Szigeti históriák (2013/5)

A visszaszámlálás megállíthatatlanul pörög, augusztus 8-ig, az idei Sziget Fesztivál hivatalos nyitónapjáig már csak néhány hét maradt hátra. Liam Gallagher, Bastille, Lykke Li, Stormzy, Parov Stelar, The War on Drugs, Bonobo, The Kooks, MØ, Nick Murphy fka Chet Faker, Kaleo, Zara Larsson, Gogol Bordello… – csak néhány fontosabb név a 2018-as sztárfellépők közül. Tavaly, a rendezvény negyed évszázados jubileuma előtt tisztelegve újítottuk fel (és poroltuk le…), de ezzel együtt természetesen folytattuk is immár itt, helyben, a szabad, független közéleti fórumunk internetes oldalain a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit. Az idei a sorrendben huszonhatodik fesztivál, a históriák tehát folytatódnak, és újabb élményeket generálnak…

A jobb program után nézve csütörtökön, augusztus 8-án, vagyis az idei Sziget Fesztivál második hivatalos napján először a Ska-P és őrületes jelmezei állítottak meg. Volt itt rohamrendőrnek öltözött gorilla, szódás szemüveggel, hatalmas műpénisszel és egy gumibabával megáldott papszerelés, vagy az ördög és prédikátor között lavírozó figura. A hangulatnak nem is kellett több, aki tehette, kiadta magából az állatot, emiatt a közönségben landolt guminő is rövid úton erőszak áldozata lett.

Ezek után egy sokkal nyugodtabb hangulatú koncert következett a Biffy Crylo formációval. Bár itt se kellett sok, hogy mindenki jól érezze magát, hiszen az együttest az egyik legjobb koncertzenekarként tartják számon. A nagyszínpados attrakciókat nézve csak az járt a fejünkben, hogy a Sziget nem igazán magyarnak tervezett hely.
Akárhogy próbálkoztunk, mindig lehetett találni valami néznivalót az este folyamán. Így találtunk rá a Subscribe által összehozott Rage Against The Machine tribute zenekarra, a Youtube és a Budapest Park nevével fémjelzett Tribute Színpadon. A koncert alatt folyamatosan, mindig volt a közönségből valaki a színpadon csak azért, hogy a nézőtérbe ugorjon, sőt akadt olyan is, aki felkapott egy mikrofont és egy egész számot végigénekelt.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a délutáni koncertsávban nem lehet hatalmas bulit nyomni, de biztosra veszem, hogy ők még nem láttak egyetlen Enter Shikari koncertet sem. A show második számánál ugrott be az énekes Roughton „Rou” Reynolds, de talán nem ez volt a legfurcsább megnyilvánulásuk. A metalcore-ba a drum’n’bass és a dubstep elemeit beültető zenekar az ilyen betéteknél táncolgatni kezdet, a zúzásnál meg tombolni, így jutott el például Rou az egyik közelben parkoló teherautó platójára, miközben a teljes mikrofonkábelt kitépte, valamint így került néhány riff erejéig Liam Clewlow gitárja az első sorban álló rajongó kezébe. A koncert egyik attrakciójaként az együttes söröshordókon dobol, egy másik ponton pedig a helyszínen kétségbe esett roadok raktak össze egy kisebb dobfelszerelést, hadd tudják püfölni.

