1968. november 29-én kezdte meg hivatalosan munkáját a Szabadkai Rádió, de próbaadásokat már korábban is sugárzott. Riportunkban a valamikor szebb napokat látott intézmény egykori munkatársai emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor a Szabadkai Rádió nemcsak országos, de még nemzetközi tekintélynek is örvendett.
A hatályos törvények értelmében a helyi önkormányzatok által alapított médiumokat 2015. október 31-ig kötelezően magánosítani kellett. A jogszabály végrehajtásával tíznél is több olyan rádióadó szűnt meg, amely magyar nyelven (is) készített műsorokat. Habár a Szabadkai Rádió privatizációja sok huzavona után 2016-ban végül sikerrel zárult, és így Vajdaság valamikor leghallgatottabb helyi rádiója nem szűnt meg, de immár több mint két éve nem gyárt közszolgálati tartalmakat, a 104,4 MHz-es hullámhosszon sugárzott műsor pedig csak egy nagyon szűk területen fogható. A vajdasági magyarság jelentős része (de a többi kisebbség is) 2015 és 2016 során helyi közszolgálat nélkül maradt, a nemzeti kisebbségek demokratikusan megválasztott vezetői pedig gyakorlatilag tétlenül nézték végig, esetenként pedig még asszisztáltak is ahhoz, hogy a szerb állam brutálisan megcsorbítsa a kisebbségek alkotmány által is szavatolt szerzett jogait.
„Kedvelt, éjszakába nyúló zenés műsoraink voltak”
Krizsanics Magdolna és Kákonyi Tibor ugyanazon a napon, 1971. május 17-én kezdett dolgozni a Szabadkai Rádióban. Akkoriban még a Városházán működött a rádió, melynek zenei archívumát mindössze öt nagy- és öt kislemez képezte, valamint olyan hangszalagok, melyeken a hallgatóktól átvételezett zene volt.
Krizsanics Magdonla: A stúdiók kezdetben a Városháza harmadik emeletén voltak
– Nagyon népszerű műsor volt a zenés üdvözletek továbbítása, a határon túl is sokan hallgatták. A magyarországi határ menti falvakban voltak személyek, akiket az ismerősök, rokonok megbíztak, és ők eljöttek Szabadkára befizetni a köszöntőket. Távolabbról nem, mert a megfizettetés körülményes volt. Akkoriban még felvételről ment a műsor. Péntekig fogadtuk a köszöntőket, a műsort szombaton vettük fel, de ha sok volt, akkor még pénteken elkezdtük a felvételezést. Azok nagyon kedvelt, éjszakába nyúló műsorok voltak – mesélte Krizsanics Magdolna zenei szerkesztő.
– Az Újvidéki Rádióban is voltak zenés üdvözletek, de az észak-vajdaságiaknak jobban megfelelt a Szabadkai Rádió, nagyon sok embert megmozgatott ez a műsor. Kezdetben kevés zenei anyagunk volt, de a hallgatóktól sok zeneszámot kaptunk, hogy átvételezzük. Az Osztrogonác családtól például rengeteg lemezt kaptunk, kedvességüket zenés üdvözletekkel háláltuk meg. Akkoriban még nem voltak számítógépek, a zenéket különféle hanghordozón – kislemezen, nagylemezen, kis szalagon, nagy szalagon – rögzítették, és ezeket mindig át kellett bányászni.
A Hármas stúdió nevű legendás műsor hogyan indult?
– Hegedűs Ottmár ötlete alapján: a 91,5 MHz hullámhosszunk szabad volt, és azon jó minőségben tudtunk sugározni, ezt ki kellett használni. A közszolgálati tartalmakat középhullámon és URH-n is sugároztuk, de nem volt egész napos műsor. Délelőttönként, illetve a középhullámú műsor végezetével zenét és reklámokat adtunk a Hármas stúdióból, műsorvezető nem szólalt meg. Egyetlen reklám volt, azt minden órában egyszer-kétszer leengedtük, azzal váltottunk zenei műfajt. Főleg szórakoztató zenét adtunk, világhírű slágereket. A Jugoton nagyban elkezdte gyártani a lemezeket, és külföldi zenéket is megjelentetett. Azokat mi a Hármas stúdióban hallgattuk le, közben készültünk a délutáni műsorra. Így a zenéket mi is meghallgattuk, és a hallgatók is, és ez egy világszínvonalú műsor lett! Később este és hétvégén is ment, akkor már külmunkatársakat is alkalmaztunk. A fejlődés nem állt meg, és jött hétfőnként a Toplista, szerdán a Popbazár, pénteken pedig az Antikvárium.
