A tartományi kormány, a tartományi ifjúsági- és sporttitkárság, valamint a Vajdasági Kézilabda-szövetség december 9-én kézilabdatornát szervezett, az apropó pedig ez volt: a sportban is meg kell emlékezni arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1918. november 25-én a Nagy Nemzetgyűlésen Bácskát, Bánátot és Baranyát a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. Igaz, a kézilabda-szövetség hivatalos honlapján már Vajdaságot csatolták. Már a beharangozóban alkalmi mezeket használtak hirdetésnek, hasonlókat adtak Bácska, Bánát, Szerémség, valamint Boszniai Szerb Köztársaság ifjúsági fiú és leány válogatottjainak is. Sajnos képet csak a Boszniai Szerb Köztársaság mezéről találtam, de nézzük meg legalább azt.

Eszembe jutott Pásztor István 2018 júniusában hogyan magyarázta meg, ő és a tartományi képviselők miért szavazták meg, hogy az elcsatolásról szóló döntés napját miért kell vajdasági jelentőségű nappá kinevezni (magyarán, miért szavazták meg ők is) Érdemes szóról-szóra újból megjelentetni:

„Vajdaság számára fontos napoknak a meghatározásáról szól, ezzel kapcsolatban fejtettem ki az álláspontunkat, beszélve a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának nevében. Arról beszéltem, és azt szeretném aláhúzni, hogy Vajdaság egy többnemzetiségű régió, ahol évszázadokra visszamenőleg együtt élnek szerbek, magyarok, horvátok, bunyevácok, szlovákok, románok, ez a sokszínűség nemcsak azt jelenti, hogy úgy fogadjuk el egymást, mint különböző entitások, akiknek más a nyelve, más a vallása, más a kultúrája, mások a szokásai, hanem azt is elfogadjuk tényként, a másság jeleként, hogy a közös történelmünk vonatkozásában, más egy-egy történelmi dátumnak a megítélése. (…) Azt is elfogadjuk, hogy mások ezt a dátumot másként élik meg. Ennek a körülménynek az elfogadása, ez nem önmagunk megalázását jelenti, hanem azt gondolom, ennek a másságnak az elfogadását jelenti.”

Ha a kiemelt részt elfogadjuk, akkor mindezt feltételezni illene a másik oldalnak is (esetünkben a magyarokról). Azaz a, hogy a sportban is megemlékezzenek arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1918. november 25-én a Nagy Nemzetgyűlésen Bácskát, Bánátot és Baranyát a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. Ma már (de 1918-ban még nem) többségben élő szlávoknak is illene elfogadni azt, hogy mindez számunkra nem ünnep, hanem gyásznap. Ha pedig a szlávok számára még ünnepi sport-tornát is szerveznek, miért ne lehetett volna a nem ünneplők részére is lehetőséget adni a véleményük megjelenítésére, mégpedig az adott korosztályban egy délvidéki/vajdasági magyar fiú és leány válogatott szerepeltetésével az emlegetett tornán. Méltóságteljesen a részükre a másik álláspontot tükröző mezeket is lehetett volna nyomtatni. Például ilyet:

Pásztor István (ha már ő a tartományi házelnök), ezt igencsak könnyen elérhette volna, ezzel pedig a júniusi beszéde hitelessé válhatott volna. Alig várom, hogy valaki visszavágjon és azt állítsa, a KOLONIJA szó sérti a más területekről idevándorolt (boszniai, likai) szerbeket és montenegróiakat. Ők azt felejtik csak el, hogy mind a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, mind pedig a későbbi titói Jugoszláviának is szerepelt a kormányprogramjában a szerbek (és szlávok) betelepítése – szerbül kolonizacija – Koszovóba és a Vajdaságba, akkoriban pedig erre nagyon büszkék (szerbül: PONOS) voltak. Így jött például létre szinte minden városban telep – szerbül kolonija –, azaz a telep szerb nevének használata nem lehet senki számára sértő. Szinte hallom erre is a reakciót: ezek a szavak szerbül mást is jelentenek! Csakhogy, az akkor itt élő magyarokat és utódaikat, de még a magyar nyelvet sem lehet kárhoztatni azért, mert a szerb nyelv szókincse „szegényes”, ami miatt egy szó több fogalmat is jelöl (ha véletlenül valaki nem érti, annak segítségül, itt a másik értelem is: gyarmat, gyarmatosítás)!