Én Grossbetschkereken születtem, azután néhány évig Petrovgradban gyerekeskedtem, majd ifjúságom nagy részét Zrenjaninban töltöttem – miközben el sem hagytam szülővárosomat.
No persze az idők változnak és velük a városok neve is. Most ismét felmerült egyesekben a gondolat, hogy Zrenjanin nevét Petrovgradra változtassák vissza.
A város első neve – Becskerek – 1326-ban jelent meg először egy Budán kiadott oklevélben, de később más, hasonló nevek alatt is szerepelt: Beche, Becke, Bekuskereki, Beckereky vagy Bechekereky.
A városnév eredetéről több elmélet is létezik. Mehmed Zilli, vagyis Evliya Çelebi török utazó ezt a nevet a török Bes telek-re vezeti vissza, ami öt dinnyét jelent, míg Felix Millecker a Nagybecskerek című monográfiában Bece és Kereke szavakra választja szét a a nevet, ami szerinte Bece erdejét jelentette.
Becskerek térképrajza 1697-ből: a címben még akkor is a magyar elnevezés szerepelt, noha éppen Ottomán–Habsburg birodalomváltás volt folyamatban. (Dušan J. Popović Srbi u Vojvodini c. monográfiájából)
A város fejlődésével Becskerekből Nagybecskerek lett. Hogy Kisbecskerek is létezik, azt a romániai Bánságból származó német Nobel-díjas írónő, Herta Müller egyik regényéből tudtam meg: Az alig két és félezres lélekszámú falu az ő szülőföldjén fekszik, nem messze a szerb–román határtól. Románul Becicherecu Mic-nek hívják, németül Kleinbetschkereknek, szerbül pedig Mali Bečkereknek – vagyis ott senkit nem zavar a régi, idegen elnevezés. A falu eredetileg parányi szerb település volt, majd németeket és románokat telepítettek be, a XIX. Század második felében pedig néhány magyar családot is. Manapság a szerbek, németek és magyarok mindössze 2-2 százalékát teszik ki a falu lakosságának.
De visszatérve a „mi” Becskerekünkhöz, annak a neve Trianon után sem változott meg azonnal. A szerb hatóságok csak 1935-ben keresztelték át Petrovgradra, I. Péter király (Petar Karadjordjević, 1903-1921) tiszteletére. De az a név csak hat évig tartott, mert a német megszállás alatt a magyar elnevezés németesített változata, a már említett Grossbetschkerek volt használatban. A város visszafoglalása után, 1944-től 1946-ig újra Petrovgradként szerepelt, majd a partizánháború mítoszteremtése következtében – sok más jugoszláviai helységgel együtt – új nevet találtak ki a kommunista hatóságok.
Így lett 1946. október 2-án a város neve Zrenjanin, amit Žarko Zrenjanin bánáti néphős emlékére választottak. Zrenjanin, az akkor illegális Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként a fasiszta megszállás elleni felkelés egyik bánáti szervezője volt és 1942-ben a németekkel folytatott tűzharcban esett el.
Amikor most autóval szülővárosomba utazom, a város bejáratánál és kijáratánál ilyen helységnévtáblát találok:
Zrenjanin/Nagybecskerek heységnévtáblája 2018-ban
Vagyis a szerb feliratokon túl csaknem minden kisebbség nyelvén ki van írva a város neve – sőt az alig 8 évig használatos elnevezést is odabiggyesztették. Kisebbségekből egyébként még ma sincs kevés. A XV. század elejétől kezdve a terület a szerb uralkodók hűbérbirtoka volt és a XVIII. század elejétől szerb többség lakott arrafelé. A háborúk alatt sokat változott a lakosság összetétele. Míg a XVIII. század vége felé túlnyomórészt szerbekből és németekből állt, ma a lakosság 70 százaléka szerb, 15 százalékát magyarok teszik ki, de élnek ott cigányok, románok, horvátok, szlovákok, macedónok, montenegróiak, németek, bolgárok, szlovénok, muzulmánok, albánok, oroszok, csehek, ruszinok… hogy ne is folytassuk.
Habár a város neve már 71 éve Zrenjanin, vagyis Nagybecskerek után éppen ez a név van leghosszabb ideje használatban, néhány magánvállalat, sportklub és nacionalista szerveződés megalakította a Petrovgrad egyesületet, amelynek végső célja a város előző nevének a visszaállítása. Čedomir Janjić polgármester a város nevének megváltoztatásához kéri a közigazgatási és önkormányzati minisztérium véleményét és beleegyezését. Ráadásul a kezdeményezők a nagy húzást a város „felszabadulásának és Szerbiához csatolásának” századik évfordulójára időzítenék – amivel egyértelműen megsértik a lakosság legalább egyötödét.
Zrenjaninban viszont egy ellenmozgalom is létrejött, amely az érvényes városnév megtartásáért szállt síkra. Az Emberi Jogok Belgrádi Központja világosan kimondta, hogy „csatlakozik azoknak az állampolgároknak a kezdeményezéséhez, akiknek célja megakadályozni a város nevének megváltoztatását“, hiszen „büszkén kell emlékeznünk, soha nem felejtve, hogy államunk a nemzetközi antifasiszta mozgalom része volt, amire országunk sok polgára ma is büszke“. Ennek az antifasiszta mozgalomnak az egyik vezére Žarko Zrenjanin volt, s ezért az Emberi Jogok Központja felhívja a város vezetőségét, hogy „álljon el a kezdeményezéstől“.
Most mi lesz? Hát nem volt elég az 1992-es népszavazás, amely arról döntött, hogy a város neve Zrenjanin maradjon?
A környék jelenlegi gazdasági helyzete kritikus. 25-30 évvel ezelőtt még csaknem 50 gyár működött Zrenjaninban, ma alig van 4-5. Nagy a munkanélküliség, sokan elvándoroltak onnan, és több mint egy évtizede gyakorlatilag ihatatlan az ivóvíz.
Egy névváltozás ugyan ideig-órái elterelné a közvélemény figyelmét a valódi gondokról – de ugyanakkor sok-sok kiadással is járna: ki kellene cserélni minden feliratot, pecsétet, elnevezést, módosítani kellene rengeteg hivatalos iratot, átírni a helybeliek személyi igazolványát, lecserélni a rendszámtáblákat – és még ki tudja, mit nem. Megéri vajon?
