„Szerbia és a hatalmon lévő Szerb Haladó Párt elnöke, Aleksandar Vučić a nyugati partnerségre számító ellenzék harmadát beszippantotta, harmadát megvette, harmadát pedig marginalizálta, a peremre szorította. Így az egyetlen megmaradt ellenzék a radikalizált, šešelji elveket követő oppozíció. Vučić ellen saját politikai elvbarátai keltek fel, akiknek a valós alternatívákról elképzelésük sincs, személyükben pedig nem rendelkeznek tehetséggel, karizmával és erővel. Nemcsak arra nincs tehetségük, karizmájuk és erejük, hogy másokat megmozdítsanak, hanem arra sem, hogy önmagukat meggyőzzék és megmozdítsák” – írja terjedelmes elemzésében Nikola Samardžić, a Belgrádi Egyetem tanára, a Glas szervezet alapítója, amely a horvátországi Jutarnji list napilapban jelent meg.
Az elemző megállapításai szerint a polgárok és az ellenzék hatalomellenes megmozdulásai „egyre tömegesebbek és egyre hevesebbek”, s ez elsősorban az államfő „és szolgáinak reakciói” miatt van így, jóval kevésbé az ellenzéknek köszönhetően. „Szerbia nem túlzottan demokratikus állam, de nem tűri sokáig az egyszemélyes hatalmat, függetlenül attól, hogy azt éppen ki gyakorolja”.
Samardžić szerint a „Vučić-ellenes koalícióban nincsenek olyan politikai vezetők, akik mérhetőek lennének azokhoz, akik tartós nyomot hagytak az október 5-i rendszerváltás idején” és akik jó irányba terelték a változásokat Slobodan Milošević bukását követően. „Nincs senki, aki nyilvánosan ki merné mondani, hogy független Koszovóra van szükségünk, amellyel a határok eltörlésén dolgozhatunk ahelyett, hogy ezeket a határokat megerősítenénk. Nincs senki, aki nyilvánosan kimondaná, hogy Szerbiát Montenegrótól csak a kölcsönös vonzalom mértéke választja el. Hogy Szerbiának és Horvátországnak is szüksége van az egységes Bosznia-Hercegovinára, hogy Horvátország nélkül sem Szerbia, sem Bosznia nem lesz képes fennmaradni. Hogy szükségünk van az uniós és NATO-integrációra. Hogy erős pénzügyi intézményekre van szükségünk, európai szabadságjogokra, rendezett infrastruktúrára, működő oktatásra” – szögezte le az elemző.
Samardžić úgy látja, egyes, a hatalom ellen tüntető csoportok az államfőtől „több Koszovót, ezzel együtt több Šešeljt, valószínűleg több Oroszországot és kevesebb Európát követelnek. Európát nem értik. Az európai gyengeségeket nem a demokrácia, a szabadságjogok és eljárásjogok előnyének tekintik” – magyarázta a történész, aki úgy látja: a szerb államfő „ismét kiélezte a viszonyokat Koszovóval, míg az ellenzék árulással vádolja, szakított Milo Djukanović montenegrói elnökkel és ismét Bosznia megosztásába kezdett, s mindennek a tetőpontja a sikertelen államcsínykísérlet volt Podgoricában és Szkopjéban. A Horvátországgal való viszont részben Vučić retorikája miatt romlott meg, részben a személyes gyűlölködése miatt, amelyet az államfő családi hagyománynak nevez. Mindeközben a szerb-horvát határ mindkét oldalán teherautók sorakoznak hosszú kilométereken át. Horvátország Szerbiában majdnem egymilliárd eurót fektetett be, kétszer olyan gazdag ország, mint Szerbia. Horvátország az egyetlen elképzelhető földrajzi, intézményi és stratégiai útja és első állomása Szerbiának az európai civilizáció irányába” – szögezte le Samardžić, aki szerint a kormánypártok és az ellenzék egyaránt felhasználja a NATO-bombázások kezdetének 20. évfordulóját, hogy „ellenséges üzeneteket továbbítsanak a Nyugat felé és meghívást Oroszország irányába”.
