Dmitrij Mengyelejev 1869. március 6-án mutatta be a periódusos rendszert Szentpéterváron. Már előtte is sokan próbálkoztak „rendbe szedni” a kémiai elemeket: John Newlands angol vegyész és a hosszú nevű francia geológus Alexandre-Émile Béguyer de Chancourtois meglehetősen közel is jutottak a sikerhez. A kémiai elemek periodicitását látták meg, vagyis, hogy a helyes sorrendbe rakva azokat, ismétlődnek kémiai tulajdonságaik.

Mengyelejev ehhez képest semmi újat nem talált fel, ő is abból a szabályszerűségből indult ki, hogy a kémiai elemek sorba rendezhetők az atomtömeg szerint. Amiben újat alkotott, az az elrendezés volt.

Az akkor ismert 63 elemet addig rakosgatta, amíg rá nem jött, hogy üres helyeket kell hagyni a jövőben megismerendő elemek számára. Még ezeknek a jövőbeni elemeknek a tulajdonságait is le tudta írni előre. A későbbiekben be is igazolódott, mennyire jól kalkulált: a felfedezett elemek beleillettek az üresen hagyott helyekre. A táblázat ma 118 elemet tartalmaz.

Mengyelejev élete végéig pontosítgatta táblázatát. Ragaszkodott hozzá, hogy kell még lennie két olyan elemnek, amelyek könnyebbek a hidrogénnél (ez nem bizonyosodott be), és azt sem tudhatta, hogy az elektronhéj szerkezet hogyan befolyásolja a periodicitást. Akárhányan is próbáltak azonban azóta új rendszert felállítani és más alakú táblázatokat alkotni, még mindig Mengyelejevé bizonyul a legjobbnak.

Modern periódusos rendszer ábrákkal

Modern periódusos rendszer ábrákkal

Néhány éve Keith Enevoldsen a Boeing egyik mérnöke azt találta ki, úgy mutatja be az elemeket, hogy azoknál rögtön az is látható legyen, mire használják vagy hol található meg.

A 150. évforduló alkalmából az ENSZ Közgyűlése és az UNESCO meghirdette a periódusos rendszer nemzetközi évét amely január végén vette kezdetét. Az év során az iskolákban tudományos versenyeket tartanak, tudósok kísérleteket mutatnak be és kémiai vonatkozású szakmai konferenciákat szerveznek. A nemzetközi év magyar honlapján is figyelemmel kísérhetők a rendezvények.


Mengyelejev szobra a szentpétervári Megyelejev Múzeum előtt, valamint az eredeti kézirat.