Egy évvel ezelőtt, március 19-én pusztult el Sudan, az északi szélesszájú orrszarvú, „aki” sajnálatos módon az alfaj utolsó hím példánya volt. Néhány hónappal ezelőtt jelentették be a kutatók, hogy genetikai vizsgálatok azt mutatják, a másik alfaj, vagyis a déli szélesszájúak nőstényeivel meg lehetne próbálni visszahozni, feléleszteni az északi alfajt. Sudantól és elődeitől rendelkezésre áll szaporítóanyag, és ha néhány déli szélesszájú nőstény vállalkozna a „béranyaságra”, lenne némi remény a „feltámasztásra”.
Sudan szomorú története újból ráirányítja a figyelmet arra, hogy a történelem legújabb, szám szerint hatodik kihalási hulláma nem csak megkezdődött, de mostanra nyakig benne is vagyunk. És most először nem lehet ráfogni semmi másra, mi, emberek vagyunk a felelősek. Nem vesszük észre, milyen visszafordíthatatlan folyamatokat generálunk, és ezek ránk is visszahatnak.
Gondolhatunk itt a méhekre, amelyek pusztulását nem tudják eleget hangsúlyozni a szakemberek. A mezőgazdaság és élelmiszeripar fontos kis „alkatrészei” a mi jövőnket is befolyásolják. A közelmúltban jelentek meg újabb elemzések arról, milyen vészesen csökken a madarak száma. Az Európai Madárszámlálási Tanács néhány hete tette közzé eredményeit, ebből kiderül, milyen sok madarat vesztettünk el alig néhány évtized alatt. Közülük is a szántóföldi madarak állománycsökkenése riasztó, a méhekhez hasonlóan ezeknél is az emberi élelmezésügyi hatásokra kellene sokkal jobban odafigyelni. A Tanács jelentése azt mutatja, a szántóföldi madarak 56 százaléka tűnt el Európából 1980 óta.
A Stanford, a Princeton és a Berkeley Egyetem kutatói fogtak össze, hogy bemutassák, micsoda rombolást végzünk magunk körül. A 2015-ben megjelent tanulmányban az látható, a gerinces fajok kihalási üteme 114-szer gyorsabb a normálisnál. Ez azt jelenti, az elmúlt száz évben 400 fajt pusztítottunk ki, ehhez „normális” esetben tízezer évre lenne szükség.
A keleti puma sincs már köztünk tavaly óta (Fotó: Wikipedia)
A klímaváltozás, környezetszennyezés, élőhelyek megszűnése, invazív fajok terjedése, intenzív mezőgazdaság, erdőpusztítás, orvvadászat, csak néhány az okok közül, amivel előidéztük a Föld hatodik kihalási hullámát. A földtörténetben eddig ötöt tartottak nyilván, az utolsó kihalási hullám 66 millió évvel ezelőtt következett be, amikor a dinoszauruszok eltűntek.
Az északi szélesszájúak sem hirtelen pusztultak ki, már az 1990-es években jelezték a szakemberek, milyen nagy a baj és a faj nem kerülheti el sorsát. Sok esetben hasonló a helyzet ma is, például a tobzoska esetében. A jávai tobzoska húsa és pikkelye nagyon kelendő a feketepiacon, kevesebb, mint tíz évet jósolnak neki.
A szélesszájú orrszavú mellett ugyancsak tavaly tűnt el körünkből végleg a keleti puma, 2012-ben a Pinta-szigeti teknős, korábbról említhetjük a karibi barátfókát, erszényesfarkast, fidzsi csíkosszárnyú guvatot, vagy a Costa Rica-i aranyvarangyot.
Sudan volt az utolsó legény a gáton (Fotó: Wikipedia)
