Hatvan évvel ezelőtt, Nagypénteken szervezték Angliában az első nagy atomháború-ellenes tüntetést. Az Aldermastoni menetelés néven híressé vált tiltakozás a londoni Trafalgar térről indult és az onnan 83 kilométerre fekvő aldermastoni atomfegyervkutató központnál ért véget. A menetelők először használták – félszáz különböző példányban – az attól kezdve békejelként elterjedt szimbólumot.

A békejel első felvonulása az aldermastoni menetelésen,1958 Nagypéntekén (Fotó: CND)

A logó eredetijét Gerald Holtom iparművész rajzolta meg 1958. február 21-én. Ő maga II. világháborús ellenállóként a front helyett az önkéntes munkát választotta, és 1958-ra már ismert dizájnerként dolgozott. A békejel tervezésénél azonban nagy gondja támadt, mert két kézenfekvő kiindulópontot is el kellett vetnie: a békegalambot addigra Sztálin befogta saját „Béketábor” kampányába az amerikai imperializmus atomfegyverkezése ellen. Holtom a keresztből akart kiindulni, de akkor meg rájött arra, hogy az a világ jelentős részeit a keresztes hadjáratokra, sőt Hirosimára emlékezteti.

„El voltam keseredve – magyarázta később Holtom, – és végül saját elkeseredésemet rajzoltam a jelbe: egy kétségbeesett ember lefelé és kifelé nyújtott tenyerét, akárcsak Goya parasztja a kivégzőosztag előtt.” (Megjegyezés: Goya sortűzre váró parasztjának tenyere felfelé áll.)

Madridi lázadók kivégzése 1808. május 3-án Goya festményén (Prado)

Holtom továbbra sem volt elégedett az apró cetlire rajzolt ötlettel, amely egyszersmind az N és a D betűk zászlószignalizációs változatának kombinációja volt (amiről a tavalyi Nobel-békedíj kiosztásakor írtunk – a szerk. megj.), de kabátja hajtókájára tűzte és ment a dolga után. De a postán valaki rákérdezett, hogy mi az: ettől először zavarba jött (nyilván a brit visszafogottság szerint…), de gyorsan kivágta, hogy az a „békejel”. A fiatal nőnek annyira megtetszett, hogy további példányokat kért belőle, Holtom pedig belátta, hogy a dizájn valójában mennyire sikeres.

A művész később meg szerette volna fordítani a jelet, hogy inkább a lelkesedést és a derűlátást szimbolizálja – de arra már késő volt, annyira elterjedt a nyugati világban. Kevéssel az aldermastoni menetelés után megszületett a tavaly kitüntetett Campaign for Nuclear Disarmament (CND), a brit békeszervezetek koalíciója, és magáévá tette a soha nem szabadalmaztatott logót. Nyitóképünk éppen a CND honlapjáról származó jubileumi változatot mutatja be.

Egy 1970-ben megjelent cikk a New York Timesban– a békejel meggyanúsításával

Amerikában viszont korántsem méltányolták a sztálini békegalambbal szembeállított ötletet – ami az atomfegyverkezés elleni európai tiltakozásból született. Olyannyira, hogy amikor az az Egyesült Államokban terjedni kezdett, néhány fundamentalista keresztény szervezet, zsidó csoportokkal karöltve hajszát indított ellene, mondván, hogy valójában törött keresztet ábrázol.

Amerikai katona sisakja Bagdadban, 2003 nyarán (Ismeretlen szerző fotója)

Egy ennyire egyszerű és mégis roppant hatásos szimbólumnak a hátterébe szinte akármi belemagyarázható. A valódi kérdés az, hogy mire használják az emberek. Noha a Szovjetunió egy időben valóban a maga oldalára próbálta állítani a CND-t és több más nyugat-európai békeszervezetet (a 2016-os amerikai választások óta újra ismerős próbálkozás…), azok  – és a béke – mégiscsak túlélték a bolsevik világhódítókat.