EGY SÜKETNEK IS TETSZETT VOLNA

Egy nappal később – az utolsó napon – ezért különös figyelmet szenteltünk a négy órakor kezdődő Les Tambours Du Bronx nevű francia ütős kollektívának. Nem kellett csalódnunk, mert a tizenkét dobosból álló csapat némi zenei kísérettel egy hipnotikusan ható koncerttel örvendeztetett meg bennünket, és kiváló alapot adott az estének. Ugyanis előttünk állt ekkor még egy David Guetta End Show, valamint a hagyományos Sziámi záróbuli.
Meglepetés most kivételesen nem történt: David Guetta produkciója akár egy süketnek is tetszett volna, hiszen látványos tűzijátékot, ipari méretű lézert és hatalmas pirotechnikát vetettek be, ami után lényegtelen, hogy a világ valamikori legjobb DJ-e vagy egy taliga aprócska majom ugrál az emelvényen és tekeri le időről-időre a hangerőt, mint egy húszfős faludiszkóban.
Ahhoz, hogy felkerüljön az i-re a pont, mindenképp kellett egy olyan koncert, amelyik tényleg élvezhető is, és nem egy „end show”. Ezért Müller Péter Sziáminak és barátainak, vagyis az …And Friends zenekarnak a meglátogatása jó döntés volt, hiszen a szokásos, kiadható maximumon pörögtek, meghívott vendégfellépői közül pedig üdítő színfoltként lépett elő az est – vagyis ekkor már inkább a hajnal – házigazdája. Ezzel, néhány színpadot leszámítva, a Sziget végzett zenei kínálatával, és keserédesen várhattuk a másnap reggelt, amint elbontják hazánkat, a Fesztiválköztársaságot.

PATKÓBÉLGYULLADÁSOS BŰNBOCSÁNAT

Én pedig… meséltem már arról, hogy Horeczky Krisztinának bizony nagyon nem tetszett Kiss Tibi – a Quimby sokarcú és ezerorientáltságú énekesének, dalszövegírójának, gitárosának – Neonradírja, és mindent bevetett annak érdekében, hogy megszégyenítse a szerzőt. Azt írta például: „Alábbiakban Az ördög és magyar hangjából citálok: »E heti sztárvendégünk nem más, mint egy dekadens kóbor lidérc, aki fantazmagóriáiban egy párizsi avantgárd padlásszínház deszkái közé ékelődve folytat nonstop orgiát az önkifejezés poratkáival. Mivel a szerző költői eszköztára máris csődeljárás alá került, át is adná a szót a szóban forgó művésznek. Fogadják szeretettel a modern költészet Lord Byronra adott legszellemesebb replikáját a Quimby zenekar frontemberének képében!«”
Majd pedig: „Köszönöm, ám mivel rettenetesen irtózom a bevezetőben leírt szájbarágós kliséktől, rögtön elő is adnék egy részletet legújabb szerzeményemből, amely a Fanfárok a görénylakból címet viseli: »Lelkem lyukasztójába ötforintost dobott a ringyó, s hagyta, hogy fémesen kattogjon, miközben a bánat naftalinszagú nyugdíjasa próbálta érvényesíteni a magány összegyűrt jegyét…« Sajnos a költői krízis megakadályozott a szöveg folytatásában, ugyanis a következő sorban szereplő »lapátfogú, rút arkangyal« alakját képtelen voltam összekapcsolni a második tagnak szánt »patkóbélgyulladásos bűnbocsánat« fogalmával.”
Láthattuk immár… Habár Horeczky Krisztinának komoly problémái vannak az idézetek, illetve az idézőjelek alkalmazásával, ami nem kis zavart okozott a kiadványról készült írásában… A fenti rövid kis részletben annyi szabadságot azért mindenképp megengedtem magamnak – már bocsánat, ha ezzel bárkit is akaratom ellenére megbántottam volna –, hogy igyekeztem helyrerakni, a magyar helyesírás szabályaihoz igazítani szövegének idézőjel-rendszerét. 🙂 (De az eredetit is bárki tesztelheti: http://hvg.hu/kultura/20130329_Ocska_szinesz_babok_szinpadan; én szóltam… 🙂 ) Távol álljon tőlem, dehogyis haragszom én a bírálat szerzőjére – sőt, támogatom, jó is az, ha másféle vélemények is megjelennek –, csak hát lapozgattam magam is éppen eleget Kiss Tiborunk képeskönyvét, a Neonradírt, s hát nem mindig értem, miért ez a nagy utálkozás, honnan ered a düh. Hunnenst gyün? Zsigerből talán?! Nem értem, hogy miért látja ennyire szükségét a kritikus a durvulásnak, a durvaságnak…

Kiss Tibi: ócska színész bábok színpadán

A labdarúgás és a nők kapcsolatát még mindig a címben olvasható kontextusban képes leginkább értelmezni a sportág közege, és ezt az oroszországi foci-vb-n is rengeteg epizód alátámasztotta. A torna alatt nemcsak a labdába, hanem a nőkbe is belerúgtak párszor, ám ez kevésbé zaklatta fel a kedélyeket, mint egyes válogatott focisták származása.

