Ana Brnabić szerb kormányfő kijelentette, nem kell pártkönyv ahhoz, hogy valaki munkát kapjon Szerbiában.

Arra a kérdésre, miszerint hogyan magyarázza meg a fiataloknak, akik vissza szeretnének térni Szerbiába, hogy nem feltétel a pártkönyvecske ahhoz, hogy munkát kapjanak, Brnabić a 200 fiatal tehetséggel való találkozón kiemelte, hogy ha a gazdaságban szeretnének dolgozni, Szerbiában olyan nagy vállalatok dolgoznak, akik minőségi és nagy tudással rendelkező munkaerőt keresnek. Amikor az államigazgatásról beszélünk, tette hozzá, most van folyamatban az e-igazgatás bevezetése, amelynek köszönhetően minden transzparens lesz.

A saját példámon keresztül, és a kormányfői kabinet példája alapján mutathatom meg, mennyire nem fontos, hogy valaki rendelkezzen pártkönyvecskével. A kabinetemben az átlagéletkor 35 év, soha nem az alapján választottam meg a munkatársaimat, hogy azok tagjai-e a Szerb Haladó Pártnak, és a hatalmi koalíció sem várja el ezt tőlem – mondta Brnabić, majd hozzátette, egy dolog a fontos, mégpedig, hogy jól és tisztességesen dolgozzon valaki.