Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) svájci központjában 2008. szeptember 10-én kezdte meg működését a Nagy Hadronütköztető.
A világ legnagyobb részecskegyorsítója nem egyetlen fizikai kutatási kérdés megválaszolására épült, hanem működése közelebb visz – és már vitt is – olyan elméletek igazolásához vagy elvetéséhez, mint a Higgs-bozon megtalálása, a szuperszimmetria elmélet, a húrelmélet, a sötét anyag természete és az antianyag-kutatás.
Nagyon leegyszerűsítve arra keresi a választ, miként jött létre és miből áll a világegyetem.
A Nagy Hadronütköztető egy 27 km hosszú alagútban működik, amely még a nagy elektron-pozitron ütköztetőgyűrű számára épült (ez volt a LEP). Az alagút Genf közelében található, átlagosan 100 méterrel a föld alatt. A svájci-francia határt több helyen átlépi. A Nagy Hadronütköztető mellett öt másik kísérlet is létesült, mindegyik részecskeütköztetéssel foglalkozik.
Az elmúlt tíz évben nagy fejlődésen ment keresztül a kísérlet, az ütközési energiát sikerült lényegesen növelni, az ütközési intenzitás (luminozitás) is többszörösére nőtt, legnagyobb és „leglátványosabb” eredménynek azonban egyértelműen a Higgs-bozon, „isteni részecske” felfedezése mondható, amelyet 2012 nyarán jelentettek be hivatalosan.
A CERN mint nemzetközi szervezet jelenleg 22 teljes jogú taggal működik, többen pedig társult tagsággal vagy együttműködési megállapodással vesznek részt a kutatásokban. Több mint 70 ország kutatói érkeznek különböző projektekre a CERN-be és több mint 600 intézet és egyetem használja a létesítményeit.
A CERN látogatható az „átlagember” számára is, mégpedig ingyenesen. Maga a Nagy Hadronütköztető azonban működés közben nem látható a túra során.
Nyitóképünkön a Nagy Hadronütköztető a CERN alagútjában (Fotó: Wikipedia)
