Dicsőséges Eszperantó Királyságunk fejlődése töretlen, minek köszönhetően ma már senkit sem hagyunk az út szélén. Gazdasági eredményeink egyértelműen igazolják, hogy az eszperantói reformok működnek! Rakétaként száguldunk az értelemig és még tovább! Ámde mit érne ez a száguldás, ha az igaz eszperantó szellem nem találna magának harmóniákból égetett amforát?

Himnusz nélkül az eszperantó nemzet félkarú óriás – ismerte fel idejében királyunk, s nyomban hintót küldetett az Eszperantó Képzőművészeti és Zenetanoda bölcs professzoráért, drMáriásért, gyűjtené az össze a korábbi esztendők zenetermésének legjobbjait, és egy exkluzív tárlat keretében bocsátaná rögvest közkézre, Királyságunk és mélyen tisztelt királyunk legnagyobb örömére. Lett is abból nemsokára Tudósok-lemez, nem is akármilyen – nekifutásból arany. Ezt szeretné néhány hevenyészett mondatban recenzálni az Eszperantó Királyság szerény krónikása. Azaz én.
De talán nem is innen, a lemez – e fényesen csillogó aranytányér – felől kellene közelítenem a NEM! című produktumhoz, amely jóval több a barázdákba zárt hangok sokaságánál. Kezdjük ehelyett a nem mindennapi külcsínnel, onnan haladjunk majd tovább a Tudomány mély, ásító tárnáiba.
Aki kézbe veszi a Trottel Records gondozásában megjelent míves kiadványt, elsőként öt, rendkívül szimpatikus fiatalember arcképével szembesül, aminek hatására könnyen felderenghet lelki szemei előtt egy jóval korábbi, 1979-es lemez, a Village People Go West című korongjának hátoldala (igaz, ők hatan voltak). Arra mérget vehetünk, hogy ezen a borítón mindennek van metaforikus jelentése. Középen ott ül a maestro, fején cilinderrel és tudományos napszemüveggel, akár egy megnyerő pingvin a sarkvidéki szépségversenyen, zakója mellzsebében magyar eszperantó termelői sárgarépákkal, amelyek a jutalmazás és önjutalmazás eszközei is lehetnének akár. Mellette jobbról a fúvósszekció másik tagja szakadt nadrágú tavasztündérként az Eszperantó Királyság felvirágzását hivatott szimbolizálni, mögötte a dobos pontos kezét a potméteren nyugtatja, hogy a megfelelő időben kikeverhesse a szívünknek legnagyobb örömet okozó frekvenciát, a bőgős közben két kézzel és teljes valójával demonstrálja az eszperantó földművelésben rejlő mérhetetlen potenciált, s itt van végül a gitáros, aki kerti fáklyával hozza el népe számára a megvilágosodást.
És amikor már azt gondolnánk, hogy a borító keltette izgalom tovább nem fokozható, előcsusszan a gazdagon illusztrált, impozáns szövegkönyv. A képeket természetesen láthattuk már korábban is tárlatokon, internetes hírportálokon – keletje van drMáriás politikai töltetű, a kisbetűs (értsd: kisstílű) valóságra ironikusan reflektáló festményeinek, a megkeseredett magyar eszperantó embernek (amilyen dicső Királyságunkban nincs, sosem volt és nem is lesz) szüksége van a humorra. Nem is tudom, melyiket emeljem ki a számos kiváló festmény-illusztráció közül. Megtalálható itt az egyik legnagyobb kedvencem, az Áder János gyorsan aláír minden törvényt, majd elrohan Zalaszandokánosra s felfújható bohóchalával megnyeri a horgászversenyt, amikor a vízből váratlanul egy cápának öltözött tanár rátámad (2016) című, de ugyanilyen komoly hatást gyakorolhat a nézőre a frissnek tekinthető Soros György a Világ Gonosz Uraként megakadályozza a magyar labdarúgás, egészségügy, kortárs művészet és jóformán minden feltámadását (2018) című kép is. Ha valamit, hát csak azt sajnálhatja az eszperantó műélvező, hogy az album/szövegkönyv több oldalát rosszul vágták körbe a nyomdában, és ennek a dalszövegek némelyike is áldozatul esett. Veszteségünkért kárpótol azonban, hogy a könyvben több dal szerepel, mint a vinyl-korongon. A cédével rendelkező eszperantó polgárok azonban ezeket a dalokat is élvezhetik majd.
Nincs más hátra, mint hogy beszéljünk a himnuszokról, amelyek mindegyike közel áll a krónikaíró szívéhez, tekintettel arra, hogy régóta követi a Tudósok munkásságát. Ez a lemez amolyan merítés az elmúlt évek aranyslágereiből. Egyúttal a zenekar koncertrepertoárjának gyakori, sokszor kipróbált és bevált elemei ezek, éppen ezért nem is vállalt az együttes különösebb rizikót ilyen formájú közreadásukkal. Mi, hallgatók pedig csak nyerhettünk vele, hiszen Tövisházi Ambrus arany kezének köszönhetően egyik-másik dal még szebben csendül fel, mint korábban.
A korongon a mindent elsöprő, legtöbb esetben groteszk színezetű szerelem dalai (Rohanok egy tolókocsiban érted, A szerelem) mellett szépszerével sorakoznak a komolyabb társadalomkritikát megfogalmazó szerzemények, mint amilyen a Buta szeretnék lenni, a Nincs meg a pénzem, illetve a Sztálin és Hitler. Ez utóbbi így, néhány év távlatából is ugyanolyan hatással tud lenni rám, mint első megjelenésekor. És ugyan miért is változott volna a hozzá fűződő viszonyom, hiszen az értelmezési horizont továbbra is ugyanaz – sőt, mintha a politikai héjanász (vagy sokkal inkább kabaré) azóta csak fokozódott volna (persze, nem itt, az Eszperantó Királyságban!), ezáltal fel is erősítve a dal mondanivalóját.

A lemezborító

Külön öröm számomra, hogy a tizenhét évvel ezelőtti Szupergyár című album két dala is helyet kapott az eszperantó himnuszok sorában, és itt megint ki kell hangsúlyoznom, hogy milyen szerencsések azok, akik majd a CD-t veszik meg, mert ők a Majom című szerzeményt is élvezhetik a sodró erejű, mégis kissé melankolikus Csontváz és a cizellált tébolynak öntőformát biztosító Összezárva című nóták mellett. Meg persze azokat sem hagyja cserben a zenekar, akik a fentieken túl – vagy azok ellenében – inkább a halállal kokettálnának. Nekik majd a kiscica ugrál az ágyon, és közben selymesen nyávogja: memento mori.
Látják, van itt minden, amitől ellágyulhat az igaz eszperantó szív! Ezek a himnuszok rólunk, az életünkről, a szabadságunkról és börtöneinkről, gazdagságunkról és nincstelenségünkről, erősségeinkről, de még inkább a gyengeségeinkről szólnak. Minden háztartásba kötelező! Aki nem szerzi be, azt elviszi a rendőr.

Vendégszerző: Barlog Károly
az Eszperantó Királyság uradalmi krónikása