A csökkenő diáklétszám ellenére is meg kell őriznünk a magyar iskolákat, nyilatkozta a Vajdaság Má-nak adott interjújában Hajnal Jenő, az MNT elnöke. Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola esete mutatott rá, hogy komolyan kell venni ezt a problémát, s hogy elejébe kell menni a dolgoknak, hogy ne csak az utólagos tűzoltás lehetősége maradjon számunkra. Vonatkozik ez felsőoktatási intézményeinkre is, amelyek ugyancsak az ésszerűsítések miatt elveszíthetik jogi önállóságukat.
– Mi az MNT álláspontja az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolával kapcsolatban?
– Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskolának meg kell maradnia. Bármilyen elaborátumok, dokumentumok íródnak ezzel kapcsolatban, mi szembe fogunk menni vele. Az egyedül elfogadható a számunkra az, hogy az óbecsei iskolahálózat abban a formájában maradjon meg, ahogyan eddig működött.
– Milyen egyeztetések vannak a háttérben ezzel kapcsolatban?
– A törvények egyáltalán nem kérdőjelezik meg azt, hogy 16 tagozattal meg kihelyezett osztályokkal ne tudjon működni az iskola. A lélekszámmal van probléma. Még annak esélye sem merült fel, hogy egy másik iskolával társítanák, hanem eleve az iskola bezárását kezdeményezték, ami elfogadhatatlan a számunkra. Az a helyzet állt elő, hogy erről nem is vagyunk hajlandóak tárgyalni, hisz ebből a pozícióból mi csak az eddigi iskolahálózatot tudjuk elfogadni. A jövőre nézve pedig, ha bármilyen hálózaton belüli változás történik, akkor a falusi iskolák, és a Petőfi Sándor Általános Iskola képezi a prioritást, hiszen egy olyan kulturális, szellemi, egyházi központ kellős közepén helyezkedik el, amely a magyarság számára meghatározó és a jövőre nézve megkerülhetetlen.
– Egyébként a Vajdaságban hány ilyen iskola van, ahol nincs meg a 480 tanuló. Gondolom, hogy rengeteg, különösen a kis falvakban. Várható-e, hogy másutt is hasonló problémák jelentkeznek?
– A falvakban ez nem lehet gond, hisz kisebbségi szempontból a törvény véd bennünket és pozitív diszkriminációval tudjuk ezeket megóvni. A Petőfi esetében egy városi iskoláról van szó és az iskolák közti kilométereket mérve próbálták bezárni ezt a tanintézményt. Nem is értjük az óbecsei kezdeményezőket, hogy hogyan jutottak erre az ötletre. Úgy gondolom, hogy a közösség kiállása, a Magyar Nemzeti Tanács és a VMSZ egyértelmű állásfoglalása lefékezte ezt a történetet, sőt nagyon tanulságos volt, hiszen más településeken is elkezdtek azon gondolkodni, hogy a közösségnek mi az érdeke, az hogy megőrizze meglévő hálózatát és azt fejlessze, s csak a legritkább esetekben kerüljön összevonásokra sor. A nagykikindai egy nagyon szép példa, ahol a szajáni általános iskolát próbálták társítani egy másikkal. Megmaradt volna az iskola, de nem önállóan, hanem a Fejős Klára iskola kihelyezett tagozataként. A reagálásunk kapcsán újragondolta a városi vezetés a döntését és mind a Fejős Klára, mind a színmagyar szajáni általános iskola megmaradt.
– Felmerül az, hogy ha megszűnik egy többségében magyar iskola önállósága, akkor hogyan tudja anyagilag támogatni azt a kis iskolát a Magyar Nemzeti Tanács és a magyar állam?