Jó napot! helyett Studio tri!
– 1968 novemberében, a Szabadkai Rádió megalakulásakor az 1089 kilohertzes középhullámú frekvencián egy 1 kilowattos adóval kezdte meg a műsor sugárzását, ami Palicson volt felszerelve. A műsorok a Városházán készültek, ahol kezdetben egy stúdió volt a harmadik emeleten. A stúdióberendezést az Újvidéki Rádió hozta. Szerény technikai felszereléssel indult a történet: volt két lemezjátszó és egy vagy két magnó – emlékezett vissza a kezdetekre Kákonyi Tibor műszaki munkatárs.
Kákonyi Tibor: A helyszíni közvetítéseknek köszönhetően beutaztam egész Jugoszláviát
– Lényegében mindenki tanulta a szakmát. A legtöbbet Nagy Jóska segített, aki a Szabadkai Rádió alapító-főszerkesztője volt, és előzőleg az Újvidéki Rádióban dolgozott. Ő a műszaki munkatársakat is, de legfőképpen az újságírókat tanította. Az Újvidéki Rádióban egyébként is nagyon képzett, kiváló, európai színvonalú szakemberek dolgoztak, akiktől sok segítséget kaptunk. Így mi is fölfejlődtünk, és a második leghallgatottabb rádió lettünk. Fontos megjegyezni, hogy nagyon szerettük csinálni azt, amivel foglalkoztunk, és mindent megtettünk a fejlődés érdekében. Az akkori politika pedig támogatta a fejlesztést! Szakembereink az országot járták, hogy megtalálják a legjobb műszaki megoldásokat, hogy a színvonal emelkedhessen, ehhez munkájukkal hozzájárultak az újságírók és természetesen a zene is. A legnagyobb bumm talán az volt, amikor beindult a Hármas stúdió, amikor az utcán mentünk, kiabálták, úgy köszöntöttük minket, hogy „Studio tri!”
Műszakilag mikor volt csúcsponton a rádió?
– Nagy lépés volt, amikorra kinőttük a Városházán lévő stúdiókat. Az illetékesek hónapokig keresték a megfelelő épületet, mire a Jovan Mikić utcába átköltözött az intézmény, ez a hetvenes években volt. Kaptunk új stúdiófelszerelést. Komoly beruházás volt, amikor beindult a 10 kilowattos középhullámú adó. A nyolcvanas évekre már egész Jugoszláviában nagyon erősek voltunk úgy műszakilag, mint szakmailag. Sztereó technikával dolgoztunk, Vörösfaluban pedig beindult az 1 kilowattos URH-leadó. Akkoriban teljesen másképp működött a rendszer, meg volt oldva a karbantartás, minden úgy működött, ahogy kellett. Az egész régióban vezető szerepet töltöttünk be!
A lebombázott palicsi adótorony
A palicsi adótorony lebombázása előrevetítette a Szabadkai Rádió halálát?
– Szörnyű volt látni. Most is csak azt a kérdést tudom feltenni, hogy miért? Az alapok a mai napig ott vannak, a drótokat és a vasakat kivéve semmit sem takarítottak el. A telek most is ugyanúgy áll, mint 1999-ben, amikor lebombázták. Ez nyilván politika, de a mai napig senki sem tudja megmondani, hogy kié az a terület. Ha ott parkolót alakítanának ki, amit csak május elsején fizettetnének meg, akkor is egész évre elegendő pénzt hozna. A munkaközösségnek egy akkora trauma volt, amit nem is tudott feldolgozni.
Mit az, amit a munkája során nagyon szeretett?
– A sportot. A nagy adókat leszámítva csak a Szabadkai Rádiónak voltak helyszíni közvetítései, ebben is egyedülállóak voltunk. Ebből a szempontból szerencsésnek érezhettem magam, hiszen a Spartacus labdarúgó-mérkőzéseit közvetíthettem. Voltak szponzoraink, és amikor a csapat a hetvenes években az első ligában szerepelt, akkor minden meccsére mentünk, műszaki felelősként beutaztam egész Jugoszláviát. Az is nagy örömmel és büszkeséggel tölt el – és azt hiszem, ezt Magdi nevében is mondhatom –, hogy jelenleg a környékben működő tévék és rádiók szerkesztőinek, bemondóinak és technikusainak a zöme a mi kezünk alatt tanulta ki a szakmát.
