Néhány hónappal ezelőtt a Volkswagen konszern új vállalati kultúrát jelentett be. Ez nem volt meglepetés, mivel a világ vezető autógyára érthető módon megújulni szándékozik a diesel-botrány után. Április elején azonban az a hír röppent fel, hogy Matthias Müller, az igazgatótanács elnökének leváltása csupán napok kérdése: a felügyelőbizottság első pénteki ülésére várták a nagy bejelentést. De nem így történt: mivel a leváltás híre gyorsan terjedt és nyugtalanságot keltett a dolgozók körében, a felügyelőbizottság váratlanul már csütörtökön összeült és meghozta azokat a döntéseket, amelyekre a közvélemény – részben – számított: Müllert leváltotta és Herbert Diesst állította a helyére.
Ez a végkimenetel mégsem volt annyira biztos. A felügyelőbizottság tagjainak köréből a hét közepén az szivárgott ki, hogy „Müller kirúgásáról szó sem lehet”, és hogy akkor szóban forgó utódja, Diess, aki addig a VW márka élén állt, „csak folytatni fogja elődje munkáját”. A változásra csak azért van szükség, hangoztatták, mert Müller „fáradtnak látszik”. De sokak szerint nem volt eléggé határozott sem, s ezért halogatta a diesel-botrány utáni sürgős és elkerülhetetlen változásokat.
A 64 éves Müller nem fog anyagilag rosszul járni menesztése után: mivel szerződése 2020-ig szól, a fennmaradó időre vagy teljes fizetésre, vagy magas végkielégítésre számíthat – összesen kb. 20 millió euróra. Utána pedig megilleti a VW-nyugdíj, ami a társaság utolsó éves jelentése szerint egy igazgatósági tag évi alapfizetésének 57.5 százaléka lehet.
De mi történt valójában?
Müller leváltása mégis érdekesnek számít, mert a diesel-botrány lecsengése után a konszern jelentős nyereséggel zárta a 2017-es évet, gyártmányainak eladási szintje pedig legmagasabb volt a világon, vagyis a jelek arra utaltak, hogy a vezetőség jól teljesít.
Egyes hírek szerint Müller leváltásához leginkább négy személynek volt köze a felügyelőbizottságban: Hans Michel Piech-nek és Wolfgang Porsche-nak, a VW konszern legnagyobb részvénytulajdonosainak, továbbá Stephan Weilnak, Alsó-Szászország miniszterlnökének, aki egyben a VW felügyelőbizottságának elnöke is, valamint Bernd Osterloh-nak, a szakszervezet erős befolyású vezetőjének.
Müller leváltása azonban nem egyik napról a másikra dőlt el. Hosszabb ideje érezhető volt ugyanis, hogy Hans Michel Piech és Wolfgang Porsche inkább Diess-ben bíznak jobban, mint Müllerben, annak ellenére, hogy Müller előzőleg a Porsche SE vezérigazgatója volt – de a kapcsolat Weil és Müller között már egy ideje megromlott. Müller leváltásában nyilvánvalóan Bernd Osterloh-nak kritikus szerepe volt, hiszen a munkavállalói képviselőjének beleegyezése nélkül lehetetlen a vezérigazgató leváltása.
A szakszervezet felügyelőbizottsági ereje nemcsak a Volkswagenben, hanem minden német nagyvállalatban jelentős, ami a német kodeterminációs törvényre vezethető vissza. A szerint a törvény szerint a nagyvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak felét a munkavállalók képviselői – értsd: a szakszervezetek emberei – képezik. Így aztán a 190 centiméter magas, izmos Osterloh-nak formálisan is nagy befolyása van a VW csoport felügyelőbizottsága munkájában. Említésre méltó még, hogy Alsó-Szászországnak csak 20 százalékos részvénytulajdona van a konszernben, mégis vetójoggal rendelkezik a felügyelőbizottságban.
Erőmű vagy dinoszaurusz? VW-telep mint az ipari éra szimbóluma (Fotó: Pixabay)
A VW konszernben érzékelhető „kettős hatalom” – a szakszervezet és az állam megkerülhetetlensége – éles bírálatot váltott ki a részvénytulajdonosok és a német ellenzék (különösen a liberális FDP) soraiban. Nem csoda hát, hogy az alsó-szászországi parlamentben az FDP nyilvánosan megkérdezte a tartomány miniszterelnökét, a szociáldemokrata Weilt, hogy mennyire volt beavatva a VW- vezér leváltásában – amire persze nem kapott egyenes választ.
Akkor mégis ki döntött és miről?
Mindenesetre érdekes, hogy Osterloh és Müller utódja, a BMW-től a VW-hez átigazoló Diess között éles ellentétek jelentkeztek a közelmúltban, amibe Diess 2017 tavaszán majdnem bele is bukott. Igaz, hogy ez később elsimult, de nem tudni, hogyan.
Bennfentesek szerint Osterloh abban egyezett meg Diess-szel, hogy a szakszervezet támogatja Diess kinevezését, amennyiben az utóbbi elfogadja azt a javaslatatot, hogy menesztik Karlheiz Blessing személyzeti igazgatót és helyébe Gunnar Kilian kerül, aki addig Osterloh legközelebbi munkatársa volt. Diess ebbe bele is egyezett. Ezáltal Diess nemcsak Müller utóda lett, hanem munkakörét is nagy mértékben kiszélesítették: hozzá került a konszern kutatási és fejlesztési osztálya, a digitális fejlesztés és az önvezető járművek, valamint a VW, a Škoda és a SEAT márkák vezetése is.
Kilian újságíróként kezdte karrierjét, késöbb a VW konszern PR osztályában vezető poziciót töltött be, majd a konszern munkástanácsának főtitkára, s így Osterloh legközelebbi munkatársa lett.
De az igazgatótanácsban más változás is történt: Francisco Garcia Sanz, a beszerzésért felelős igazgatósági tag „saját döntésére” – ahogy hivatalosan jelentették – lemondott posztjáról és helyére ideiglenesen a VW-márkánál működő beszerzési felelős, Ralf Brandstätter került.
Ez lenne az új vállalati kultúra?
„Ha ez így igaz, akkor ez teljesen lehetelen” – nyilatkozott Manuel Theisen, a müncheni egyetem közgazdasági professzora. Szerinte a személyzeti igazgatónak az 1976-os munkás-kodeterminációs törvény szerint „függetlennek” kell lennie. Kilian esetében viszont fennáll a gyanú, hogy az eddig nagyon is Osterloh-tól függő ember a jövöben sem lesz független. Theisen szerint a szakszervezet azt csinál a VW-nál, amit akar, ezért azt javasolta a felügyelőbizottság tagjainak, elsősorban a részvényesek képviselőinek, hogy ne szavazzák meg Kilian kinevezését.
Theisen felfogásával ellentétben Volker Rieble müncheni jogász nem lát semmi kivetnivalót Kilian kinevezésében. Szerinte egy „érdekkonfliktus attól függ, hogy az illető hogyan teljesíti a rábízott feladatot”. Rieble ennek ellenére azt javasolja, hogy ilyen esetekben be kéne vezetni egy bizonyos várakozási időt, ami például a német vállalati jog szerint két év egy igazgatósági tag beválasztására a felügyelőbizottságba.
Dehát „a VW-nál a szakszervezet azt csinál, amit akar” – mondja Theisen és ezáltal megkédőjelezi a bejelentett „új vállalati kultúrát”. Egyesek szerint a Volkswagen „palotaforradalma” jobban emlékeztetnek az amerikai House of Cards (Kártyavár) tévésorozatban folyó intrikákra, mint egy új vállalati kultúrára.
