Tusnádfürdõ, 2018. július 28.
Orbán Viktor miniszterelnök elõadást tart a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdõn 2018. július 28-án.
MTI Fotó: Veres Nándor

Mi nem megyünk el az Európai Néppártból, onnan csak elzavarni lehet bennünket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, ahol előadása után a hallgatóság kérdéseire válaszolt – írja az MTI. Orbán Viktor azt mondta, ő bennmaradáspárti, fontos dolog a lojalitás, és az európai parlamenti választásoknak az Európai Néppárton belül szeretnének nekivágni.

Ez a terv – mondta, ugyanakkor megjegyezte, hogy a néppártban egymástól gondolkodásban távol eső pártok foglalnak helyet, ezt áthidalni rendkívül nehéz, de szeretnék. Rámutatott: ők úgy tekintenek magukra mint a néppárt CSU-ja, a kereszténydemokrata platformot képviselik, és akkor erősek, ha össze tudják adni erőiket, még ha belső kompromisszumok árán is.

Orbán Viktor Szerbiáról szólva hangsúlyozta: Szerbia nem a Balkánhoz, hanem Közép-Európához tartozik, ahogy Montenegró is.
Rámutatott: meggyőződése, hogy Magyarországnak mindent meg kell tennie, hogy ezen országok minél hamarabb az unió tagjai legyenek. Magyarország történelmi érdeke, hogy Szerbiával egy politikai közösségben legyen – mondta a magyar kormányfő, aki megjegyezte: úgy érzi, ezt a szerbek is így látják.

Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok elérték-e már támogatottságuk felső határát, azt mondta, hogy számításai szerint 63-65 százalék között van azon választópolgárok aránya Magyarországon, akik eddig valamilyen közös akcióban velük részt vettek, és hajlandóak legalább megfontolni, hogy rájuk szavazzanak.

Orbán szerint a jövő évi európai parlamenti választás egyetlen közös komoly európai kérdésről, a bevándorlásról szólhat. A kormányfő szombaton a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn arról is beszélt, a liberális demokrácia átfejlődött „liberális nem-demokráciává”.

Pásztor: Aki bírál, az ne tartsa a markát a támogatások osztogatásakor

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban pénteken délelőtt a határon túli magyar közösségek politikai vezetői és a magyar kormány tisztségviselői közösen elemezték a kárpát-medencei történéseket. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Szó tudósítása szerint elmondta, nem vallottak szégyent az április 8-i magyar parlamenti csata alkalmával, hiszen a maguk csekély lehetőségeihez mérten a maximumot tették hozzá a kétharmados eredmény eléréséhez.

A magyar kormányfő azt mondta, ha bevándorlásról dönt Európa, akkor az európai elitről is dönt, arról hogy jól kezelte-e a bevándorlás kérdését.
Véleménye szerint az európai elit ideges, mert a választás Magyarország számára kedvező eredménye miatt Európa nagy ívű átalakítása, a Soros-terv elakadhat. Szerinte elakadhat az európai választásokon a nagy cél, hogy Európát átalakítsák és átléptessék a kereszténység utáni és a nemzetek utáni korszakba.
Orbán Viktor kizárólagosan liberális elitnek nevezte a mai európai elitet, amely szerinte csődöt mondott. Azon véleményét is hangoztatta, hogy a liberális demokrácia átfejlődött liberális nem-demokráciává.
Liberalizmus van, demokrácia meg nincs – hangoztatta, hozzátéve, a demokrácia hiányát azzal lehet alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra.

Orbán Viktor a Kárpát-medence újraépítését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak. Kijelentette: szembe kell nézni azzal, hogy a modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a természeti ténnyel, hogy itt él másfél millió magyar. Az RMDSZ szlogenje szerint Székelyföld akkor is létezett, amikor a modern Románia még nem létezett, Székelyföld akkor is létezni fog, amikor már az egész Európa behódolt az iszlámnak – mondta Orbán Viktor.  Ahelyett hogy tagadnánk a valóságot, fogjuk fel inkább ezt a helyzetet erőforrásként. Tekintsünk Erdélyre erőforrásként, akarjunk erős Székelyföldet, erősödő magyarságot. Ez erőgyarapodást jelent Románia számára is – fogalmazott.

Európa jelenlegi vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlástól – mondta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: az európai elit csődöt mondott, és ennek a csődnek szimbóluma az Európa Bizottság, amelynek napjai ugyanakkor megvannak számlálva.
Kitért arra is, hogy jelenleg primitív Oroszország-politikát folytat az unió, ehelyett „tagolt Oroszország-politikára lenne szükség”.
„Magyarország, az egész Kárpát-medence és Európa biztonsága ma azon múlik, hogy Törökország, Izrael és Egyiptom elég stabil ország-e ahhoz, hogy megállítsa a muszlim beáramlást. Ha e három ország közül bármelyik elveszíti stabilitását, annak súlyos következményei lesznek Európa biztonságára” – mondta a kormányfő.