A Szabadkai Rádió palicsi középhullámú adótornyát 1999-ben egy NATO-bomba ledöntötte. A telek azóta is gazdátlan. Fotó: Facebook/Szabadkai Rádió Emlékoldal
Bemondta a Szabadkai Rádió
Németh János éveken keresztül a Szabadkai Rádió szerkesztő-kommentátora és műsorvezetője volt. Ő a következő gondolatokkal emlékezett vissza a nagy múltú intézményre:
– Érdemes talán felvillantani a zombori, a szabadkai, a topolyai, a verseci, a nagybecskereki rádiók születése körüli helyzetet. A nemzetközi politikában fél évszázada igencsak zajlottak az események: Nyugat-Európában a diáktüntetések, Csehszlovákia lerohanása a Varsói Szerződés csapatai által, de Belgrádban is mozgolódtak az egyetemisták. Ekkor, 1968 kora őszén hoztak olyan döntést az akkori ország illetékesei, hogy létre kell hozni ezeket a helyi és regionális rádióadókat. Állítólag tartalékban őrzött katonai hullámsávokat bocsátottak az újonnan alakított rádiók rendelkezésére. Az már csak következtetés, hogy főleg a határok közelében, a keleti blokk országaiban is fogható adók kezdtek működni (Zombor, Szabadka, Topolya, Versec, Nagybecskerek), és elsősorban Vajdaság területén. Talán a néhai Jugoszlávia el nem kötelezett külpolitikájának propagálása lehetett az elsődleges cél, hiszen például a Szabadkai Rádió középhullámú műsorait a romániai Temesvárig és a magyarországi Kecskemétig hallgathatták az ottani polgárok. Vonzó lehetett számukra a nyugati rockzene is, amely azokban az országokban nehezen volt elérhető.
Németh János: Évek óta nem hagy nyugton a kérdés, hogy miért kellett mindennek megtörténnie?
A középhullámú adók szerepét később az ultrarövidhullámon sugárzott műsorok vették át. Jugoszlávia széthullásával aztán megkezdődtek a Szabadkai Rádióban a horvát nyelvű adások, majd a heti félórás német nyelvű program is. Röviddel a privatizálás előtt bunyevác nyelvjárásban is készültek már műsorok, és tervezték a roma nyelvű adások indítását. Időközben külön hullámsávot, illetve frekvenciát kaptak a magyar nyelvű szerkesztőség adásai, és Magyarkanizsa mellett Zenta község is hozzájárult ahhoz, hogy regionális sajtószervvé váljon a szabadkaiak rádiója, amelynek a helyi, közérdekű információk továbbítása volt és maradt a legfontosabb feladata. Ennek maradéktalanul eleget is tett, a hallgatók rendre hivatkoztak rá, szállóigévé vált, hogy „bemondta a Szabadkai Rádió”…
Az áramszünetek bejelentése, a halálozási hírek, a piaci információk mind-mind hozzájárultak a rádió népszerűségének gyors növekedéséhez. A semleges felmérések ezt kézzelfoghatóan bizonyították.
Évek óta nem hagy nyugton a kérdés, hogy miért kellett mindennek megtörténnie? Miért nem volt jó az a szocialista önigazgatásból örökölt modell, amely szerint a helyi adófizetők pénzéből összeálló közégi/városi költségvetésből pénzelt sajtószerv fennmaradjon? Adóinkat és a járulékokat ugyanis nemzetiségi és vallási hovatartozásunktól függetlenül fizetjük, közös tehát a kassza, ebből a közös pénzből aztán a több nyelven sugárzó helyi rádió- és tévéadókat (újságokat) is pénzelhetnénk. A mindenkori községi vagy városi hatalom, a helyi kiskirályok egy része így is beleszólna vagy megpróbálna beleavatkozni a szerkesztéspolitikába, de – legalább részben – megmaradt volna a tárgyilagos tájékoztatás lehetősége – fogalmazott Németh János.
A riport a Családi Kör 2018. november 22-i számában jelent meg.
A nyitóképen a Jovan Mikić utca 12-es szám alatti épület madártávlatból. Négy évtizeden keresztül ebben az objektumban készültek a Szabadkai Rádió műsorai.
