A kanizsai Kistemplomban ugyanúgy lehet imádkozni, mint a párizsi Notre-Dame-ban – próbálja meg, aki nem hiszi. Csak míg az egyikben a kisközösség, családunk és barátaink jutnak eszünkbe Isten színe előtt, addig a másikban ránk terül az egész világ, csukott szemmel is ráláthatunk az isteni-emberi mindenségre. És ez így van jól. Mindkettőre szükségünk van a lélek egészségéhez.
A két fenti festmény Henri Matisse-től származik, aki évtizedekig lakott egy Szajna parti lakásban, amelynek ablaka a Miasszonyunk Székesegyházra nézett. Az első világháború kitörésének évében festette mindkettőt, a vizuális élményektől a lelkiekig haladva: a jobb oldali, kék „látképen” már csak a katedrális „lényege” látszik, minden más a nézőre bízatik. A befogadáshoz azonban elmélyülésre, átérzésre, élettapasztalatra és világismeretre van szükség. Akárcsak egy katasztrófa, egy tűzvész feldolgozásához.
Amire viszont az utóbbihoz nincs szükség, az a kereszténytelen kárörvendő károgás. Az ujjal mutogatás, hogy „imádkozni hamarabb kellett volna”. Hogy „maga Európa égett el a szemünk előtt”. Hogy „ezt a tüzet Isten bocsátotta ránk”.
A Szabad Magyar Szó következetesen elutasítja, hogy gúnyolódó, gyűlölködő szennyportálokkal vitázzon, mert nem érdemes névtelen gyávákat azzal megtisztelni. Most azonban kivételt teszünk, mert a budapesti kormánypropaganda „hatkarikás” ostora magával a civilizációval kezdett játszadozni féktelen Európa-ellenességében. A fenti idézetek a 888.hu portál kommentárjából származnak, amelynek már a címe is a kárörvendés netovábbja: „A Notre-Dame utolsó húsvétja”.
Nem: nem ez volt az utolsó húsvét! Húsvét már most vasárnap is lesz, a Miasszonyunkban is. Már a katasztrófa éjszakáján is fényesen ragyogott a kereszt a fedetlen szentélyben! A Nyugat-ellenes magyar propagandisták uszíthatnak és szűrhetik a híreket, ahogy csak akarják. Franciaország újjá fogja építeni a világ katedrálisát, mindannyiunk számára – hogy újra szembenézhessünk falai között a világgal és a saját lelkünkkel. (Az első 24 órában több mint félmilliárd euró gyűlt össze – és az első adakozó milliárdosok korántsem vasárnaponként áldozó hívők voltak.)
Gyűlölködhetnek a pesti pennabajnokok, ahogy csak tőlük telik egy „gőgös, beteg, perverz” Európára (többek között annak a pénzén). Képtelenek ők akár megérteni, nem hogy hiszékeny híveiknek megmagyarázni a világot. De belgrádi „bajtársaik” sem maradtak le: Az Informer így írt Párizsról: „Utolérte őket Isten büntetése! A franciák hat hónapja a székesegyházra Koszovó hamis állam zászlaját tűzték ki, MOST azt tűzvész pusztítja el.”
A pesti megmondóember felebarátait is földbe döngölné: „A materialistáknak pusztán zordon épület a múltból, üres látványosság, ha leégett, hát, leégett, marad még elég…” – uszítanak (jelen esetben) a katolikus Franciaország állami szekularizmusa ellen. Mi pedig nem ismerünk, nem tudunk elképzelni egyetlenegy komoly „materialistát” sem, aki így gondolkodna. Ilyen gyűlöletbeszéd csakis gonosz agyakból pattan ki, akik kereszténységbe takarózva semmiféle keresztényi érzésre nem képesek.
Mint 2001 szeptemberében Csurka István (jó költőből lett rossz politikus), aki a New York és Washington elleni iszlamista terrortámadások után azt találta mondani az Ország Házában, hogy „a világ elnyomott népei nem tűrhették válaszcsapás nélkül a globalizmus által rájuk rótt megaláztatásokat, a kizsákmányolást és a Palesztinában folyó tervszervű népirtást”. Vagyis Csurka szerint Amerika megérdemelte, amit kapott. A modern magyar szélsőjobb egyik atyja akkor egyenesen a dzsihadisták pártjára állt.
És elhatárolódhatnak az autokraták saját szélsőségeseiktől, ahogy csak akarnak: az ő politikájuk vezetett oda, hogy a „kereszténység védelmében” ilyen keresztényellenes kirohanások láthassanak napvilágot.
Akárcsak akkor, most is szembe kell néznünk azokkal, akik saját sötét céljaikra próbálják meg kihasználni mások fájdalmát. Imádkozzunk értük is – Kanizsán, Párizsban, akárhol –, mert nem tudják, mit beszélnek. Európa és kultúrája nem égett el és nem dőlt össze a Notre-Dame tetőtornyával. Európa azoknak a szívében és kezétől él, akik nem szétverni és saját gonosz képükre átalakítani, hanem élni akarják. Akik akár a matisse-i ablakból, az ő lelki vízióján keresztül is megtalálják a szépet, a jót, az emberit.
Nyitóképünk két oldalán Henri Matisse Rálátás a Notre-Dame-ra c. két festménye (mindkettő 1914-ből). Középen és a háttérben: Párizs 1615-ös látképe
