Szigeti históriák (2014/2) Ezeregy fesztiváléj legszebb meséi

Augusztus 8-án kezdődik a Sziget, Kelet-Közép-Európa legnagyobb fesztiválja, a világegyetemisták csúcstalálkozója. A jegyek gyorsan fogynak (sőt, több belépőtípusból már a teljes kínálatot felvásárolták az érdeklődők…), érdemes mihamarabb beszerezni őket, mert az idén IS! kiváló zenei felhozatallal ünnepel a Sziget, a fesztivál, amelyet tavaly tartottak meg huszonötödik alkalommal. Mit tesznek a matematika furcsa turpisságai?! Hiszen éppen ebből következik, hogy bizony az idén huszonöt éves a rendezvény. ? Néhány név az idei felhozatalból: Clean Bandit, Blossoms, Fever Ray, Milky Chance, Wolf Alice, Lianne La Havas, Desiigner, King Gizzard & the Lizard Wizard, Asaf Avidan, Little Dragon, Cigarettes After Sex, JP Cooper, Gorgon City live, Goo Goo Dolls, Fink… Jubileumokból tehát nincs hiány mostanság! Tavaly, a rendezvény negyed évszázados jubileuma előtt tisztelegve újítottuk fel (és poroltuk le…), de ezzel együtt természetesen folytattuk is immár itt, helyben, a szabad, független közéleti fórumunk internetes oldalain a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy szabadon csapongva, hektikusan, s elsősorban élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit. Az idei a sorrendben huszonhatodik fesztivál, a históriák tehát folytatódnak, az erények letisztulnak, és újabb élményeket generálnak…

 

Amikor a Sziget Fesztiválköztársaság határait augusztus 18-án lezárták, máris elkezdődött az újabb szigetközi válság időszaka. A hónap végéig befejezték a különböző programhelyszínek bontását és végeztek a takarítással is, szeptember végére pedig már csak az emléke marad… Habár semmiképp sem az idei volt a legjobb Sziget a fesztivál történetében, a látogatottsági rekordok mind megdőltek: soha ennyi ember nem bulizott még együtt Óbudán, a Hajógyári-szigeten.

 

„Minden elkezdett munka befejezése az önbizalom érzését kelti bennünk, még akkor is, ha később vissza kell térnünk hozzá, hogy jobbítsunk vagy bővítsünk rajta. Ez visz a »képes vagyok« megtapasztalásáig.”
(Delia Steinberg Guzmán[1])

 

„Budapest 22. alkalommal ad helyszínt Európa egyik legrangosabb és legismertebb kulturális rendezvényének. A Sziget Fesztivál, ahová évről évre több százezer magyar és külföldi látogat el, nagyban hozzájárul a főváros idegenforgalmi fellendüléséhez, a fesztiválozó fiatalok a rendezvényhez kapcsolódva megismerhetik Budapest nevezetességeit. Budapest Főváros Önkormányzata a fesztiválon idén is külön standdal – ingyenes turisztikai kiadványokkal, térképekkel, tájékoztató anyagokkal – lesz jelen. Isten hozta vendégeinket Budapesten” – hát be kell vallanunk, tény és való, hogy Tarlós „Decibel” Istvánnak, Budapest főpolgármesterének a fesztivál műsorfüzetében közreadott beköszöntőjében távolról sincs annyi szellem, frissesség, üdeség, humor és szenvedély, mint amilyen szigetes vezércikkekkel, a két éve a rendezvényről hirtelen eltűnt Pesti Est nyitó oldalain a korábbi években elkápráztatott, és bizony el is kényeztetett bennünket Uj Péter. No, jó, de ne legyünk túl szigorúak, ez persze itt egy politikusi megszólalás, amelyet tapintatlanság is lenne összevetnünk, vagy párhuzamba állítanunk egy nagyszerű újságíró és szerkesztő brillírozásaival, sziporkázásaival. Csak hát ez utóbbihoz meg éveken át hozzászoktattak bennünket…

 

VISSZA, VISSZA, VISSZA

 

