Szerdán, április 11-én volt a 19. évfordulója annak, hogy a nyílt utcán meggyilkolták Belgrádban Slavko Ćuruvija újságírót, a Dnevni telegraf, illetve az Evropljanin című lapok tulajdonosát, valamint fő- és felelős szerkesztőjét. Tisztelői virágot helyeztek el és gyertyákat gyújtottak az épület előtt, amelyben lakott, s amely előtt meggyilkolták 1999. április 11-én.
A NATO-bombázások korát éltük akkor. Ćuruvija ellen sajtóhadjáratot indított halála előtt néhány héttel az akkori állami média. Aztán eldördültek azok a lövések. Hidegvérrel, pontosan, biztos kézzel lőtt a tettes. Fényes nappal. Majd a két tettes sarkon fordult és eltűnt. Ćuruvija gyilkosa és azok, akik kiadták a parancsot a ravasz meghúzására, máig nem bűnhődtek meg.
Csak annyit tennénk még hozzá: 1998 és 2005 között Szerbiában 14 újságírót gyilkoltak meg. Ezekért az emberölésekért senkit sem vontak felelősségre.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá: Ćuruvija meggyilkolása ügyében a bírósági tárgyalás 2015 júniusában kezdődött meg és még nem zárult le. A vádlottak padján van az állambiztonsági hivatal (Državna bezbednost) vezetője, Radomir Marković, az állambiztonsági hivatal belgrádi központjábak vezetője, Milan Radonjić, Ratko Romić hírszerzési felügyelő és Miroslav Kurak, tartalékos hírszező. Utóbbi máig szökésben van. Pedig a vádirat szerint ő volt az elkövető.
S még valami: a vádirat szerint Ćuruviját azért ölték meg, mert „itthon és külföldön nyilvánosan mondta el véleményét, bírálta a politikai hatalom hordozóit, lehetősége volt a közvélemény formálására és hatással lehetett az ellenzéki társadalmi erőkre” illetve „annak érdekében, hogy a hatalmon lévők megőrizhessék hatalmukat“.
Van, amikor az újságírók elleni uszításnak ez az eredménye. Emlékezzünk rá!
