Emlékszem, amikor néhány hónappal a 2010-es választások után Magyarországról frissen visszatérő barátaink meghatódva, átszellemülten, szinte könnyes szemmel mesélték, hogy otthon most mindenki boldog. Az utcán, boltokban, villamoson csupa mosolygós ember. Visszatért a remény!

Magyarország most újra boldog. Ria, ria, Hungária! – köszöntötte a színre lépő Győzőt a tömeg, aki mindenkinek megköszönte, hogy a polgárok szavazataikkal segítettek megvédeni az országot. Még a Himnusz előtt rázendített, hogy Kossuth Lajos azt üzente… Azt is mondhatnánk, hogy ismét harcba hívta híveit, hisz mindnyáju[n]knak el kell menni, ha megjön az a bizonyos üzenet.

Boldog lehet minden nyugdíjas, hiszen a kisnyugdíj mellé minden bizonnyal továbbra is jönnek majd az Erzsébet-utalványok, viszont nem kell rettegniük a hazát és a déli harangszót fenyegető milliók beáramlásától. A vasárnap templomba igyekvő nénikék sem iszlám kényszernek engedelmeskedve kötik majd fejükre a legszebb fejkendőt, s a kórházból sugárterápia után hazafelé igyekvő fiatal nő sem az új muszlim divatnak behódolva próbálja elkendőzni betegségéből eredő kopaszságát.

Boldog az a félmillió fiatal és nem annyira fiatal magyar állampolgár is, akik Magyarország EU-s tagságának köszönve vidáman mosogathatnak, takaríthatnak, kávét főzhetnek, vagy akár jó pénzért gyógyíthatnak, ápolhatnak, programozhatnak Európa-szerte, s hazaküldhetik fizetésük felét az otthon maradt családnak.

Biztosan nagyon boldog az a mintegy kétszázezer közmunkás is, aki utcasöpréssel és más hasznos, helyi Fidesz-főnököknek végzendő munkával érdemli ki a havi 51 ezer forintos segély-helyett-csökkentett-munkabért, hiszen többségüknek alig van általános iskolai végzettsége, tehát aligha remélhetnek jobban fizető munkahelyet a meghosszabbított stabilitásra most majd odasiető külföldi beruházásokból épülő gyárakban.

És a határon túli magyarok is nyilván nagyon boldogok, hogy folytathatja áldásos munkáját az a kormány, amely megadta nekik azt, hogy magyarnak érezhessék magukat hazájukban, nem pedig románnak, szerbnek, tótnak… Különösen a délvidékiek, hiszen magyar útlevéllel a zsebükben továbbra is ezrével hagyhatják el szülőföldjüket s vándorolhatnak a hanyatló, alapjaiban megingott, roskadozó Nyugatra, elnéptelenítve szülőföldjük falvait, kisvárosait – vagy esetleg mégis otthon maradva prosperálhatnak a nemzeti kormány adófizetőinek pénzén…

De boldog lehet az ellenzék is, mert mégsem bukott ki a parlamentből, és továbbra is statisztálhat (beleszólás nélkül) a nemzeti kormány áldásos törekvéseihez.

Még a kommunisták is boldogok, hiszen majdnem 13 ezer ember szavazott rájuk. Örömüknek maga a párt elnöke, Thürmer Gyula adott hangot, amikor a Fidesz győzelmét így üdvözölte:

„Örülünk a stabilitás megőrzésének, örülünk annak, hogy a Fidesz győzelme lehetővé teszi a magyar függetlenségi politikának és a keleti nyitás politikájának folytatását. És örülünk annak is, hogy olyan párt győzött, melynek álláspontjával migráció kérdésében a Munkáspárt álláspontja is megegyezett”.

És ha még a kommunisták is a Fidesz győzelmét ünneplik, akkor szinte az egész nemzet úszik a boldogságban.