Lorenzo D’ Addario ezredes, a koszovói békefenntartó hadtest, a KFOR parancsnoka aggodalmát fejezte ki a mindkét fél részéről tapasztalható kardcsörtető retorika miatt, ugyanakkor hozzátette, hogy semmi sem utal arra, hogy Koszovóban bármilyen incidens robbanna ki, tudatja az N1 Televízió.

„Ez a retorika olyan kiélezett légkört teremthet, amelyben a legkisebb incidens is elfajulhat. Arra szólítom fel mindkét felet, hogy mellőzzék az ilyen jellegű beszédmódot” – mondta D’ Addario a Politika napilapnak adott interjúban.

Az ezredes kijelentette, hogy a KFOR feladata, hogy mindenki számára szavatolja a biztonságos környezetet.

Arra a kérdésre, hogy megalapozott-e a szerbek félelme, hogy a 2004. március 17-i eseményekhez hasonló újból megtörténjen, a békefenntartó hadtest parancsnoka azt mondta, hogy nem gondolja, hogy a félelem indokolt lenne.

„2004 óta nagyon sok minden megváltozott. A legjelentősebb az, hogy kerülik a provokációt, legyen szó akár az utcáról, akár a politikusokról” – fogalmazott D’ Addario.

„Koszovó teljes egésze fontos számunkra. Tehát észak és dél is” – tette hozzá a parancsnok.

„Önök is ugyanolyan európaiak, mint mi. Amint megoldás születik, az mindenki számára jót fog hozni, Koszovónak is és Európának is” – szögezte le Lorenzo D’ Addario.

Nyitókép: N1 Televízió