Bekerülhet-e a világ élvonalába az, aki gyerekkorában egy fűtés nélküli, fogvacogtató bútorgyárban edzett? A zentai Györe László vasárnap este, azzal, hogy megnyerte az 1,93 millió dollár összdíjazású riói tenisztornát, bizonyította, hogy minden lehetséges.
Az 1995-ben született Györe (a nemzetközi oldalakon, ahogy a szerbiai anyakönyvben is, Laslo Djereként szerepel) 2012 végén robbant be a szerbiai köztudatba, amikor megnyerte az ifjúsági teniszezők nem hivatalos világbajnokságát, az Orange Bowlt. Arra, hogy Szerbián kívül is felfigyeljenek rá, 2017 áprilisáig kellett várni, amikor a budapesti ATP-tornán előbb honfitársát, Viktor Troickit, majd a spanyol Fernando Verdascót búcsúztatta, s elődöntőt játszott. Rióban a tavalyi Roland Garros döntőse, az osztrák Dominic Thiem ellen nyert az első fordulóban, s utána – játszmaveszteség nélkül – lett tornagyőztes. A fináléban a kanadai Felix Auger-Aliassimét verte 6:3, 7:5-re.
A sors úgy döntött, Györének az életben semmi nem fog az ölébe hullani: első Challenger-tornagyőzelme előtt öt finálét veszített el. A spártai edzésfeltételek ellenére két évvel ezelőtt beverekedte magát a világ száz legjobb teniszezője közé. Mikor arról kérdeztem, hogy ezt a haditettet, ismerve a feltételeket, azt, hogy tizenhét évesen az édesanyja rákbetegségben elhunyt, hogyan sikerült megvalósítani, akkor csak annyit mondott:
„Hát, apámnak meg nekem ehhez egy kicsit őrültnek kellett lennünk.”
(forrás: rioopen.com)
A riói döntő alatt a felvételeken lehetett látni, Györe nem teljesen egészséges, a lábát fájlalta. Aki ismeri őt, az tudta, ha kell, fogcsikorgatva is végigjátssza a meccset, ő a finálét nem fogja feladni. Nem azért edzett rengeteget, nem azért tett félre minden mást az életben, hogy élete első ATP-döntőjében egy sérülés elbánjon vele. Amikor a harmadik meccslabdánál a labda a háló tetejéről visszahullt Györe térfelére, s a kanadai Auger-Aliassime egy rövid időre megmenekült a vereségtől, a zentai teniszező elkezdett mosolyogni.
Ebben a pillanatban eldőlt a döntő kimenetele: Györe mosolyában kódolva volt, amit már tudott: a tornagyőzelemhez nem Fortuna istenasszony fogja hozzásegíteni, hanem – ahogy mindent az életben – ezt is saját magának kell majd kiharcolnia.
A végeredményt már tudjuk…
Egyik beszélgetésünk során szóba került, hogy a gazdagabb országokban élő fiataloknak sokkal több lehetőségük van részt venni a nagy versenyeken, a szakági szövetségük több versenyt fizet nekik, szabadkártyához juttatja őket, akkor Györe László azt felelte: „Ez biztosan így van, de amikor eljön a pillanat, hogy meg kell nyerni a legfontosabb pontot, akkor én előnyben leszek, mert mindenért meg kellett küzdenem, míg a picit elkényelmesedett úri fiúcskák először találják majd magukat szembe ezzel a helyzettel.”
Györe László a riói dobogón állva angol nyelven elmondta a közönségnek, hogy két hónappal ezelőtt az apja – szintén rákbetegségben – elhunyt. Ő és húga egyedül maradtak, szülők nélkül. A győzelmet szüleinek ajánlotta, és bízik benne, hogy látták a mérkőzéseit, s hogy büszkék rá.
Aki ilyen múltról képes beszélni, és mellette a pályán legyőzni a világ élvonalába tartozókat, az nem áll meg a világranglista 37. helyénél. Jól jegyezzék meg a nevet, mert találkozni fognak még vele sokszor: Györe László.
Az írás a felvidéki Új Szóban jelent meg.
