A marcipánt január 12-én ünnepeljük. Az édesség a régi időkben csak a gazdagok számára volt elérhető, ma azt gondolnánk, a mandula drágasága miatt, de nem így volt; sokáig a cukor volt a legdrágább hozzávaló.
A marcipánt már az ókorban is ismerték, legfőbb hozzávalói tekintetében valószínűleg „eredetiség győztes” lenne, ugyanis alig változtak az alapanyagok a történelem során.
A mandula, méz és rózsaolaj keveréke olyan különleges finomságot adott a világnak, amit sok ország szeret magáénak követelni, pontos eredetét azonban nem lehet kinyomozni. A perzsák és a kínaiak is meg voltak győződve saját elsőségükről, amikor pedig nyugatra vándorolt a marcipán az olaszok, spanyolok, németek, sőt az észtek is „feltalálták” a mandulás csemegét. A méz helyébe úgy került cukor, hogy Délkelet-Ázsiában már az ókorban ismert növény volt a cukornád. A belőle készített, nádméznek nevezett cukor pedig idővel olcsóbbá vált, mint a méz, így az ottani népek elkezdték inkább azt használni.
Európában megtermett ugyan a cukornád, de sokáig nem tudták feldolgozni, a cukorrépa pedig a láthatáron sem volt a 18. századig. A marcipán készítéséhez így a cukor számított igazi luxuscikknek. A középkorban csak patikusoknál lehetett beszerezni marcipánt és orvosságként ajánlották több nyavalyára.
Amikor Mátyás király és Aragóniai Beatrix összeházasodott, a lakodalom során több, cukorral készült fogást szolgáltak fel és ez abban az időben akkora újdonságnak számított, amit csak a király engedhetett meg magának. A pompás eseményen a királyi pár egy sakktáblával is ünnepelt, amely fekete-fehér marcipánból készült, marcipán figurákkal.
A sakktábla magyarázata az volt, hogy Beatrix tudott és szeretett is sakkozni. Ez ugyancsak akkora különlegességnek számított, hogy egyenesen Beatrix volt az első magyar sakkjátékos, akit név szerint ismer a sporttörténet.
A legenda szerint az új év első napjaiban marcipános édességet ajándékoztak régen a barátoknak, ismerősöknek. Talán innen ered az, hogy a marcipán napja az év elejére került.
