titkos lehallgatókészüléket is viselt – így jutott az FBI további bizonyítékok birtokába a Trump-kampány egyéb tisztségviselőinek orosz kapcsolatairól. Az ilyen lehallgatásokat egy titkos bíróság hagyja jóvá a nyomozók kérésére, amely fennállásának négy évtizede alatt 35 ezer engedélyt adott ki. Érdemes hozzátenni, hogy a titkos bíróság bíráit a Legfelsőbb Bíróság főbírája osztja be, akit 1954 óta mindig republikánus elnök nevezett ki. Tehát korántsem pártközi acsarkodásról van itt szó. Az FBI-ügynökök jelentős többsége különben is konzervatív patrióta és republikánus vonzódású.
A Trumpot védő bizottság még azt sem engedte meg, hogy a demokrata kisebbség a saját véleményét is közzétegye – de arról még nyilvánvalóan hallani fogunk. Annál is inkább, mert a bizottság demokrata tagjainak a képviselője jelentette be azt is, hogy – a saját magát korábbi ballépése miatt az oroszügyi vizsgálatból kiemelő(!) – republikánus bizottsági elnök két vizsgálatot is indított: egyet az FBI, egyet pedig az egész igazságügyminisztérium ellen.
A Fehér Ház szóvivője hétfő délután azt próbálta eladni a nyilávnosságnak, hogy be kell már fejezni az oroszügyet, hiszen több, mint egy év alatt semmi sem derült ki. Sarah Huckabee Sandersnek aligha lehet elhinni, hogy ne hallott volna az elnök négy közeli munkatársának letartóztatásáról, vád alá helyezéséről és néhányuk bűnösségi vallomásáról. Dehát ez az elnök és közvetlen környezete már csak így éli meg a „valóságot”.
A mai Unió-beszédre a baljós múlt árnyéka is ránehezedik: napra pontosan 44 évvel ezelőtt, 1974. január 30-án egy Richard Nixon nevű elnök tartotta (mint hamarosan bebizonyosodtt, utolsó) Unió-beszédét. Nixon és környezete ellen akkor már több, mint egy éve folyt a nyomozás a Watergate-ügyben – ami jelentéktelen betörés volt mindaddig, amíg az elnök és munkatársai meg nem próbálták elkendőzni. Nixon ezt mondta beszéde végén, a Kongresszus mindkét háza előtt:
„Szeretnék mindehhez személyes megjegyzést fűzni egy olyan ügyben, amely az elmúlt évben jelentős aggodalommal töltötte el az amerikaiakat. Természetesen az úgynevezett Watergate-botrányra célzok. Mint tudják, önként nagyon sok anyagot átadtam a rendkívüli ügyésznek. Azt hiszem, minden olyan anyagot hozzáférhetővé tettünk, amire szüksége van ahhoz, hogy befejezze a nyomozást és vádat emeljen a bűnösök ellen, illetve tisztázza az ártatlanokat. Úgy vélem, itt az ideje, hogy ebben az ügyben minden vizsgálatot lezárjunk. Egy évnyi Watergate éppen elég.”
Akárcsak Trumpot és csatlósait hallanánk! Éppen csak a Watergate szót kell helyettesíteni az oroszokkal való összejátszással. Kivéve, hogy az 1972-es demokrata kampánystábnál végrehajtott betörés piti ügy volt ahhoz képest, hogy a jelenlegi elnök és/vagy környezete éppen az ország egyik legnagyobb riválisával, az illiberális maffiaállamot kiépítő és terjeszteni igyekvő Oroszországgal hozható kapcsolatba.
Nixon hat hónappal később lemondott.
Trump ugyan nem szeret olvasni (a Biblián kívül csak egyetlen könyvcímet tudott eddig nyilvánosan említeni: Nyugaton a helyzet változatlan), de remélhetőleg beszámoltak neki a 44 évvel ezelőtti eseményekről. Mert Washingtonban „a helyzet” nagyon is változik.