Mert mi történik itt, kérem tisztelettel? Megérkezik az ember Óbudára, a Hajógyári-szigetre, vagyis a Sziget Fesztiválra. Filatorigát megálló a HÉV-vel közlökődőknek, tömegközlekedéssel érkezőknek… Onnan pedig már nincs is más dolgod, csak kövesd a hátizsákosok vonulását, megbízhatóbbak, mint a fecskék és gólyák tavasszal és ősszel. A gyakorlott fesztiválozó igyekszik gyorsan túlesni, túllendülni a formaságokon… Az elsőbálozó pedig még ezeket is élvezi! Úgy is, mint karszalag, bejutás, ideálisnak vélt sátorhely felkutatása, meglelése, lefoglalása… És igyekszik az ember fia és lánya egyaránt gyorsan „feldobni” a sátrát, átmeneti lakhelyét, amelyik egy héten át – télben, nyárban, szélben, esőben, sárban, aszályban, fagyban, viharban, zivatarban stb… stb… stb… szóval jóban is és rosszban is egyaránt – az otthona lesz.
S amint mindezzel végzett, sőt, beszerezte a jól kiérdemelt – mert megdolgozott érte – első fesztiválsörét is, az első (legfontosabb…) dolga máris az, hogy fellapozza a műsorfüzetet, kijelölje magának a programokat, a helyszíneket és a színpadokat, vagyis nagyjából meghatározza egyúttal azt a tengelyt is, amelynek mentén fog majd nagy általánosságban véve ide hazajárni. Hazabotorkálni is akár…
S igen, ez az a pillanat, amikor felsóhajthatunk végre:
– Egy újabb szigetközi válság időszaka ért véget, átvészeltük ezt is…
Tarlós „Decibel” István persze ma már nem akar semmit sem megszüntetni, elcsendesíteni, bezáratni, betiltani, mint ahogyan óbudai polgármesterségének éveiben folyamatosan tette… Főpolgármesterként ma már a Sziget barátja… Nem követjük hát el azt a tapintatlanságot, hogy számon kérjük rajta azt a csodálatos szellemet és sziporkázást, amellyel Uj Péter, ha nem is a „közvetlen kezdetektől”, de több mint egy évtizeden át elkápráztatott bennünket. S ez nem is az összevetés helye… Ellenben ez itt most egy határozott hiányjel, amellyel a megszokásainkhoz és a berögződéseinkhez – sőt, a „begyöpesedéseinkhez” is talán… – ragaszkodunk, s úgy „VISSZA, VISSZA, VISSZA”, visszázunk Új Petinek, ahogyan a legnagyszerűbb koncertek után is csak ritkán szól a fesztiválozók több tízezres kórusa.

 

A FORDULAT ÉVE

 

