Hszi Csin-ping kínai államfő és pártelnök nagy pompával fogadta a napokban Kim Dzsongun észak-koreai diktátort, aki első alkalommal járt külföldön, amióta 2011-ben, apja halála után átvette a hatalmat. Kim kínai látogatásáról a közvélemény azonban csak távozása után értesült.

De miért ment Kim Pekingbe? Hszi meghívására? Vagy elsősorban Kim érdeke volt odalátogatni, mert Kína támogatása és közbenjárása nélkülözhetetlen számára a Koreai-félszigeten fennálló viszályban, és különösen az Amerikai Egyesült Államokkal való szembenállásban?

Donald Trump amerikai elnök a napokban azt írta a Twitteren, hogy hosszú időn át az a felfogás járta, hogy a Koreai-félsziget békéjének teljes visszaállítása  szinte lehetetlen, most azonban úgy tűnik, hogy „Kim Dzsongun azt az utat fogja választani, ami a legmegfelelőbb országa és az emberiség számára”. Trump Hszi elnöktől hallotta, hogy a pekingi találkozó „nagyon jól sikerült” és Kim „őszintén örül a Trumppal való találkozásának”. Trump is örül a „történelmi csúcsnak”, de megjegyezte, hogy „sajnos továbbra is nélkülözhetetlen maximális nyomást gyakorolni Észak-Koreára és fenntartani a szankciókat”. Tudjuk, hogy Trump nem szokott diplomatikusan beszélni…

Hszi Csin-pinggel folytott tágyalásai során ugyan Kim tényleg hajlandónak mutatkozott a totális nukleáris lefegyverkezésre, de persze nem feltételek nélkül. Szerinte a „Koreai-félsziget denuklearizálásának problémája akkor oldható meg, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok komolyan veszi a mi igyekezetünket”.  Ahogy Kim kiemelte, mindkét félnek „egyszerre kell lépnie a teljes béke felé”.

Eddig Észak-Korea azt a feltételt szabta atomprogramjának beszüntetésére, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben kivonja csapatait Dél-Koreából és megszüntetik nukleáris fenyegetését Észak-Koreával szemben. De a kínai médián kívül semmilyen utalás nem történt arra, hogy Észak-Korea készen lenne teljes nukleáris leszerelésre.

Az elmúlt években Kína és Észak-Korea viszonya elhidegült, noha a koreai háborúban (1950–53) Kína, Sztálin utasítására, 250 000 „önkéntes” katonát és hárommillió civilt küldött a kommunista szomszéd támogatására az ENSZ-zászló alatt fellépő amerikaiak és mások ellen. Hszi szerint a két ország viszonya most egy „új lépcsőfokra emelkedett”: Kína és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság baráti viszonya az egyetlen helyes stratégiai döntés, „amit egyetlen esemény nem változtathat meg”. Hszi szerint a Kimmel folytatott tárgyalások „őszinték és barátiak” voltak, ami a diplomácia nyelvén arra utalhat, hogy kettőjük között mégis lehetnek nézetkülönbségek. Erre utal egyébként az is, hogy a tárgyalások állítólagos jó hangulata ellenére Hszi szóvívője kijelentette: „Kína nem fog lazítani az  érvényben lévő szankciókon.”

Mit akar tehát Kim elvtárs?

Valószínű, hogy Kína valóban azt szeretné, hogy Észak-Koreából eltűnjenek az atomfegyverek. Hogy Kim is ezt akarja-e, az nem világos kínai látogatása után sem, habár hangoztatta, hogy célja az ország denuklearizálása. Azt viszont nem említette, hogy ennek mi lenne az ára – más szóval mi az, amit ő az Egyesült Államoktól és/vagy Dél-Koreától elvár. „Atombomba atombombával szemben” nem lehet megoldás, hiszen az Egyesült Államok nem tart nukleáris fegyvert a flészigeten, és Dél-Korea sem rendelkezik atombombával.

Kim tehát valószínűleg azt várja el, hogy az amerikaiak kivonuljanak Dél-Koreából. Ennek teljesítése azonban sem az USA, sem Dél-Korea részéről nem valószínű. Viszont a másik félnek – Amerikának és Dél-Koreának – is fel kell valamit kínálnia, mert megállapodás csak úgy születhet. Végeredményben az sem biztos, hogy Kína a sikertelen tárgyalások után is fenntartaná-e is a szankciókat a kommunista szomszéddal szemben.

De Észak-Korea lehet néha rugalmas is, ahogy azt személyesen is tapasztaltam. Néhány évvel ezelőtt vendégtanárként Phenjanban jártam, amikor egy napon behívattak a külföldi befektetéseket engedélyező hivatalba és megkértek, hogy „vessek egy pillantást” egy brit vállalat befektetési szerződésjavaslatára. Habár a véleményem az volt, hogy a brit javaslat gazdasági szempontból igen előnyös az észak-koreai partner számára, de sajnos ellentétben van az észak-koreai külföldi beruházásokról szóló törvénnyel. A hatóságoktól azt a választ kaptam, hogy „Sebaj, ha a brit javaslat gazdaságilag előnyös részünkre, akkor nem zavar, hogy ellentétes a jogszabályainkkal!”

Talán ez vonatkozhat a mostani politikai helyzetre is.