No, de mindegy is, hiszen csak azért írtam fel most a fenti közcímet, hogy részben talán sorozatunk egyik korábbi részére visszautalva (is…) jelezhessem: itt érkezik a patkóbélgyulladásos bűnbocsánat. Kedves Krisztina, nincs harag! 🙂 Rendben vagyunk… Már csak azért is, hiszen:
„S&L.: Utólag hogy látja, származott hátránya a döntéseiből?
Ó. E.: Utólag mindenképp azt érzem, hogy jól döntöttem, mivel mindkét platformon fenn tudtam maradni. Azért hozzáteszem: hál’ istennek én a reklámszereplést elkerültem, pontosabban megengedhettem magamnak, hogy elkerüljem. De már rég elmúlt az az idő, amikor azt gondoltam, hogy ez mindig így is marad.
S&L.: Kislányként álmodozott arról, hogy színésznő lesz?
Ó. E.: Nem akartam gyerekként színésznő lenni, viszont volt egy csomó másik ötletem. Annyira nem gondoltam erre kislányként, hogy csak húszévesen jelentkeztem először a Színművészetire.” Mert ez pedig, ugye, egy részlet itt a MOL-csoport ingyenes lapjának, Stílus & Lendület magazinnak a 2013-as márciusi számában megjelent interjújából, amelyet Ónodi Eszter színművésznővel készített a lap munkatársa. Ezzel kerekítjük le most (egyelőre… átmenetileg…) ezt a kisstibis Neonradír-történetet. Hogy aztán, immár a MOL-kutas gulyáslevestől jóllakottan folytathassuk is utazásainkat, bolyongásainkat, kalandozásainkat, és igen, akár még a tévelygéseinket is a Fesztiválköztársaság szélsebes sztrádáján…
Kedves Krisztina, nincs harag! 🙂 Minden a legnagyobb rendben van… És úgy is marad!