Nem a 2014-es volt a legjobb Sziget.
Még ha a számok mást is mutatnak. Nem, nem, nem a zeneszámokra gondolunk…
Mert azt persze elmondják a szervezők – hiszen nekik ez benne van a munkaköri leírásukban is –, hogy történetének legtöbb látogatóját számlálta az idén a Sziget: négyszáztizenötezren voltak kíváncsiak a látványvilágában is teljesen megújult Fesztiválköztársaságra. Nemcsak a bérletek fogytak el előre, de napi látogatócsúcsot is hozott az idei rendezvény: csütörtökön, augusztus 14-én nyolcvanötezres teltház volt.
Mint közleményükben írták is, az öt éve tartó, szinte folyamatos látogatószám-csökkenés után 2014-ben végre nagy fordulatot vett a Sziget iránti érdeklődés. Ezt megelőzően csak 2009-ben volt olyan nap, hogy a főbejáratnál ki kellett tenni a kapura a „MEGTELT” táblát (nagy szerencse hát, hogy időközben nem kallódott el valamerre…), és ugyanakkor volt a legnagyobb összesített látogatószám is: akkor háromszázkilencvenezren zarándokoltak ki az egy hét alatt a Hajógyári-szigetre. Azóta azonban ez a szám közel harmincezerrel csökkent: „Sokat kínlódtunk az elmúlt években a nemzetközi zenei program kialakításával, mindeközben viszont elindítottunk egy arculat-megújulási és szolgáltatásfejlesztési folyamatot is” – mondta el értékelésében, mintegy a fesztivál zárasképp Gerendai Károly főszervező augusztus 18-án, hétfőn, amikor a fesztiválozók többsége lényegében még haza sem érkezhetett. Sőt, aki későn ébredt – mert talán a hajnalba torkollott az utolsó éjszakai buli –, könnyen lehet, még csak éppen akkor kászálódott ki a sátrából, még épp csak a csipáját törölgette kifele a szeméből nagy ügybuzgalommal…
Az idei fordulat Gerendai szerint egyrészt annak köszönhető, hogy egy héttel eltolták a Sziget időpontját, így nem ütközött más kontinensek fesztiváljaival, ami megkönnyítette az igazán nagy és aktuális sztárok szerződtetését. Másrészt pedig a fejlesztések mostanra értek be: „Az idén számos gratulációt kaptam személyesen is a nemzetközi szakma és a sajtó képviselőitől, akik elsősorban a programok sokszínűségét, a szolgáltatások minőségét és a Sziget vizuális megújulását dicsérték” – mondta a főszervező. Ezekhez a gratulációkhoz pedig jómagam most ezúton is csatlakozom! (Mármost, hogy a kettős állampolgárságommal mennyire vagyok a nemzetközi sajtó része, vagy mennyire vagyok annak tekinthető, azt pedig ne én ítéljem már meg, és ne is én döntsem már el… Legalább fél lábbal mindenképp, a többit pedig még majd meglátjuk…) Mégsem ez volt a legjobb Sziget. Az eddigi huszonkettőből én tizennyolcon voltam jelen, s bizony láttunk már szebb napokat is.
Persze, az időjárás miatt felesleges is volna a szervezőirodát hibáztatni, az idén nyáron meg aztán egyébként is szinte folyamatosan esett, szóval egyre megy, ökológiai lábnyomunkat is szépen elmossa majd a csapadék, ha voltunk olyan hülyék és idióták, hogy hagytuk idáig fajulni a dolgokat…
Mivel a fesztiválnyitás előtt egy héttel már tudtuk, hogy az összes hetijegy elkelt, így már nem okozott/okozhatott különösebb meglepetést a pontos adat, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez a látogatócsúcsok és a látogatottsági rekordok megdöntésének éve lesz. És ez jó! Ezt tehát akkor már rég nem befolyásolhatta a meteorológia, semmiképp… Meg hát egyébként is, láttunk már esős fesztivált, egy kis csapadéktól nem ijedünk meg. Csak hát…
A hét napból négyen esett. Ez pedig nagyon érezhetően meghatározta a hangulatot, hiszen nem jöhetett létre, nem alakulhatott ki az a közösségi hangulat – az úgynevezett Sziget-fíling –, amelyik ezt a fesztivált a kezdetektől (akármennyire is megváltozott vagy átalakult időközben…) meghatározta és jellemezte. Érthető is, hiszen ha a zuhogó eső elől este elbújnak az emberek a sátraikban (mert, no mégis, vajon ki akarna újra és újra bőrig ázni?…), ha a kisszámú fedett helyszínekre korlátozódnak az igazán „ereszdelahajamatos” bulik, amelyekre csak kevesen férnek be, akkor gyakorlatilag nem működnek, nem működhetnek a közösségi terek. A hencsergőkről meg már nem is beszélve…
Így hát, amikor szombaton, augusztus 16-án négy nap után végre nem esett az eső és kisütött a nap, lényegében csak akkor kezdett el kialakulni a megszokott, és az oly annyira szeretett hangulat. Mint már mondtam is: a Sziget-fíling… Akkor már minden helyre állt, a lelki békénk is, a kedélyállapotunk is, a nyugalmunk is, a mindenünk… És mire beleéltük volna magunkat, már vasárnap este volt, már hétfő hajnal/reggel volt, és kezdhettünk sátrat bontani. Sőt, a hátizsákosok menete már vasárnap délután/este megindult a fent említettel ellenkező irányban, vagyis a pályaudvarok és a ferihegyi repülőtér felé, a messziről érkezettek között ugyanis biztos többen is voltak, akiknek a kelleténél csak egy nappal korábbra sikerült jegyet váltaniuk a megfelelő fapados járatra. Vagy valami ilyesmi, végül is nem kérdeztem meg, hogy mi volt ebben, vagyis a korai távozásban a motivációjuk…
Lényeg azonban, hogy mire az idei Sziget valóban Sziget lett, mire valóban elkezdődhetett volna, no pont addigra már véget is ért.
Egy hétig sátoroztunk kint, de a valódi, az igazi Sziget csak két napig tartott.

 

ERÉNYKERÉK ÉS ANYAGELVŰSÉG – BIZALOMMAL

 