– Nem is a támogatáson múlik, hisz mi minden szerb gyerekért is ki kell, hogy álljunk a kisközösségekben, nekünk ez nagyon fontos, de az MNT-nek nyilvánvalóan az a prioritása, hogy a saját közösségével törődjön. Én a jövőre nézve az esélyt abban látom, hogy mind a horizontális, mind a vertikális integrációkra oda kell figyelni. A vertikális alatt azt értem, hogy óvodákat, kisiskolákat, felsős tagozatokat, középiskolákat alakítsunk ki egy-egy szórvány közösségben, hiszen ott jelennek meg ezek a problémák és akkor már az oktatás minden szintje, a felsőoktatást kivéve megjelenik és egy olyan szellemi lehetőséggel tudunk rendelkezni, amely abban a közösségben kisugároz. Nemcsak közösségi, hanem szélesebb viszonylatban is. A másik mozgástér pedig, a törvények ezt is lehetővé teszik, hogy a szomszédos kistelepülések iskoláinál, ha az iskola nem tud már önállóan megmaradni, csak kihelyezett tagozatként, akkor ne a nagyváros felé integráljuk őket, ahol a szerb tengerben elvesznének, hanem inkább a szomszédos községek magyar iskolai központjaiba. Példát nem akarok mondani, mert nem ez az elsődleges szándék, hanem az, hogy megőrizzük a hálózatokat, de ezekre is megvannak a törvényes lehetőségek, s megvannak a kimutatások, keretek. Bármikor, bármelyik pillanatban olyan lépéseket tudunk tenni, amely az ésszerűsítés jegyében prioritásként tudja szem előtt tartani a magyar oktatás megőrzését mindenekelőtt a kisközösségekben.
– A felsőoktatásban is vannak olyan kezdeményezések, hogy ésszerűsítsenek. Kiszivárgott, hogy a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolát összevonnák két másik intézménnyel. A magyarság számára nagyon fontos ez az intézmény és az is, hogy az önállóságát megtartsa. Ebben az esetben mit tudnak lépni?
– Egész Szerbiára vonatkozik ez a kezdeményezés, hogy három-három szakfőiskolát összevonnának és akadémiákat alakítanának ki. Számos indokoltsága van ennek. Egy esetben nincs, ez pedig a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, ahol a hallgatók többsége magyar. Ez egy magyar ügy, magyar érdek is, nyilvánvaló, hogy abban a pillanatban, amikor felmerült az ötlet, ki is álltunk mellette. De nemcsak erről az intézményről van szó! Meg kell néznünk, hogy van-e még olyan szakfőiskola, amely részben érint bennünket, de úgy gondolom, hogy a Magyar Tanszék, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, s a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola prioritást élvez. Ezt mi a tavaly év végén elfogadott munkatervünkbe is belefoglaltuk, sőt mindhárom intézmény esetében már elértünk az év elején Magyarországon a VMSZ és az MNT kezdeményezésére, hogy ezek nemzeti jelentőségű intézményekké váltak, amelyek nemcsak támogatást kapnak ennek kapcsán, hanem ez a státus azt is jelenti, hogy ne bántsd a magyart!
– Korábban volt egy ötlet a szabadkai egyetem megalapítására. Ennek létrehozása jelenthetne-e esetleg megoldást ebben az esetben?
– Azt tudom mondani, hogy ebben a pillanatban az, ami járható út, hogy három képzőközpontunk van. Ezekbe csak olyan képzéseket vontunk be, amelyek nem veszélyeztetik a magyar nyelvű alapképzést a felsőoktatás szintjén. A közgazdasági karral és más karokkal is folynak olyan egyeztetések, amelyek révén mind az alapképzést, a mesterképzést, a doktori képzést, azaz a szakképzés teljes hálózatát ki tudjuk alakítani. Azután, amikor ez a teljes rendszer kiépült, amikor már lesz erre erő a magyar közösségben, és ha ez a közösség úgy érzi, hogy előre tud lépni, akkor ezeket a fejlesztéseket a közösségünk meg tudja tenni. Mi a következő négy évben nemzeti tanácsként ezt a feltételrendszert próbáljuk megteremteni, amelyek egy az EU-ba, Magyarországhoz kötődő délvidéki magyarságot, Szerbiát úgy próbál helyzetbe hozni, hogy minden feltétele meglegyen ahhoz, hogy képzett, komoly, idegen nyelveken beszélő szakemberek kerülhessenek ki akár a középiskolákból, akár az egyetemekről.
Németh Ernő, Vajdaság Ma