DÉJÀ VU

Már csak azért is, hiszen: …én pedig, miközben Szabolcsék elmentek Enter Shikari-koncertre, azon morfondíroztam, hogy tök jó, hogy a Franz Ferdinand zenekar több éves kihagyás után végre ismét visszatért a fesztiválra. Néhány évvel ezelőtt már többször is hallottam őket élőben játszani – visszatérő fellépők voltak Óbudán, a Hajógyári-szigeten, de Újvidékre, vagyis inkább talán Péterváradra is leutaztunk (gulyásleves itt, gulyásleves ott…) a koncertjükre, az EXIT-re –, de aztán, az utóbbi egynéhány esztendőben aztán valahogy mégis eltűntek a látókörömből. No, ezen a ponton meg most a legszívesebben én fizetnék be egy patkóbélgyulladásos bűnbocsánatra, amiért nem figyeltem rájuk eléggé, s nem követtem időközben tételesen pályafutásuk alakulását…
Pedig időközben sem állt meg az élet, sőt, mióta szem elől tévesztettem őket, új albumuk is megjelent már (no, katt gyorsan, és letölt… 🙂 ); „2013-ban ismét Magyarországra látogat a trónörökös, Ferenc Ferdinánd – persze mindnyájan tudjuk, hogy nem reinkarnációról, hanem a kétezres évek egyik legfontosabb gitárpop-zenekaráról van szó, amely harmadik alkalommal lép fel a Szigeten. Íme, öt fontos pillanat, melyek nélkül nem várnánk nagy izgalommal az újabb magyarországi Franzi-koncertet” – írták előzetesükben a szervezők. Az öt fontos pillanat pedig tulajdonképpen hat YouTube-videót jelölt a fesztivál honlapján: Darts Of Pleasure, Take Me Out, Walk Away, Ulysses stb. Újdonság viszont, hogy a zenekar az idén augusztus végén – de már a Sziget-fellépés után – adta ki a tíz dalt tartalmazó új, Right Thoughts, Right Words, Right Action című albumát. Ez sorrendben tőlük immár a negyedik…
Mi pedig álltunk ott augusztus 11-én, a Sziget Fesztivál idei zárónapján a nagyszínpad előtt, és mindvégig egyfajta csillapíthatatlan déjà vu-érzés munkált bennem… Vagyis: ’deʒa ’vy – igazít el a kiejtés kérdéskörében a szótár. Mert hiába telt (is volna…) el időközben néhány esztendő, hiába maradtam le egy közben megjelent lemezükről, hiába tévesztettem őket átmenetileg szem elől, sőt, akkor az új albumot gyakorlatilag még esélyem sem volt hallani… Szóval mindez hiába! Ugyanis ezek a srácok – Alex Kapranos (a Képes Ifi mai poszterén!), Nick McCarthy, Robert Byron Hardy és Paul Thomson – ugyanúgy álltak ott a színpadon, ahogy legutóbb, néhány évvel ezelőtt „otthagytam” őket. 🙂 Mintha mi sem változott volna… Ugyanaz a gitártartás, ugyanazok a pózok, ugyanaz a hangulat… No jó, eltelt talán néhány év, de az meg csak arra volt jó, hogy közben egy kicsit mindannyian fiatalabbakká váljunk.
Mert ezek a srácok igazi profi zenészek, vagy legalábbis azzá nőtték ki magukat, s úgy tűnik, nem nagyon lehet kizökkenteni őket. S jól érzik magukat, nemcsak a bőrükben, de a zenéjükben, a műfajukban, a dalaikban is. S persze, egészen biztosan működik már náluk a rutin is – hiszen ne feledjük, a zenekar még 2001-ben alakult –, de nem csak egyszerűen ledolgozzák a koncerteket, „sika, kasza, léc”, leradírozzák, nem… Hangulatos, nagyon pörgős szigetes fellépésük így számomra azért is emlékezetes maradt, mert újra felfedeztem őket magamnak. És a sátorbontás óta, vagyis mióta visszailleszkedtünk, visszazökkentünk, visszaszocializálódtunk a trappolásukkal, rohanásukkal minket is fokozatosan egyre inkább elszürkítő hétköznapokba – itthon is ismét egyre többet hallgatom a felvételeiket.
Hadd ajánljak ezek közül végezetül egyet. Habár a szigetes koncertjüket nem találtam meg a YouTube-on, itt van egy másik… Sao Paolo, Brazília. Lollapalooza! Az idén augusztus legelején, elseje és harmadika között tartották meg ezt a világhírű dél-amerikai fesztivált, a Franz Ferdinand itt rögzített mintegy hetvenöt perces koncertje pedig itt látható ezen a címen: http://www.youtube.com/watch?v=AGaAzzXPv7Y.

Az ínyenceknek mondom: blogba, honlapba is egy mozdulattal beilleszthető. Ehhez pedig erre lesz szükséged:

<iframe width=”420″ height=”315″ src=”//www.youtube.com/embed/AGaAzzXPv7Y” frameborder=”0″ allowfullscreen></iframe>

Tudom persze magam is, hogy otthon, a számítógép mellett ez egészen más, mint élőben, de akkor sem érdemes kihagyni… Jó szórakozást kívánok hozzá mindenkinek!

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Képes Ifjúság 2013. szeptember 25-i számában

Alex Kapranos énekes, gitáros a brit Franz Ferdinand együttes koncertjén a Sziget fesztivál Pop-Rock Nagyszínpadán 2013. augusztus 11-én (Mohai Balázs felvétele)