Franciaország és Németország január 22-án Aachenban aláírt barátsági egyezménye Emmanuel Macron francia államfő kazdeményezése volt. Ő  ugyanis már 2017 szeptemberében azt javasolta Németországnak, hogy kössenek új barátsági egyezményt, ami tovább vinné a két ország együttműködését annál, amit Charles de Gaulle és Konrad Adenauer 1963. január 22-én az Elysée palotában írt alá. Míg ugyanis de Gaulle-nak az volt a célja, hogy az egyezménnyel erősítse pozícióját az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság felé, addig Adenauer éppen azzal az egyezménnyel akarta Németország nyugathoz való tartozását bizonyítani. Így az 1963-as barátsági egyezmény végül is a két ország megbékélését mutatta ki csupán, az új egyezmény pedig ennél tovább megy és a jövő együttműködési alapjait veti papírra.

A tizenhat oldalas megállapodás főbb pontjai:

  • a szorosabb együttműködés a kül- és biztonságpolitikában,
  • a fegyverexport összehangolása,
  • közös kulturális, technológiai fejlesztések,
  • egységes fellépés a klima- és környezetvédelemben, valamint
  • a civil társadalmak együttműködésének javítása

A védelmi hatáskör jelentősége

A szorosabb együttműködés összehangolása a kül- és biztonságpolitikában nem volt könnyű dolog. Ez abból adódott, hogy a német „parlamenti hadsereg” koncepciója (a német hadsereget kizárólag a parlament jóváhagyásával lehet bevetni), ellentétben áll a franciaországi „prezidenciális hadsereggel”, aminek bevetését az államfő egymaga is elrendelheti. Ezért a két fél csupán abban állapodott meg, hogy „a külföldi katonai bevetésekről a két állam közös kultúrájuk alapján fog dönteni”.

De a fegyverexport összhangolása sem volt lehetséges, hisz abban a két ország érdekei ellentétesek. Az aacheni egyezmény ezért 2. cikkelyében kimondja, hogy „közös projektumok megvalósítására mindkét állam közös alapot fog kialakítani”, ami persze nem több egy szándéknyilatkozatnál.

A biztonságpolitikai együttműködés nehézségei

Az egyezmény egy másik nehéz pontja a biztonságpolitikai együttműködés volt. Ott, ahol tulajdonképpen szoros együttműködésre lenne szükség, különösen a terrorizmus elleni harcban, a két fél csupán abban állapodott meg – egy félmondat erejéig –, hogy Franciaország és Németország „közös katonai alakulatot fog létrehozni egy harmadik állam stabilitásának biztosítása érdekében”.

Mind a fegyverexport terén, mind pedig a biztonságpolitikai együttműködésben ez a látható visszafogottság főleg a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD ellenállására vezethető vissza annak ellenére, hogy a német hadügyminiszter, Ursula von der Leyen a franciák sokkal távolabbra mutató javaslatai mellett foglalt állást.

Szorosabb Európa-politika

Az egyezmény szerint ezen a téren szorosabb lett a két ország együttműködése, mint a kül- és biztonságpolitikában. Az egyezmény ugyanis azt írja elő, hogy a már hagyományos német–francia közös kormányüléseket a jövőben „évente legalább egyszer” meg kell rendezni, azon felül pedig negyedévente mindkét kormány legalább egy-egy tagjának részt kell vennie a másik kormány ülésén.

Külpolitikai együttműködés

Az európai együttműködésen túl a két ország az ENSZ-ben is szorosabban kíván együttműködni. Igaz, Franciaország nem volt hajlandó „megosztani” Németországgal az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagságát, ahogy azt eredtileg elképzelték. Ez a francia álláspont érthető is, hisz Marine Le Pen és Mélenchon tiltkozása nyomán Macron aligha engedhette volna meg magának, hogy egy-egy évre átengedje Németországnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában bizytosított állandó tagságot. De ezt a helyzetet Oroszország és Kína sem fogadná el.

Más téren azonban működik a külpolitikai együttműködés. Igy például az egyezmény 4. fejezete kimondja a két ország regionális együttműködésének fejlesztését, aminek példája a kétnyelvűség bevezetése a Saar-vidéken. Az egyezmény olyan új fogalmat is tartalmaz mint a „jumelage”, ami testvérvárosi kapcsolatot jelent. Eddig 2200 német–francia testvérvárosi kapcsolat jött létre, ami arról tanúskodik, hogy ezek a kapcsolatok messze megelőzik a francia városok kapcsolatait lengyel, angol vagy olasz társaikkal. Érdemes megjegyezni azt is, hogy amikor de Gaulle és Adenauer aláírta az Élysée-egyezményt, a két ország városai között csupán száz körül volt a testvérvárosi kapcsolatok száma.

Üzenet Európának?

Amíg Angela Merkel egy fontos szimbólumot – az Európai Unió erősítését – látja ebben az egyezményben, mások ennek csupán szimbolikus jelentést tulajdonítanak. Sőt a Neue Züricher Zeitung szerint sem az EU-nak, sem pedig a NATO-nak nincs szüksége erre az egyezményre. Ezt viszont az amerikai Bloomberg  árnyaltabban látja: egyrészt rámutat arra, hogy az egyezményben több ponton nincs ugyan teljes egyetértés, de ennek ellenére összetartást jelez Európának akkor, amikor az EU-ban a Brexit és az Európai Parlament választásai előtt a többi tagállam között egyre inkább morzsolódik az egység.