KÉRDÉS:
Kedves doktornők!
Hatvanöt éves férfi vagyok. Nemrég hunyt el a feleségem, s életemben először leszek az ünnepek alatt egyedül. A gyerekeim Magyarországon élnek, nem biztos, hogy haza tudnak jönni az ünnepekre. Észrevettem magamon, hogy emiatt egyre feszültebb, egyre idegesebb vagyok, ami úgy nyilvánul meg, hogy türelmetlen vagyok, az üzletben ideges leszek, ha várni kell, a postán szóvá teszem, hogy miért nem dolgoznak gyorsabban. Emellett elkezdtem többet cigarettázni, egy fél dobozzal elszívok egy nap alatt. Abban kérném a segítségüket, hogyan tudnék valamelyest megnyugodni, s nem félelemmel, reszketéssel tekinteni a közelgő ünnepekre?
Azt se tudom, hogy mit csinálok majd szenteste, ha nem lesznek itt a gyerekeim és az unokák. Már most előjönnek az emlékek, naponta néhányszor elsírom magam, s azt sem tudom, mikor fogadom majd el, hogy ő már nincs itt, tovább kell lépnem.
Válaszukat előre is köszönöm.
VÁLASZ:
Kedves kérdező!
Mivel ennyire nagy hangsúlyt kapnak az életünkben az ünnepek, bármilyenről is legyen szó, nagyon nehéz ezt egyedül, magányosan tölteni, hiszen mindenki az összetartozást, a szeretetet, a családi békét is ünnepli. Hát, még ha nem olyan régen veszítette el azt, aki az életében társa volt, akivel eddig megoszthatta az ünnepeket és a hétköznapokat is…
Megértem, hogy feszültséggel, félelemmel, türelmetlenséggel készül a karácsonyra. Fontos lenne, ha ezt az ünnepnapot is és a fájdalmait is a gyerekeivel meg tudná osztani, hiszen nem költöztek olyan nagyon messzire…
Ha jól értem a veszteség, a gyász elején tart, hiszen nemrég veszítette el a feleségét. Az első sokk, a bénultság után jön a türelmetlenség, akár düh, harag időszaka, ami a tehetetlenség miatt bárki ellen fordulhat. Azután jöhet egy hangulati nyomottság, bűntudati időszak, és csak hónapok múlva az elfogadás, megbékélés, megnyugvás. A veszteségfeldolgozás folyamata természeténél fogva hosszú időszak, és azért is minimum egy év, mert az idő alatt minden ünnepnapot, jeles napot, születésnapot, névnapot is a szeretett személy nélkül kell eltölteni s az együtt átélt élmények emléke újra fájdalmat szakít fel.
Az is természetes, ha előjönnek az emlékek és sírni kell. Ilyenkor még nem érdemes erőltetni az újrakezdést, de a fájdalmas érzéseket meg kell osztani valakivel, családtaggal, vagy akár hozzáértő szakemberrel is. Ha az ünnepekre mégsem tudna együtt lenni a gyerekeivel, unokáival, ossza meg azt valakivel, aki még Önnél is nehezebb helyzetben van, hívjon meg valakit, aki szegény és magányos…
Békés, áldott ünnepeket kívánva, üdvözlettel,
dr. Bezzegh Éva
