„Kedves határon dolgozók Tompánál, ha figyelik az oldalt…. 46 gyerek van a buszba . A magyar állam támogatásával ma délig kellene eljutniuk Zánkára. Megröviditik az alig 5 napos nyaralásukat“.

Az idézett bejegyzés a Határfigyelők Facebook-csoportban jelent meg vasárnap délelőtt és felettébb sok kommentár kapcsolódott hozzá. A későbbi, pontosító adatokból kiderült, hogy a (feltételezhetően adai gyerekeket szállító) busz reggel fél hatkor állt be a sorba és délben még mindig a határon vesztegelt. Ezek a gyerekek tehát nem jutottak el a megadott időpontig Zánkára. Talán majd estére… A gyerekek tehát, akiknek üdültetését a magyar állam kormánya segíti, nem élvezhetik maradéktalanul a nyaralást. Elcsigázottan, fáradtan, vélhetően ingerülten, kimerülten érkeznek majd Zánkára – és aztán néhány nap múlva valószínűleg ugyanilyen tortúra vár rájuk a hazaúton is.

Ugyanezen poszt alatt egy másik hozzászóló a következőket írta: „Mi maguk mögött álltunk egy kisbuszal alig két órával ezelőtt. A budapesti Mesterségek Ünnepére igyekeztünk a VMF szervezésben. Vettük a fáradságot, elgyalogoltunk a magyar vámosig, útlevélkezelőig. Akkor előttünk összesen 19 busz ált a sorban, volt, aki reggel 2 óra tájban érkezett. Könyörögtünk a magyar ügyintézőnek, engedjen minket és magukat is a gyerekekkel előre, soron kívül. És EGY CSEPP EMBERISÉGET sem tanúsítottak a kérésünknek. Így mi úgy határoztunk, hogy sajnos, visszafordulunk és kiállunk a sorból. Hazajöttünk. Szégyen rájuk nézve hogy legalább a gyerekeket nem engedték át soron kívül. Mert sajnos, ki kell várni azt a 4-5 macedón buszt aki előttünk voltak. KITARTÁST ES JÓ NYARALÁST A GYERKŐCÖKNEK“

A poszt, mint említettük, nagyon sok kommentárt generált. A hozzászólók egy része arra biztatta a csoportvezetőt, kérje meg az illetékeseket, hogy soron kívül engedjék át a gyermekeket szállító buszt. (Mint kiderült, a csoportvezető ezt meg is kísérelte, teljességgel sikertelenül… ) A kommentelők egy másik része ezen felháborodva azt ecsetelte, hogy más buszokon pedig idősek vannak, nekik még nehezebb elviselni a hőséget és a várakozást, mint a gyerekeknek. A harmadik kommentelőtípus a „minek mentek oda?“ kérdést variálta; egyfelől azt firtatva, hogy miért akar valaki nyáron, a nagy tömegek utazása idején nyaralni menni, másfelől pedig az utat tervezők állítólagos hozzá nem értését savazva, akik nem valamelyik kishatár felé vették az irányt. Voltak aztán olyan hozzászólások is, amelyek azt sérelmezték, hogy „minek csinál gyereket az, aki utána másnak a pénzén nyaraltatja“ (ez ugyan nem szó szerinti átirat, de az eredeti közlésétől eltekintünk…), meg olyanok is, akik szerint ha ma kezdődik a nyaralás (a Balatonon), akkor nyugodtan elindulhattak volna kedden (?!?!?) is, mert akkor kevesebben voltak a határon…

Összegezve az olvasottakat, annyi leszűrhető, hogy a szerb-magyar határátkelőkön uralkodó, több, mint áldatlan állapotok mindenkinek kikezdik a tűrőképességét. Az emberek idegesek, mindenki mindenkit mindenért hibáztat – miközben gyerekek, idősek, repülőre igyekvők és egyszerű utasok aszalódnak a napon járművükben olykor fél napokon át, átkelésre várva.

A szerb és a magyar kormánynak erre a helyzetre egyszerűen muszáj lenne megoldást találni. Ami nem merülhet ki olyan kishatárátkelők majdani megnyitásában, amelyekhez gyakorlatilag út sem vezet.

Az pedig már csak hab a tortán, amiről egy olvasónk számolt be, aki ugyancsak gyerekeket vitt nyaralni Magyarországra. Ő „csak“ a határőr modortalanságát sérelmezi – pedig ez sem kevés: