Mahatma Gandhi 1930. március 12-én indult el a híres sómenetre. Az Ahmedabad és Dandi közötti 380 kilométeres távot azért gyalogolta le, hogy az Indiai-óceán partjára érve tiltakozzon a britek sómonopóliuma ellen.
Gandhi ekkor már megjárta a börtönt, az angol hatóságok 1922-ben ítélték el politikai tevékenysége miatt. Az indiai függetlenségi mozgalom vezetőjét hat év börtönre ítélték, ebből kettőt le is töltött. Szabadulása után tovább folytatta az agitációt, mozgalmat indított, éhségsztrájkot tartott. 1930-ban, a sóra kivetett rendkívül magas gyarmati adó vitte rá a menet megszervezésére, amihez százezrek csatlakoztak. Amikor az óceánhoz értek, jelképesen sót gyűjtöttek maguknak.
Gandhi a dzsainizmus híve volt, ezért választotta módszerének az erőszakmentességet.
A menet után többször is börtönbe vetették, majd még zavarosabb idők következtek, a hitleri eszmék miatt közeledett volna a britekhez, de olyan feltételekkel, amit azok nem akartak megadni neki. A világháború, az Indián belüli vallási konfliktusok, az angol ellenállás mind hátráltatták a függetlenné válást. Végül a volt angol gyarmat 1947-ben két részre válva lett független, mint India és Pakisztán.
Gandhi, az erőszakmentes politizálás vezéralakja egy évvel később erőszak áldozata lett: 1948-ban egy nacionalista hindu lőtte le.
A sómenetet országos összefogás és tiltakozás követte. A függetlenségért folytatott küzdelemben Indiának ez lett az egyik legsikeresebb, legismertebb megmozdulása.
