A kereszténység közel kétezer éve keresi azt a sziklasírt, amelybe a keresztről levett Jézust eltemethették. A legtöbb felekezet a IV. században épült Szent Sír-templom alatti sziklák között tudja a szent helyet, és azt is látogatják legtöbben – olyannyira, hogy a templom maga hihetetlenül zsúfolt és az azt felügyelő felekezetek ezeréves viszályban állnak egymással a különböző jogok elosztása miatt.

A Golgota eredeti helyének tartott Koponyahegy Jeruzsálemben, 1901. (Fotó: Wikipedia)

A Golgota eredeti helyének tartott Koponyahegy Jeruzsálemben, 1901. (Fotó: Wikipedia)

Van azonban egy másik feltételezett helyszín is: a Golgota eredeti helyének tartott Koponyahegy – amelyen már évtizedek óta túlnőtt Jeruzsálem városa (tehát a naiv elképzelésekkel szemben nem a „városon kívül”, hanem annak szívében található) – közelében bukkan a zarándok meg a turista egy igazi oázisra, amely egy sziklába vésett ősi sírt rejteget. A sírt még 1867-ben fedezték fel, Barkay Gabriel magyar származású izraeli régész pedig az időszámításunk előtti 8–7. századra helyezi keletkezését.

A Sziklasírt (angolul Garden Tomb, Kerti Sír) egy angliai felekezetek feletti keresztény jótékonysági szervezet tartja fenn, és különösen az anglikán és más protestáns zarándokok látogatják. (Nyitóképünk Ködmön Emese fotója)

 

Zarándokok borulnak a Szent Sír-templom eredetinek tartott sziklájára (A szerző felvétele)

Zarándokok borulnak a Szent Sír-templom eredetinek tartott sziklájára (A szerző felvétele)