1918. november 25-én a szerb Nagy Nemzetgyűlés meghozta döntését, hogy Bácska, Bánát és Baranya a Szerb Királyság része legyen. 2018. június 19-én a vajdasági képviselőház – a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőinek támogatásával – megszavazta, hogy november 25-e „tartományi jelentőségű dátum” legyen. 2018 novemberében a Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége úgy döntött, a kúlai helyhatósági választásokon a párt nem indít önálló listát, hanem fennállása óta először, a koalíciós partnerével, a Szerb Haladó Párttal indul a választáson, vagyis az SNS listáján kapnak majd helyet a magyar érdekek képviselői.
A száz évvel ezelőtti döntés egy olyan gyűlésen született, amelyen teljesen figyelmen kívül hagyták az elcsatolt területen élő nemzetiségek arányát. A gyűlésen 757, soha senki által meg nem választott, ki nem nevezett „képviselő” vett részt. Az elcsatolt területen élő huszonnyolc százaléknyi magyart egy, a huszonhárom és fél százalékot kitevő német nemzetiséget hat küldött képviselte.
Az idén júniusban, amikor hivatalosan is döntés született arról, hogy november 25. tartományi jelentőségű nap lesz, hat magyar képviselő döntött amellett, hogy támogatja a javaslatot. Amely, tegyük hozzá, azt is tartalmazta, hogy augusztus 20., a tartományban élő magyarok ünnepnapja.
A Szerb Haladó Párt ezzel a javaslattal mérte le koalíciós partnerének hűségét: ha nem szavazza meg, akkor minden bizonnyal véget ért volna a Vajdasági Magyar Szövetséggel eddig csakis sikertörténetként kezelt együttműködés, de az is lehet, hogy személycserék következtek volna egyes államtitkári, segédtitkári, polgármesteri, képviselő testületi pozíciókon.
Ezt viszont a Vajdasági Magyar Szövetség nem vállalhatta fel, mert akkor az évek óta hangoztatott mantra, amely szerint annál az asztalnál kell ülni, ahol a döntések születnek, köddé vált volna. Így maradt az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselője megnyomta az igen gombot, vagyis megszavazta, hogy november 25. tartományi jelentőségű dátum legyen. Amire a szerbség úgy tekint, hogy mostantól ez Vajdaság Napja. Ez ellen lehet tiltakozni, csűrni-csavarni a jogi kifejezéseket, de éppen Igor Mirović szólta el magát néhány nappal ezelőtt, amikor azt mondta:
„a regnáló vajdasági kormány döntött arról, hogy november 25-e lesz Vajdaság Napja, amivel első ízben intézményesítette ezt a dátumot.”
És így, a tartományban élő magyarokra rákényszerített ünnepnap után jutottunk el Kúlára, a december 16-ára kiírt, előrehozott helyhatósági választásokig, ahol a magyar érdekeket képviselő emberek a Szerb Haladó Párt listáján indulva próbálnak majd bekerülni a döntéshozó testületbe.
A júniusi és a novemberi döntés is történelmi.
Mindkettő előrevetíti, mi vár a még itt maradt magyarokra. A kulcsszavak: beolvadás, a többség akaratának pisszenés nélküli elfogadása, történelmi eseményeken és dátumokon keresztül történő megalázás . És az elcsatolás dátumán ingyen utazás és parkolás a tartományi fővárosban. Kívülről pedig ez úgy tűnik, hogy a vajdasági/délvidéki magyarság önként és dalolva választotta ezt az utat.
És mindez történik akkor, amikor a kivándorlás soha nem látott méreteket öltött. Persze, erre azt is lehet mondani, hogy az igen jelentős pénzbeli támogatásoknak köszönhetően biztosan maradnak a földművesek, a vállalkozók, és legkevesebb tíz éven át azok, akik falusi ház vásárlására kaptak pénzt. Egy életképes közösséghez ez sajnos nem elég: újszülöttek, gyerekek, tanítók, tanárok, kétkezi munkások, eladók, színészek, orvosok, nővérek, művelődésszervezők, közgazdászok, jogászok, mérnökök, különféle szakemberek és még sorolhatnánk, hogy ki mindenki kell(ene). Ha viszont ők külföldre mennek, akkor Vajdaság Napját már tényleg csak azok fogják itt ünnepelni, akiknek ez a szívük mélyén is ünnepnap.
Aki pedig magyarként a november 25-éhez kapcsolódó ünnepségre igyekszik, annak jussanak eszébe Arany János szavai A walesi bárdokból:
„…Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány…”
Nyitóképünkön: Atanas Bocarić festménye az 1918. november 25-i „nemzetgyűlésről”