Az esős napok miatt így aztán az idén jómagam is csak egyetlen egyszer zarándokoltam el az Erénykerékhez, vagyis az Új Akropolisz filozófiai iskola sátrához, Klebercz Orsival pedig tulajdonképpen nem is találkoztam, pedig tőle meg minden évben be szoktam gyűjteni legalább egy puszit… Láttam őt, amikor ott jártunk, hogy bent ült a sátorban, épp tesztet töltött ki egy látogatóval, ezért nem akartam megzavarni. Később pedig már nem jutottunk vissza hozzájuk „nyitvatartási időben”. Pedig ez már évek óta a Civil Sziget egyik legfontosabb, legjellegzetesebb helyszíne: „Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesülete – Az anyagelvűség alternatívájaként terjesztett filozófiai életmód”. Egyébként nagyszerű dolog ez az egész, cakompakk[2], úgy ahogy van, s nem is csak fesztiválidőben, hanem a hétköznapokban is, szívesen ajánlom hát mindenkinek a figyelmébe! (Néhány évvel ezelőtt lányommal kettesben jártunk is az Új Akropoliszba többhónapos filozófiai tanfolyamra, amit nagyon élveztünk…) Az Erénykerék lényege pedig röviden csak annyi, hogy általában mindennap elzarándokolunk az Új Akropolisz sátrához a Civil Szigeten, és megpörgetjük azt a nagy kereket, amelynek cikkelyein különféle erények megnevezései szerepelnek. Minden erényhez tartozik egy-egy más és más színű idézetcsomag, amelyből vakon húzunk egyet. Ezt a moderátorok – nevezzük most őket így – ragasztószalaggal (szelotejppel, no… celluxszal, vagy mifene…) a csuklónkra ragasztják, mint egyfajta karszalagot, így hát akárhova megyünk is, ez mindig velünk van; mindenhová elkísér. A feladat pedig csak annyi, hogy egész nap igyekezzünk azt az erényt gyakorolni, amelyiket az Erénykerék kipörgette nekünk, s közben elmélkedjünk, gondolkodjunk a hozzá kapott idézeten… Holnap aztán újra pörgethetünk!
Az idén azonban úgy alakult, hogy hétfőn, augusztus 11-én, vagyis a Sziget Fesztivál úgynevezett mínusz egyedik napján a Tancsapda még viszonylag tűrhetőnek mondható, jó időben tartotta meg a nagyszínpadon a jubileumi, a zenekar fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő és megörökítő turnéjának soron kívüli, afféle szigetes bonuszkoncertjét Lukács Laca vezényletével (lásd a Képes Ifjúság mai számának hátlapján…), később azonban, amikor elzarándokoltunk a Petőfi Rádió és a VOLT Fesztivál közös sátrába – ez volt 2014-ben a magyar zenei színpad –, a Pál Utcai Fiúk bulijára Lecsóval az élen (ezt pedig lásd a mai számunk belső borítóin megjelent poszteren…), akkorra már lassan, de biztosan szemerkélni, majd esni is kezdett. De ekkor még hittünk benne – mert akartuk, nagyon akartuk, hogy úgy legyen –, hogy a felhők csak ijesztgetnek bennünket. Nem lesz ebből semmi komoly… No, s innentől számítva aztán kisebb megszakításokkal ugyan, de négy napon át folyamatosan esett… Sőt, az igazsághoz tartozik, hogy már reggel, otthon (itthon… a Ferencvárosban…) is láttuk, hogy esik, s akkor még azon tanakodtunk, hogy a nedves talajra, a vizes fűre kell majd sátrat vernünk. Nem lesz kellemes… De még ekkor sem hagytuk magunkat eltántorítani, mert volt már vizes fesztiválunk, láttunk már ilyet is, egy kis esőtől nem ijedünk meg…
A körülmények ilyen furcsa összejátszása hozta hát, hogy egész héten az Új Akropolisz sátrához az idén csak egyszer jutottunk el, csak egyszer pörgettem meg az Erénykereket, de a színes papírra nyomtatott napi idézetem sem találom most, pedig ezeket is már évek óta ereklyeként őrzöm. Egyszer talán előkerül majd valamelyik csomagunk mélyéről, vagy éppenséggel mosás után, szétcincálódva valamelyik zsebemből… Így hát mottónak, csapadékos beszámolóm elejére most a tavalyiak közül választottam Delia Steinberg Guzmán, az Új Akropolisz nemzetközi elnökének gondolatát, amelyet akkor a bizalom erényének gyakorlásához kaptam útmutatóként. Fogadjátok bizalommal és töprengjetek rajta, amíg nem jövünk a folytatással…

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Képes Ifjúság 2014. szeptember 17-i számában

 

_________________________

[1] „Delia Steinberg Guzmán 1943-ban született Argentínában, Buenos Airesben. 1974-től Spanyolországban él és 1975-ben spanyol állampolgár lett. […] Hatéves korában kezdte meg zenei tanulmányait, 17 évesen a Buenos Airesi Nemzeti Konzervatóriumban zongoratanári végzettséget szerzett. Több éven át Flora Nudelman argentin zongoristától, később pedig Hubert Brandenburg orosz zongoraművésztől tanult. A Buenos Airesi Egyetemen filozófiadiplomát szerzett, de számos más területen is továbbképezte magát. A kultúra és a nevelés, mint az emberi fejlődés eszközei iránti érdeklődésből részt vett régészeti, történelmi, zenetörténeti, valamint bioenergetikai gyógyászati és más természetes gyógymódokról szóló szakképzéseken.” (http://www.ujakropolisz.hu/elnok)

[2] mit Sack und Pack (annyi mint: mindenestül, teljes menetfelszereléssel; német: „zsákkal és csomaggal”) 🙂