Zoran Đorđević munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, minden olyan vállalat nevét nyilvánosságra hozzák, akik feketén alkalmazzák a munkásokat. A miniszter szerint ez egyfajta szégyenlista lesz, amelyet a minisztérium honlapján tesznek majd közzé.

Đorđević a munkaügyi felügyelőkkel tárgyalt, a beszélgetésen pedig hangsúlyozta, hogy a feketemunkával szemben zéró toleranciát kell alkalmazniuk, és könyörtelennek kell lenniük azokkal szemben, akik nem tartják be az előírásokat és a törvényt. A találkozónak apropót annak az építőmunkásnak a halála okozott, aki Belgrádban egy építkezésen hunyt el és kilenc éven keresztül feketén dolgozott.

Đorđević felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívüli ellenőrzések során Belgrádban öt nem bejelentett munkást találtak az építkezéseken, de további négy önkormányzat területén 55 feketemunkást jegyeztek a felügyelők.

– Azok büntetése, aki feketén alkalmazzák a munkásokat nem csak az egyén, a minisztérium, a kormány érdeke, hanem a munkások, Szerbia minden polgárának érdeke. A felügyelők teljes mértékben élvezik a minisztérium támogatását ebben az ügyben – mondta Đorđević, majd hozzátette, gondolkodnak a munkaügyi törvény módosításán is, amelynek következtében súlyosabb büntetést kapnának azok, akik megszegik a törvényt. Addig pedig a minisztérium honlapján közzéteszik azoknak a vállalkozóknak a nevét, akik nem jelentik be a munkásaikat, illetve minden vállalatét, ahol az ellenőrzés megtörtént.

– Nem engedhetem meg, hogy az emberek kilenc éven keresztül feketén dolgozzanak, a munkahelyük pedig ne legyen elég biztonságos. A kötvéleményt pedig értesíteni fogjuk mindenről – mondta a miniszter, majd hozzátette, elégedett a felügyelőség munkájával, akik az idén 36 százalékkal több ellenőrzést hajtottak végre, de 25 százalékkal kevesebb feketemunkást találtak.

A feketén legtöbben egyébként az építőiparban dolgoznak.

Az idén 29 munkás halt meg munkavégzés közben, harminc százalékukat pedig feketén alkalmazták. A felügyelőség csak júniusban 434 feketén alkalmazott munkást talált, júliusban pedig 368-at. A minisztérium egyébként a Mondj nemet a feketemunkára elnevezésű akciója keretében eddig 3.200 nem bejelentett munkást derített fel és 153 be nem jegyzett vállalatra bukkant.