A Magyar Írószövetség Választmánya tavaly döntött arról, hogy minden évben február 18-án, Jókai Mór születésnapján rendezzék meg Kárpát-medence-szerte a magyar széppróza napját, erre az idén első ízben került sor. Ez alkalomból találkoztak a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói Kollár Árpáddal, A Völgy, írta Tárkony című kötet szerzőjével, akivel rendhagyó irodalomóra keretében Csepregi János író, költő és Jeney Zoltán író beszélgetett. A diákok megtudhatták, hogy Kollár Árpád Zentán született, Szabadkán nőtt fel, majd Szegeden tanult. Kötetének egyes részleteit szabadkai helyszínek ihlették.

Kollár Árpád nagyon fontosnak tartja, hogy az iskolákba eljusson a kortárs, élő magyar irodalom. Az írót az ezzel kapcsolatos több évtizedes tapasztalatairól kérdeztük.

Mennyire érhető tetten a gyerekeknél a szókincs beszűkülése?

– A hétvégén beszélgettem az unokatestvéremmel, aki Szabadkán él. Ő szerbül és magyarul is jól beszél. Megkérdezett, hogy hogyan helyes: iszok vagy iszom. Annyit tudtam erre mondani, hogy ahogy jobban esik. Tehát az élő nyelv a fontos! Nem hinném, hogy szűkül a szókincs, sőt biztos vagyok abban, hogy nem, de látjuk, hogy változik, jelentősen átalakul. Ilyen a nyelv: folyamatosan változik. A következő generáció esetében ezt sokszor hanyatlásként érzékeljük, mint ahogy valószínűleg a mi szüleink, nagyszüleink, tanítóink is valószínűleg így gondolták. De ennek a folyamatnak megvan a maga izgalma is.

Kollár Árpád: Nem hinném, hogy szűkül a szókincs, sőt biztos vagyok abban, hogy nem, de látjuk, hogy változik, jelentősen átalakul

A mesékben, versekben előforduló nem hétköznapi szavakkal azért nyilván az íróknak az is szándéka, hogy az olvasók szókincsét fejlesszék.

– Édesanyám mindig azt mondta: olvassak, hogy a szókincsem bővüljön, ez elég jól sikerült. Viszont megfordítva a kérdést, mi, írók is sokszor tanulunk új és izgalmas szavakat a gyerekektől. Nyilván a szánkkal vagyunk hozzánőve a világhoz, tehát amit nem tudunk elmondani, az talán nincs is. A nyelvünkön keresztül értelmezzük a világot, ezért fontos, hogy ki tudjuk fejezni magunkat. Viszont az irodalomnak emellett számos más funkciója is van: megismerjük magunkat, a világunkat, értelmezni tudjuk a dolgokat, gondolkodjunk, szórakozzunk, játsszunk is.

Tapasztalható egyfajta érdektelenség. Hogyan lehet rávenni a gyerekeket, hogy olvassanak, például kortárs meséket vagy verseket? Milyen témákkal lehet felkelteni az érdeklődésüket?

– Ezért vagyunk most itt és még számtalan másik iskolában is. Egyébként valóban visszaszorulóban van az olvasás, és ez talán azért rossz, mert az olvasó embernek, az olvasó gyereknek nagyon sok minden megadatik a későbbiekben is. Az olvasás jelentősen fejleszti az ember személyiségét, az agyát, az érzelmeit, a gondolkodását, az önismeretét. Sokat gondolkodunk, hogy hogyan lehet a gyerekeket rávenni az olvasásra. Nyilvánvalóan olyan könyveket kell a kezükbe adni, amelyek érdeklik őket. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy ha van egy jó tanár, aki nem adja fel, akkor sok gyereket olvasóvá tud nevelni izgalmas olvasmányokkal. Bizony a gyerekek olyan könyvektől sem riadnak vissza, amelyek „nehezebbek”, és egy „nehéz” verstől sem. Hogyha nem a költő életrajzát vagy a verselemzést akarjuk bemagoltatni. Arra kell rájönniük, hogy az olvasás egy izgalmas dolog, mint ahogy jó dolog focizni is, szerintem. Bizony ehhez azért nagyon sok lelkesedés kell a tanárok és a szülők részéről. A szülők energiáját sem lehet megspórolni. Ezt látom otthon is. Nekem négy gyerekem van, az édesanyjuk sokat olvas nekik. Ebben én is hivatalból részt veszek, de kisebb lelkesedéssel. A lányom harmadikos, ő abszolút olvasó gyermek. Tudom, hogy a legkönnyebb letenni a gyereket a YouTube meg a Cartoon Network elé. De a szülőnek a részvételét: az esti mesét, a közös olvasást, a közös beszélgetést nem érdemes megúszni, bármilyen nehéz és fárasztó is. Ez nagyon sokat ad a gyerekeknek, itt akkor már nemcsak az olvasásról, hanem komolyabb dolgokról is beszélek.

Voltak-e olyan iskolán kívüli projektek, amelyekben közvetlenül a szülőket szólították meg?

– Próbálkozások mindig vannak a tanárok, a könyvtárosok és a szülők felé is. Én például egy olyan internetes portálnak is a szerkesztője vagyok – ez a Tiszatáj online –, ahol a Plüss Műhely gyerekirodalmi rovat pontosan arról szól, hogy fiatal kritikusok, gyerekkönyves szerzők, szakértők ajánlanak könyveket, és beszélnek arról, hogy milyen könyveket érdemes a szülőknek megvenni, vagy könyvtárból kikölcsönözni, és elvinni a gyerekekhez. Tervben van olyan rendezvény is, ahol a szülőket akarjuk megszólítani.

Visszatérve az előző kérdéshez. Mi az, ami a gyerekeket érdekli?

– A YouTube és a Lego. Kevésbé az olvasás. A lányom olvassa a nagy gyerekklasszikusokat, Fekete Istvánt például, viszont leginkább az érdekli őt, ami a saját környezetéből vett világban játszódik. Azt gondolom, nagyon érdemes olyan problémákkal, kérdésekkel foglalkozni, amelyek a gyerekeket is érintik. Én viszonylag „nehéz” gyermekkönyveket írok. Sokszor azt tapasztalom, hogy bizony megtalálják a gyerekeket – a szülők és tanárok meglepetésére – a komolyabb dolgok, versek, mesék is. Mert az ő világukban, lelkükben is vannak problémák, kérdések, nem rémülnek meg a komolyabb dolgoktól. A lényeg, hogy megérintse őket az, amit olvasnak, és felismerjék magukat az adott szereplőben vagy helyzetben.

(Az interjú a Családi Kör hetilap március elsejei számában jelent meg.)