A cipő nem újdonság, már az ősember is valami cipőféleségben slattyoghatott egyik barlangból a másikba, és lábbelijét összekötötte, összefűzte, rögzítette különféle zsineggel, pántokkal, szíjakkal. Aztán a különböző kultúrák különböző módon fejlesztették tökélyre a cipőfűzést és díszítést. Gondoljunk csak a divatban nemrég újra felfedezett gladiátor stílusra a rómaiaktól vagy az oxford stílusra az angoloktól!
Évezredekig eszébe nem jutott volna senkinek, hogy „feltalálja” a cipőfűzőt, hiszen már ott volt, az orruk előtt. Erre jött egy angol úr, Harvey Kennedy, és 1790. március 27-én szabadalmaztatta a cipőfűzőt. Újítása az volt, hogy az adott cipőfűzőt, készüljön az textilből vagy bőrből, a végénél összesodorta s így könnyen be lehetett bújtatni a lyukba, akasztóba, pántba vagy bármibe a cipőn.
A cipőfűzők hamarosan tovább fejlődtek. Nemcsak tovább tartottak, de a végüknél lévő „összefogó” is újabb díszítéshez adott alapot. Eleinte fémből készültek, majd a műanyag vette át a szerepet s máig ez uralkodik. Amikor 1790-ben Harvey Kennedy benyújtotta a szabadalmi kérelmét, ez a kis „fűzővég” még nem is volt kidolgozva: állítólag anélkül is 2,5 millió dollárt keresett a találmányával.
Évtizedek óta rendeznek különféle „szóversenyeket”, ahol arról lehet szavazni, melyik a legszebb hangzású szó. Ez akkor érdekes, ha olyanokat szavaztatnak, akik nem beszélnek az adott nyelven. A magyart nem beszélő külföldiek körében évtizedek óta töretlen a cipőfűző népszerűsége – állítólag ez a legszebb hangzású magyar szó.
